A Scarlett menet – Spike Jonze: A nő

  • - köves -
  • 2014. március 3.

Film

Fiú és lány találkozik, fiú és lány egymásba szeret, fiú és lány közé éket ver az élet, fiú és lány újra egymásra talál, vége. Amióta világ a világ, ilyen megejtő egyszerűséggel bonyolódnak a szerelmi történetek a mozivásznon. Persze kisebb eltérések mindig lehetnek, változhat a nemek aránya, a szelek iránya és ma már nem divat világtalan virágáruslánynak lenni.

Spike Jonze mindig is sokat adott az eredetiségre, gondoljunk csak A John Malkovich menet eredetiségére, ezért nála ez a fiú-lány dolog egy kicsit meg van bolondítva: fiú és operációs rendszer találkozik, fiú és operációs rendszer egymásba szeret, fiú és operációs rendszer közé éket ver - és így tovább, míg szem nem marad szárazon. A kilencvenes években Tom Hanks játszotta volna a magának való bajuszos kockafejet, a csábos operációs rendszer pedig Meg Ryan hangján búgott volna, de hol vannak már a kilencvenes évek - vissza fognak még jönni, nyugi, de még nincs itt az idejük.

false

A korszellemnek megfelelően Jonze filmjében Joaquin Phoenix pislog félénken a világra körkörös szemüvege mögül: kis bajuszkájával és baglyos okuláréjával tisztára úgy fest, mint a letűnt idők olasz komikusai, mint egy Nino Manfredibe oltott Maurizio Nichetti, de a jelmeztervezőnek Groucho Marx is biztosan megjelent álmában. Viszont a jövő, melyben az operációs rendszerek Scarlett Johansson hangján szólalnak meg, mégiscsak egy édes álom, s bár Jonze-t egyetlen skateboardos haverja sem tudta lebeszélni, hogy hagyja már a "jaj, merre tart már ez a világ!" jellegű siránkozást, összességében nagyon is kívánatos ez a jövő. Egy pihe-puha, napsütötte világ, melyet a pihe-puha, magányos lelkeknek találtak ki L. A. és Sanghaj mutatósabb tereinek talányos összeszerkesztésével. Fiú-lány vonalon Scarlett hangjátéka méltó párja Joaquin érzékeny nézésének, bár az lett volna csak a bátorság a szerzői életművét szimpatikusan építgető forgatókönyvíró-filmrendező részéről, ha nem bújik egy operációs rendszer mögé, és szimpla fiú-lányban nyomja. Jonze filmje a könnyen és jól tolerálható love storyk közé tartozik, melynek láttán a windowsosok összebújnak a macesekkel.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.