Tartalom

(2014-02-06)

Snoblesse
Kis-Magyarország

Kis-Magyarország

Szemmel tartás - Átfogó ellenőrzések a miskolci szegregátumokban

Az önkormányzati és rendőrségi "átfogó ellenőrzések" mindennaposak Miskolc főként romák lakta negyedeiben. Vajon mi az értelme a sokszor több tucat közalkalmazottat megmozgató és a sajtóban bőséggel tálalt akcióknak? Bűncselekmények felderítése aligha: a közel négyezer ember ellenőrzése során egyetlen feljelentés született.

Egotrip

Barna Imre: Pont fordítva

Egotrip

Eunuch az erdőben

A fordító grafomán. Pont olyan, mint Esterházy Péter másolószerzetese, aki munkája végeztével "kiront a cellájából egy (kivont) gyönyörű Pascal-idézettel, hallgatná meg 'valaki', milyen szépet írt, ő, most..." (A kitömött hattyú, Magvető, 1988). Idéztem is ezt egyszer, de bár ne tettem volna, mert egy idősebb, tehát szigorú, de igazságos pályatárs a fejemre olvasta, hogy el vagyok telve magamtól.

Ara-Kovács Attila: Orient expressz

Egotrip

A "szürke ellenforradalom" és a világ

Valóban olyan sokk érte volna a Nyugatot akkor, amikor Viktor Janukovics kormánya nem írta alá az unióval a társulási szerződést? A nyugati kormányok ettől váltak volna oly tanácstalanná? És vajon ez indokolná - az azóta kibontakozó kijevi események ellenére - a komolyabb külföldi reakciók hiányát is?

Publicisztika

Gulyás Márton

Publicisztika

Miért kell megszólalni?

1819. augusztus 16-a nevezetes dátum a brit történelemben: Manchesterben több mint 60 ezer ember vonult fel választási reformot követelve, mert elégedetlenek voltak azzal, hogy a választókerületükből összesen 2 képviselőt delegálhattak az alsóházba - akkoriban a képviselők több mint felét mindössze 154 ember választotta meg.

Kürti Emese

Publicisztika

Miért állítunk emlékműveket?

"És a nemzeti eszme domborodjék ki. Meg aztán erő, de persze, akiben nincs, az hiába... Meg szerkezet. Az ősforráshoz kell visszamenni, onnan venni a formát, és azt teletölteni nemzeti eszmével. Mert hiába, az már el van ismerve, hogy azok tudtak a legtöbbet. Az utókor már elismerte. Azok tökéleteset csináltak. Hogy gondoljunk mi arra, hogy jobbat csináljunk? (...) Nemzeti eszme, erő, szellemi képesség! Ez a fő. A többit aztán bízzuk az utókorra."

A szerk.

A szerk.

Az ellenség

Szombaton lesz egy éve, hogy elhunyt Jancsó Miklós, az egyik legjelentősebb magyar művész. Sose feledjük el: a magyar állam vezetőitől szót sem érdemelt a nagy rendező halála. Akkori szerkesztőségi cikkünket ezért közöljük most újra.

A szerk.

A szerk.

A sas leszálló ágban

A lapzártánkkor a Népszabadságban megjelent hír vagy igaz, vagy nem. Lehet, mégsem lesz felállítva a sas és az arkangyal a Szabadság téren. Hogy egyelőre nem lesz, vagy sosem lesz, vagy más lesz helyette, e sorok írásakor még nem tudjuk. De az is lehet, hogy csütörtökön, amikor Lázár János leül a Zsidó Közösségi Kerekasztallal tárgyalni, nem ezt jelenti be, hanem épp ellenkezőleg.

Külpol

Putyin olimpiája

Külpol

Máris megdőlt minden rekord

A folyókat ugyan nem fordították vissza, ám téli olimpiát varázsoltak a szubtrópusi éghajlatú, gyakorlatilag hómentes Szocsiban - több mint 50 milliárd dollárból, a prognosztizált költségek sokszorosáért.

Belpol

Interjú

Belpol

"A félelem elképesztő méretet öltött"

Botka László (MSZP) országgyűlési képviselő, Szeged polgármestere

A szegedi választók háromszor juttatták az Országgyűlésbe, és háromszor választották meg polgármesternek az MSZP - lassan már örökös - reménységét. A 40 éves Botka László szerint, aki tavasszal nem a baloldali Összefogás jelöltjére szavaz, a Fideszt tartja hatalmon.

Józsefváros és a Corvin Sétány projekt

Belpol

Átvágók

Egy perc alatt döntöttek novemberben a fővárosi VIII. kerület képviselői a 200 milliárdos, több mint tíz éve futó Corvin Sétány projekt szerződéseinek megszüntetéséről, a polgármester javaslatára. Pedig Kocsis Máté egy héttel korábban még szalagot vágott át a befektetővel a sétányon.

