Magyar Narancs: Mi indított a film elkészítésére?
Maros Anna: Svájcban és Magyarországon élek, és mindig a Wiener Walzerral utazom. Tizenhárom óra az út. Feltűnt, hogy egy ideje rengeteg fiatal nő utazik a vonaton. Később kiderült, hogy kik ezek a lányok. Itt, Zürichben a Langstrasse meg a Sihlquai környékének prostituáltjai. A migráció mindig is nagyon érdekelt, mivel én is külföldre jöttem, igaz, más okból.
MN: Prostitúció mindenhol létezik...
MA: Van az utcai prostitúció, bordély, szaunaklub, flatrate klub, luxusprostitúció. A legfeltűnőbb az utcai munka. A többi formája nem is létezik a "rendes polgárok" számára. A zürichi Sihlquai utcán jóformán csak magyar lányok álltak.
| ||
MN: Milyen a helyzetük a magyar prostituáltaknak Svájcban?
MA: Kilencven napig dolgozhatnak legálisan Svájcban az utcán. Mivel egyre többen jöttek, a svájciak bevezettek egy bemutatkozó beszélgetést. A rendőrség megpróbálja kideríteni, ki kerül ide kényszer-prostitúció útján. Akinél úgy gondolják, hogy szabad akaratából jött, annak megadják a 90 napos munkavállalási engedélyt. Ezeket a bemutatkozó beszélgetéseket ma már a rendőrség helyett a Flora Dora nevű szociális egyesület csinálja. Az évi 90 nap engedélyt úgy oszthatják be a lányok, ahogy akarják. Eljönnek 3 napra, hazamennek, és megint visszajöhetnek.
MN: És akik kényszerből jöttek?
MA: Nagyon nehéz őket kiszűrni, betanítják nekik a stricik, hogy mit mondjanak. Ha mégis kiderül, hogy valakit kényszerítettek, több szervezet is tud segíteni nekik.
MN: Hányan érkeznek úgymond önként?
MA: Szerintem tíz lány közül nyolc tudja, hogy miért jön ide, és szabad akaratából teszi. Ez a magánvéleményem; nem ismerem a statisztikát, gondolom, ilyen nincs még. A legnagyobb strici a szegénység. Mondom, tudják, hogy mire jönnek ki, csak sokszor nem úgy jön be nekik, ahogy képzelték; könnyebbnek gondolják.
MN: Kifejezetten Zürichben milyen a lányok helyzete?
MA: Majdnem mindegyik a 4. vagy 5. kerületben lakik; horribilis összegekért adnak ki nekik lakásokat. Szobánként ketten-hárman laknak, és egy nő akár 1600 frankot is fizethet ezekért a kis koszos, rémes szobákért. Nagyon sokan húznak hasznot a lányokból. Amúgy 1600 frankért már ki tudsz bérelni egy egész lakást. Van olyan, hogy a strici nélküli lányokhoz odamennek az úgynevezett kápó nők, és megfenyegetik őket: ha nem fizetsz napi 100 frankot, nem állhatsz többet ott, pedig közterület az utca, mindenki ott áll, ahol akar. A kápók a prostituált és a strici között vannak. Ebben a világban minden a pénzről szól. Teljesen mindegy, hogy a prostituált, a lakás tulajdonosa, a strici, a kápó nő vagy a Western Union pénzposta: mindenki megpróbál gyorsan sok pénzt összeszedni. Ugyanakkor szeptember óta be van zárva a Sihlquai és úgynevezett Verrichtungsboxokat (mondjuk, "lebonyolító fülkék" - a szerk.) rendeztek be a hatóságok a város külső részein. Ott vannak a Flora Dora szociális munkásai is, lehet teát inni, óvszert kapni, beszélgetni, németnyelv-oktatás és nőgyógyász is van.
MN: Változott valami a Verrichtungsboxoktól?
MA: Védettebb helyzetben vannak a lányok, mivel a nő oldalán van egy vészjelző csengő, s a férfi a másik oldalon nem tud kiszállni. Van zuhany és főzési lehetőség. Ugyanakkor sok kuncsaft gondolja úgy, hogy be van kamerázva a fülke, és figyelik...
