Film

Tízmaréknyi dollárért

Sofia Coppola: Lopom a sztárom

  • Greff András
  • 2013. augusztus 4.

Film

Kit érdekel a burzsoázia szomorkodása, amikor Nápolyban lopnia kell a zsömlét az aprónépnek - ha jól emlékszem, valami ilyesmit pendített meg egyszer Pasolini az általa egyébként igen nagyra tartott Antonioni munkásságával kapcsolatban. Belegondolni is szörnyű hát, hogy mit írt volna Pier Paolo, ha megéri Sofia Coppola filmjeit.

A híres mozis család legkifinomultabb sarja, egyúttal a hollywoodi nepotizmus két lábon közlekedő sikerterméke (akit 18 éves korában apja, Francis Ford beleszuszakolt a Keresztapa harmadik részébe) ugyanis kizárólag a legfelsőbb osztály hol fiatalabb, hol korosabb tagjainak lelki nyavalyáival foglalkozik - látszólag a régi közhelybe bonyolódva, mely szerint toronyháznyi pénz sem hozhat a Rolex órák mellé árnyalatnyi boldogságot. Becsületére legyen mondva, Sofia Coppola képes volt átlépni ezt az ásatag klisét, és finom kis filmjeiben ahhoz az állításhoz húzódzkodott inkább közel, hogy végeredményben nemcsak a pénz, hanem soha semmi nem tud az embernek permanensen örömet okozni. A szerelmek kihűlnek, a reprezentatív pozíciók megfojtanak, a sikerek pedig a legkevésbé sem képesek kitölteni a lélek mélyén ásítozó, szénfekete űrt, és ha netán abban a hitben ringattuk volna magunkat, hogy legalább a gyerekek védelem alatt állnak, a Coppola lány most tesz róla, hogy újrafogalmazzuk nézeteinket, amikor legelső filmje után tizennégy évvel ismét jól szituált kamaszokra irányítja válságjelzéseket meglátni sosem rest tekintetét.

A Lopom a sztáromban ismét erősek a képek és makulátlanok a zenék, a legérdekesebb mégis inkább az, hogy már-már vér szerinti rokonságra lehet gyanakodni közte és Harmony Korine nemrég bemutatott Spring Breakerse között. Mindkettőben élményszomjas, helyes, de amorális tinik követnek el bűncselekményeket, miközben nagy hangsúly kerül a fotogén ifjú hősök krónikus hedonizmusára. Csak míg a Spring Breakerst egy duzzadó bikiniket tátott szájjal bámuló perverz alak készítette, addig a Lopom a sztáromat Hollywood legcsiszoltabb úrinője: tetszetősebb szakaszain Korine filmje vad volt és mocskos, Sofia Coppoláé viszont áttetszően úszik el az azúrkék medencék felett. Feledhetetlen kalandot mindazonáltal ez sem kínál: a Lopom a sztárom a celebkultúrán felcseperedett generáció mindennapjainak velős tanulságait keresi, de csak egy önmagába zárt, apró mesét fecseg el, amelyben a hülye szülők hülye tinikké nevelt gyermekei elcsórják a hírességek tűsarkúit. A végeredmény így éppen olyan, mint Taissa Farmiga sűrűn mutogatott combja: egyes plánokban tetszetős, nappali fényben azonban felettébb sovány.

A Fórum Hungary filmje

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.