Mi történt az Iparművészeti Múzeummal?

Belpol

A politika áldozata

Takács Imre főigazgató nemrég lemondott - így tiltakozott a múzeum kormányzati kezelése ellen. Látszólag váratlan lépése valójában egy hosszú és fordulatos történet újabb fejezete.

Nekrológ

Gyász

Nekrológ

Oda az igazság – Jancsó Miklós (1921-2014)

A magyar filmgyártás valószínűleg legismertebb és legelismertebb, rendkívüli termékenységű alkotója és/vagy mindenkor össztársadalmi problémahalmaz, az örök botránykő - alább a magyar élet vitathatatlan óriásáról próbálunk meg pár egyszerű vonással portrét készíteni.

Zene

Lemez

Zene

Kicsi, erős – Dog Attack: Dog Attack; Ghostchant: Slaves

Az undergroundban visszatért a hatvanas-hetvenes évek kislemez-tendenciája. Nagylemezeket egyre kevésbé éri meg készíteni, és a zenekarok inkább a folyamatos jelenlétet választják: felvesznek néhány dalt, majd valahogy úgy dobják fel az internetre, mint ahogy a hetvenes évek angol punkbandái szórták szét a pár dalos, sebtében legyártott bakelit kislemezeket.

mi a kotta?

Zene

Tündéri

"Óh, barátom, ezt a dallamot jól jegyezd meg! A változatait meg fogod találni az egyik művemben." Egy kétes hitelű, ám kézre eső anekdota szerint e szavakkal fordult kísérőjéhez Mendelssohn, midőn a dél-itáliai Amalfiban a helybéliek táncát figyelte.

Lemez

Zene

Oly boldog rajta – Omar Souleyman: Wenu Wenu

Még ma is viszonylag ritka, hogy egy minden szempontból, így zenekultúrája révén is egzotikus ország muzsikusa majdnem szabályos karriert fusson be, sőt kultstátuszt élvezzen a nyugati popiparban. Márpedig a szíriai Omar Souleyman (aki az ország északkeleti, többnemzetiségű és -kultúrájú feléből származik) már afféle legenda és ikon - mind szélesebb (s nem csak zenei) körökben. 2011-ben maga Caribou válogatta be a kultikus All Tomorrow's Parties fesztivál programjába, ugyanabban az évben három remixet is készített Björk Biophiliájának dalaihoz. Tavaly decemberben pedig vitathatatlan sztárfellépő volt Oslóban a Nobel-békedíj átadási ceremóniáján - s addigra már elkészíthette első igazi nyugati albumát a veretes Domino kiadónál (illetve annak Ribbon Music sublabeljénél).

Lemez

Zene

Ø: Konstellaatio

A finn Mika Vainio újabban ismét karrierjének legemlékezetesebb pillanatait kívánja gyarapítani. Az elmúlt pár évben beszállt a honfitársa vezette Vladislav Delay Quartetbe, improvizált elektronikus hangörvényeket gerjeszteni, és együtt dolgozott a chicagói zajszíntér egyik legnagyobbra tartott alakjával, Kevin Drumm-mal, de egyedül is brillíroz: tavaly polgári nevén készített rozsdás-drone-os zajlemezt (Kilo), most pedig Ø-ként szerzett új gyűjteményt.

Koncert

Zene

Lord Mouse and the Kalypso Katz

A calypso mint zenei stílus Trinidadról származik, és korábbi, látványosan felívelő népszerűsége már jó néhány évtizede kihunyni látszik - még a szülőhelyén is. Most az "autentikus" calypsóról beszélünk, semmi elektronika, semmi dobfelszerelés. A magát Lord Mouse-nak nevező fiatalembernek a hírek szerint történetesen éppen ez a műfaj akadt be, alig hozzáférhető régi calypsofelvételekre vadászott éveken át.

Lemez

Zene

Actress: Ghettoville

Darren Cunningham a 2010-es, második Actress-lemez (a Splazsh) bass musictól áthatott, finoman játékos technójával lett az előremutató elektronikus zenét kedvelők titkos sztárja.

Koncert

Zene

SOUMM, NFZ

SOUMM, NFZ, Müpa, 1400 néző, vezette Kocsis. Az első félidőben nyelvrokonunk, a zenetörténet tán legnagyobb whiskyfogyasztója, Sibelius uralta a mezőnyt. A sógor Halál című darabjához komponált Valse triste, bár nyitó szám volt, mégis teljes koncentrációval, csipkefinomságú hangszeres felrakásban szólalt meg. Csajkovszkij a melodikus íveket, Richard Strauss a ritmus ironikus szabadságát irigyelhette.

