A Scarlett menet – Spike Jonze: A nő

  • - köves -
  • 2014. március 3.

Film

Fiú és lány találkozik, fiú és lány egymásba szeret, fiú és lány közé éket ver az élet, fiú és lány újra egymásra talál, vége. Amióta világ a világ, ilyen megejtő egyszerűséggel bonyolódnak a szerelmi történetek a mozivásznon. Persze kisebb eltérések mindig lehetnek, változhat a nemek aránya, a szelek iránya és ma már nem divat világtalan virágáruslánynak lenni.

Spike Jonze mindig is sokat adott az eredetiségre, gondoljunk csak A John Malkovich menet eredetiségére, ezért nála ez a fiú-lány dolog egy kicsit meg van bolondítva: fiú és operációs rendszer találkozik, fiú és operációs rendszer egymásba szeret, fiú és operációs rendszer közé éket ver - és így tovább, míg szem nem marad szárazon. A kilencvenes években Tom Hanks játszotta volna a magának való bajuszos kockafejet, a csábos operációs rendszer pedig Meg Ryan hangján búgott volna, de hol vannak már a kilencvenes évek - vissza fognak még jönni, nyugi, de még nincs itt az idejük.

false

A korszellemnek megfelelően Jonze filmjében Joaquin Phoenix pislog félénken a világra körkörös szemüvege mögül: kis bajuszkájával és baglyos okuláréjával tisztára úgy fest, mint a letűnt idők olasz komikusai, mint egy Nino Manfredibe oltott Maurizio Nichetti, de a jelmeztervezőnek Groucho Marx is biztosan megjelent álmában. Viszont a jövő, melyben az operációs rendszerek Scarlett Johansson hangján szólalnak meg, mégiscsak egy édes álom, s bár Jonze-t egyetlen skateboardos haverja sem tudta lebeszélni, hogy hagyja már a "jaj, merre tart már ez a világ!" jellegű siránkozást, összességében nagyon is kívánatos ez a jövő. Egy pihe-puha, napsütötte világ, melyet a pihe-puha, magányos lelkeknek találtak ki L. A. és Sanghaj mutatósabb tereinek talányos összeszerkesztésével. Fiú-lány vonalon Scarlett hangjátéka méltó párja Joaquin érzékeny nézésének, bár az lett volna csak a bátorság a szerzői életművét szimpatikusan építgető forgatókönyvíró-filmrendező részéről, ha nem bújik egy operációs rendszer mögé, és szimpla fiú-lányban nyomja. Jonze filmje a könnyen és jól tolerálható love storyk közé tartozik, melynek láttán a windowsosok összebújnak a macesekkel.

Forgalmazza az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.