MN: A 90 nap után mi történik?
MA: Sokan vannak, akik maradnának, az viszont már illegális. Közbelép az erkölcsrendészet, és büntet. Ahogy összegyűlik pár büntetés, úgy lesz egyre magasabb az összegük. A végén vagy börtönbe kerülnek, vagy kiutasítják őket az országból, illetve nem engedik be hosszabb ideig. Van, hogy a strici nem engedi haza a lányt, ezekkel a büntetésekkel együtt az ilyesmi borzasztó nyomásnak teszi ki őket. Kint kell állnia, tudja, hogy nincs papírja, gyűlik a büntetés, amit nem tud kifizetni, nem mer szólni a rendőröknek, ez egy ördögi kör. Sokan nem fizetik ki a büntetést, inkább leülik. Az egész Zürich megyében több száz bordélyház van, és azokban is rengeteg magyar dolgozik. Csak nem olyan feltűnőek, mint az utcán álló nők.
MN: Vannak, akik hazamennek?
MA: A legtöbb prostituált, akivel én találkoztam, szabad akaratából jött ki, és szabad akaratából megy haza. Van, aki pénzzel, van, aki pénz nélkül. Akinek nem volt stricije, vagy a stricije olyan "rendes" volt, hogy a keresménye egy részét nekiadta, annak szerencséje van. Megismerkedtem egy 50 év fölötti nővel, aki azért kezdett el itt dolgozni, mert 30 év után kirúgták a munkahelyéről. Nem talált otthon munkát a kora miatt. A férje elhagyta a három gyerekkel, és annyi gáz- meg villanytartozása volt, hogy majdnem az utcára kerültek.
MN: Sok a roma lány?
MA: Az utcán döntő többségben vannak. A svájciak nem tesznek különbséget, hogy ki roma, román vagy magyar. Nem is látják, nem is érdekli őket. Általában az utcai prostituáltakkal igen lekezelően és durván bánnak az itteniek, sokak szerint rosszabbul, mint Magyarországon. Ráadásul az utcán nagyon nagy a konkurencia, ezért nagyon olcsón kell dolgozni. Talán emiatt is gondolják úgy a kliensek, hogy "ezeknek nincs értékük", azt csinálok velük, amit akarok. A nők egy része hajlandó 30 frankért (cca 7500 forintért) elmenni - gumi nélkül. Ennyit talán Magyarországon is keresnének. A betegségekről nem beszélve, majdnem mindegyik lánynak van valami baja, a fogfájástól, felfázástól a hepatitis B-n, C-n keresztül az AIDS-ig mindenük van; ez irányú statisztikákról persze nem tudunk.
MN: Miért jönnek a lányok Svájcba, ha Magyarországon ugyanannyit kereshetnek?
MA: A norma 50/80/100 frank - attól függően, hogy miről szól az "üzlet". Volt olyan lány, aki ötszáz vagy ezer frankot keresett egy éjszaka. Gondold el, Északkelet-Magyarországról jössz nyolc általánossal, roma vagy, nem vesznek fel sehova dolgozni, és amúgy sincs munka... Találkoztam egy olyan roma lánnyal, aki elképesztően okos volt, s mellé nagyon jó üzleti érzéke is, neki nem volt stricije, mindent hazaküldött. Egy házat vett a szüleinek, földeket meg ökröket vett, és nyitott egy használtruha-boltot. De van olyan is, hogy egy fillérje sincs, és majdnem meghal, mert háromszoros erőszak áldozata lesz, és pénz nélkül, testileg-lelkileg kikészülve kerül haza.
MN: Hogy látod az itt dolgozó magyar prostituáltak társadalmi hátterét?
MA: Általánosítani nem szeretnék, de a legtöbbjük iskolázatlan, túl korán szültek, s nagyon patriarchális környezetből jönnek. Az önbecsülésük eleve roppant alacsony. Persze érettségizett lánnyal is találkoztam a prostituáltak között, de ez kevésbé jellemző. Előfordul, hogy 2-3 gyerek otthon marad a nagymamánál, a férfiak eltűntek, és a nő viseli a terhet egyedül.