Színház

Színház

Színház

Míg a halál

A képzelt beteg az Örkényben

Az évad legszebb szerelmi jelenetét meglepő módon egy Moliére-darabban látni, mely szerzőt elsősorban egyéb emberi gyarlóságok érdeklik, bár a fiatalok szerelme, mit rendszerint a szülők gáncsolnak el, gyakran jelen van a háttérben.

Interjú

Színház

"Nem hiszek a közönség kiszolgálásában"

Orlai Tibor színházi producer

Miért nem támogatják a nagy cégek a művészetet? Hogyan szerezhetnek mégis támogatást a színházak? Mi számít szórakoztató és mi művészszínháznak? Mire mennének utóbbiak az állam nélkül? Az Orlai Produkciós Iroda működésén kívül ezekről is beszélgettünk.

Színház

Színház

Akármeddig eltarthat

Georges Feydeau: Kézről kézre

Hamvai Kornél szereti Georges Feydeau-t. Erről a vonzalomról (melyet a bohózat hajdanvolt francia mestere sajnos már értelemszerűen nem viszonozhat) adott bizonyságot Hamvai másfél éve a Tháliában, a Feydeau egyfelvonásosaiból előzékenyen összeírt Esküvőtől válóperig című darabbal.

Film

A dia diadalútja

Film

Szocialista tőgymasszázs

Diafilmes nagyhatalom vagyunk: mi vagyunk a világelsők, a másodikok, sőt a harmadikok is diában, és utánunk sem jön nagyon senki. Az idén 60 éves Diafilmgyártó Vállalat a dia évének nyilvánította az ideit, és ez már nem tréfadolog: a közelgő jubileumi programsorozat alkalmából visszatekintünk a diafilm dicsőséges évtizedeire.

Film

Film

Arabbér – Peter Berg: A túlélő

Ha egy film címe lelövi a poént, az azt szokta jelenteni, hogy valójában az egész nem is arról szól, amiről úgy tűnik, hogy szól, jelen esetben egy megtörtént amerikai hadászati fiaskóról. Itt mégis hosszú ideig csak arról van szó, hogy néhány csapdába esett amerikai katona hogyan küzd meg az afganisztáni hegyek között egy hadseregnyi tálibbal, és a látványos, jó egy órán át zajló, ritmusát tekintve és érzelmileg is remekül egyensúlyozó tűzharcjelenetben megmenekül-e egynél több amerikai.

tévésmaci

Film

Három kutyám, Némó és Bunkó

Amikor Sztupa és Troché utaztak a vonaton, mindig gondosan kiválasztották a megfelelő ülőhelyet. Jóval az indulás előtt kimentek a tartózkodási helyükhöz legközelebb eső állomásra, ami első hallásra nyilván ésszerűnek is hangzik, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy valami rejtélyes oknál fogva rigorózusan ragaszkodtak az adott nap első induló vonatjához - már abban a viszonylatban, ami a céljukhoz legközelebb vitte őket.

Film

A Scarlett menet – Spike Jonze: A nő

Fiú és lány találkozik, fiú és lány egymásba szeret, fiú és lány közé éket ver az élet, fiú és lány újra egymásra talál, vége. Amióta világ a világ, ilyen megejtő egyszerűséggel bonyolódnak a szerelmi történetek a mozivásznon. Persze kisebb eltérések mindig lehetnek, változhat a nemek aránya, a szelek iránya és ma már nem divat világtalan virágáruslánynak lenni.

Film

Film

Herkules legendája

A puszta attrakciókra épülő mozi reneszánszának egyik hozománya, hogy Hollywood ismét kezdi felfedezni a görög mitológiában rejlő erőt. Vannak a fantasztikumot háttérbe szorító, elbeszélésükben a kalandokat kultiváló (300, Trója), illetve a fantasztikum elemeit hangsúlyozó filmek (Percy Jackson-sorozat, Titánok harca).

Film

Film

Magyar retró 2.

"Gipsz Jakab karakószörcsögi családi vállalkozásával járul hozzá országunk gazdasági növekedéséhez" - lehetett volna ez akár a tegnapi híradóban is, de nem erről van szó. Papp Gábor Zsigmond népszerű és sokadik retrotémájú nosztalgiamontázsa archív felvételeket, propagandafilm-részleteket hoz elő a 60-as, 70-es évekből.

Film

Film

Nyárutó

Csak egy érzékeny, a finomságokra nyitott, az összetevőket jól ismerő, a legapróbb rezzenésekre is odafigyelő filmrendező képes úgy sülő pitét fényképezni, ahogy azt Jason Reitman a Nyárutóban teszi. Az eddig emberekben, ám mostantól pitében (barackos!) is utazó filmrendező, olyan jobbfajta hollywoodi holmik készítője, mint a Pszichoszingli és a Juno, levetette humorát, hogy minden energiáját egy faltól falig melodrámába fektesse.

Képzőművészet

Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény

Képzőművészet

Matuska, Szálasi és a magyar Van Gogh

Nincs Gulácsyjuk, és Nemes-Lampérth Józsefnek is csak egy képe maradt. A lipótmezei múzeum hányatott sorsú gyűjteménye az intézet bezárása után a Terézvárosba költözött. Ma úgy hívják: Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény. Gazdája a Magyar Tudományos Akadémia.

Kiállítás

Képzőművészet

Újrakezdések

A királyi palota - a kultúra vára. A Budavári Palota története 1686-tól napjainkig

Amikor a császári zsoldoshadak és velük együtt néhány magyar harcoló egység 1686-ban visszafoglalta Buda várát, egy hosszú ideje romlásnak indult, lényegében teljesen megsemmisült gótikus épületegyüttest találtak.

Kiállítás

Képzőművészet

Mátranovák - A FISE Alkotóház Kis Galériájának homlokzati kialakítása

A kiállítás kétségkívül bonyolult és első olvasatban inkább riasztónak tűnő címe a PTE Művészeti Kar keramikushallgatói számára szervezett tíznapos nyári alkotótábor "hozadékát" dokumentálja - kiegészítve Mátrai Péter építész és zeneszerző hanganimációival. A kitűzött cél a falu által a fiataloknak szakmai gyakorlatra átadott parasztházhoz tartozó, már-már a pusztulás végső stádiumába jutott melléképület külső felújítása volt. Ezzel párhuzamosan a volt nyári konyha is funkciót váltott - létrejött a FISE (Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület) Kis Galériája.

Interaktív

Rádió

Interaktív

Saját hangok

Női emancipáció és közösségi rádiózás

A belátáshoz, hogy a rádiózás az információ áramlásának szabadságán alapszik, egyfajta egyenlőségelképzelésen, miszerint bárki hozzájuthat egy üzenethez, ha nem is ingyen, de egészen olcsón - ehhez ma Magyarországon elég erősen kell koncentrálni. Pedig érdemes néha mindezt újragondolni, mert a közszolgálati rádiók irányított műsorpolitikáján, illetve a kereskedelmi adók fejfájdító ürességén megfáradt hallgató még mindig találhat magának nyugalmas szigeteket az éterben, mielőtt fásultan kikapcsolná a készüléket.

Könyv

Könyv

Könyv

Egy csodálatos elme gyerekkora

Kristine Barnett: A szikra

Jacob Barnett. Érdemes ezt a nevet megjegyezni. Jake 15 éves, és a világ egyik legígéretesebb asztrofizikus-palántája, 170-es IQ-jával a köztünk élő kis Einstein. Egyetemen tanul, fizetett kutató, és egy olyan eredeti elmélet kidolgozásán munkálkodik, amelyért a hozzáértők (és nem csupán a média) szerint egyszer Nobel-díjat kaphat.

Könyv

Könyv

Valami Amerika

Centauri: Jégvágó

Az irodalmi közvélemény nem tudja, kit takar a Centauri álnév, én sem tudom. De ennél sokkal fontosabb, hogy az inkognitóját - körülnézve e téren, mondhatjuk, meglepő módon - továbbra is őrző szerző harmadik könyve, a Jégvágó elég jó regény.

Tudomány

Konyhai kémia XLVI.

Tudomány

Leve válogatja

A citrusfélék

Számos fajtájukat ismerjük, még többet nem. Pedig érdemes felfedezni a kevésbé népszerű típusokat is.

Küzdelem az ekcémával

Tudomány

A bőrünkre megy

Az ekcémáról általában az jut az eszünkbe, hogy télen kiszárad a kezünk. Ám ha a tünetek súlyosabb formát öltenek, akár egy életen keresztül okozhat vissza-visszatérő kellemetlen bőrgyulladást. És akkor hiába a bőrgyógyász, hiába mindenféle krém és kenőcs, végleges gyógyulást egyik sem hoz.

Gasztro

chili&vanília

Gasztro

Lepénykenyér & za'atar

Házilag lepénykenyeret sütni a világ legjobb dolga. Az alább ajánlott tészta óriási előnye, hogy akár egy hétig is eláll a hűtőben, mindig épp csak annyit csíphetünk le belőle, amennyit frissen megsütünk. A za'atar, na az viszont rendkívül személyes ügy.

Ételhordó