MN: A te nézőpontod svájci vagy magyar?
MA: Húsz éve élek Svájcban. Nehéz kérdés, mert én Svájcban mindig magyarnak számítok, Magyarországon meg valahogy külföldi vagyok a magyarok szemében.
MN: Milyen nehézségekkel járt a film elkészítése?
MA: Lelkileg nagyon nehezen viseltem, ha erőszakról hallottam. Sok álmatlan éjszakám volt, és sok éjszakát végigbőgtem, mert annyira közel kerültem az egészhez. Nőként és magyarként nehezebb volt elviselni, mint a férjemnek. Látod ezt a kiszolgáltatottságot, és azt, hogy a legtöbb nőnek eleve nincsen semmi esélye az életben. Annyi komponense van a prostitúciónak, és annyi veszélyt rejt. Azt az 50 éves nőt, aki szabad akaratából prostituálta magát, hogy ki tudja fizetni a közüzemi adósságát meg a számláit, azt miért nem segítette a magyar állam? A legtöbb nő, ha lenne választási lehetősége, nyilván nem ezt a munkát csinálná. Muszáj, hogy változzon a magyar helyzet úgy, hogy csak az dolgozzon prostituáltként, aki tényleg ezt akarja.
MN: Mennyire reprezentatív a film hősnőjének a története?
MA: Filmünket több olyan szakember látta, akik munkájuk kapcsán ismerik a Sihlquait. 'k azt mondták, hogy abszolút hihető.
MN: Előfordul, hogy valaki Svájcban maradhat, és egy másik életformát talál?
MA: Nagyon ritkán. A legtöbben nem tudnak németül. Annyit tudnak, hogy "Blasen 50, Ficken 80, Komplett 100" meg "schnell" meg "Polizei", az árlistájuk és egy pár szó németül. Ahhoz, hogy kapjál munkát, németül kell tudnod. De ismerek kivételt is, az egyik nő megismerkedett egy svájci férfival, és sikerült valamelyik közértben elhelyezkednie mint árufeltöltő. Persze a legtöbbnek nincs esélye. Ha lehúzták itt a 90 napot, mennek tovább Németországba, Hollandiába, Ausztriába, Görögországba, Ciprusra.
MN: Hogy ítéled meg a magyar nők társadalmi helyzetét, általában más, mint Svájcban?
MA: Az egyik magyar tv-adón láttam egy időjárás-jelentést, a bemondónő fél melle kilógott, úgy volt felöltözve, mint egy szexklub alkalmazottja. Nagyon szexista a magyar társadalom.
MN: Hogyan reagáltak eddig Magyarországon a filmetekre?
MA: A magyar állam sajnos nem támogatta a filmünket. Zürich városától és a svájci államtól kaptunk támogatást. De így is a pénz összeszedése volt a legnehezebb; az 1,3 millió svájci frankos büdzsé alacsonyabb, mint egy svájci tv-film bekerülési költsége.
MN: Mire számítasz, hogyan fogadják a filmeteket Magyarországon?
MA: Mondjuk, az baj, hogy szinte senki nem jár moziba. Nem tudom, hányan fogják egyáltalán megnézni. Magyarországon szeretnénk egy vándormozit csinálni (persze ez is pénzkérdés), mivel a legtöbb potenciális prostituált nem jár moziba. A vándormozival Északkelet-Magyarországon szeretnénk faluról falura járni, beülni a kultúrházakba vagy a kocsmákba, nézzék meg a filmünket a lányok ingyen, és beszélgessenek a két főszereplő roma lánnyal, s ha menni akarnak, tudják, mi várhat rájuk, és gondolják meg, hogy tényleg érdemes-e elindulni. Nekem a szívügyem lenne egy ilyen prevenciós szándékú vándormozi.
A Viktoria - A Tale of grace and greed főszereplőjével, Farkas Franciskával készített interjú itt olvasható.
