Interjú

„Szeretem keverni”

Tóth Luca animációs rendező

  • Szentgyörgyi Rita
  • 2016. június 5.

Film

Kísérletező történetvezetés, erőteljes színvilág, pajkos életképek, elrajzolt szexualitás jellemzi – a Cannes-ba, a versenyprogrammal párhuzamos Kritikusok Hete mezőnybe meghívott – Superbia című filmjét. A 15 perces szerzői animáció a Magyar Média Mecenatúra program támogatásával, magyar–cseh–szlovák koprodukcióban készült.

Magyar Narancs: Diplomamunkád, A kíváncsiság kora Annecy-ban, a világ egyik legrangosabb animációs filmfesztiválján különdíjban részesült, és rengeteg fesztiválon megfordult. A cannes-i meghívás is ennek a következménye?

Tóth Luca: Már csak azért sem gondolom, mert Annecy kimondottan animációs fesztivál, míg Cannes játékfilmes. A Kritikusok Hete szekcióban évek óta nem szerepelt animáció, illetve idén az én filmem az egyedüli a tíz alkotás közül.

MN: Milyen várakozásokkal tekintesz Cannes elé?

TL: Eléggé izgulok és várom, pont azért, mert filmes fesztiválról van szó. Az animációt nem tartják egyenrangúnak a filmmel, kevésbé tekintik alkotói műfajnak, művészeti ágnak, inkább szórakoztatóipari műfajnak, sokan úgy gondolják, hogy gyerekeknek készül. Ezért is megható, hogy odafigyelnek rá egy olyan presztízsű fesztiválon, mint Cannes.

MN: A kíváncsiság kora a kamaszok nemi ébredésével foglalkozik, a Superbiában is hangsúlyos a testiség, a nemiség, de már a felnőttek világában. A téma folytatásának szántad?

TL: Nem lehet összevonni a két filmet, mert ugyan mindkettőben megjelenik a nemiség fogalma, de míg A kíváncsiság kora egy felnövéstörténet, addig a Superbia egy hatalmi konfliktusnak, beágyazódásnak a vizsgálata sokféle aspektusból, minisztoriból, jellemből. Egy olyan pillanatot mutat meg viszonylag experimentálisabb dramaturgiai hozzáállással, amikor változás történik a társadalomban – reflexiónak szántam a nemek közti hatalmi játszmákra. A cím, Superbia, amellett, hogy a hét főbűn egyikére, a kevélységre utal, úgy hangzik, mint egy helynév. Mintha annak a képzelt társadalomnak a meghatározó közösségi neve lenne, amit megalkottam.

MN: Mennyire személyes indíttatású, hogy a nemek közti előítéletek, szerepváltozások, egyenlőtlenségek foglalkoztatnak?

TL: A körülöttem élő emberek és történetek inspiráltak, de olyasmiről nem számolhatok be, hogy mondjuk láttam az abúzus valamilyen formáját, és abból indultam ki. A törvény szemében a két nem egyenlőnek számít, de társadalmi megítélésben, munkában, családon belül nem. Annak ellenére, hogy mostanában kezd népszerűbbé válni, hogy beszéljünk róla, változatlanul tabutéma.

MN: A te megközelítésed inkább játékos, mintsem komoly.

TL: Szeretem keverni a kettőt. Jóleső érzés, amikor a néző elkényelmesedik a szórakoztató történet láttán, s hirtelen lecsap rá a dráma.

MN: Bucsi Rékával, Vácz Péterrel sorra nyeritek a nemzetközi fesztiválokat. Szerinted mi a magyar animáció specialitása, erőssége, főleg a fiatal generációé?

TL: A MOME szerzői műveket vár el a diákjaitól. Más országokban sok iskola a technikai oldalra vagy a mozgatásra fektet hangsúlyt. A MOME-nak nincs nagy szerverparkja, ezért fontosabb az alkotói aspektus, mint a technikai. Elképesztően inspiráló társaság, ami folyamatosan mozgásban tart minket, most is hihetetlenül izgalmas diplomafilmek készülnek.

MN: Kik hatottak rád?

TL: Nagyon szeretem Igor Kovaljov grúz animációs filmrendező munkáit. Kafkai abszurditással készít filmeket, elképesztően izgalmas konfliktusokkal és figurákkal.

MN: A MOME-n végezted az alapképzést, majd a londoni Royal College of Arton (RCA) folytattad a tanulmányaidat. Mit tett hozzá a kinti képzés a technikádhoz, a látásmódodhoz?

TL: A kíváncsiság, a levegőváltás igénye hajtott az RCA-ra. Ott népszerűbben, képzőművészeti aspektusból kezelik az animációt, kíváncsi voltam, milyen ott a tanítás. A MOME-n már a kezdettől nagyon kritikusan, céltudatosan vezettek minket. Sok konzultáció, megbeszélés volt, míg az RCA-n inkább lazulós, elengedős a képzés. Itthon az alapképzésen kicsit gyerekként kezeltek minket, míg Londonban a masteren felnőtt művészként. De ez nem feltétlenül a két suli, hanem az alap- és a mesterfokozat közötti különbségből fakad.

MN: Hogyan indul nálad az alkotói folyamat?

TL: A kiindulási pont az, amikor hirtelen eszembe jut egy figura, a hozzá tartozó külső-belső konfliktusok, illetve egy szimbólumrendszer. Pontosabban, már jó ideje gondolkodom egy karakterben, és ha érzékelek egy izgalmas konfliktust, elkezdek köré más alakokat építeni, akik rezonálnak erre a konfliktusra.

MN: Tehát a gondolatiság van elöl, a rajz másodlagos?

TL: Egy pingpongjátszma megy a kettő között. Sokat gondolkodom, és ha a verbális rész túlcsordul, elkezdek rajzolni, keresni a film vizuális szimbolikáját. Ha ezzel is telítődöm, megint felhagyok egy kicsit a rajzolással, és visszatérek az álmodozási fázisba.

MN: Cannes után milyen jövőt szántok a filmnek?

TL: Reménykedem, hogy jó fesztiválköre lesz. Nemcsak azért próbálnak a filmesek premierfesztiválokra bekerülni, mint Cannes vagy a Berlinale, mert hihetetlen a presztízsük, s iszonyú inspiráló a részvétel, hanem azért is, mert nagyon megindítja a filmet egy pozitív fesztiválúton.

MN: A Superbia 16+-os film. Milyen célközönségre számítasz?

TL: Sokszor azért nem mernek animációt felnőtteknek készíteni, mert a fesztiválok esetleg nem vinnék annyira. Rövidfilmnél ez mindig nehéz kérdés, nincs fóruma, általában keveset játsszák a tévében. Ezért az alkotók abban gondolkodnak, hogy miután lejár a film fesztiváléve, mehet az online-ra. Talán az a célközönsége, akinek van internetelérése. A kíváncsiság korát a Szabadesés kísérőfilmjeként vetítették, másfél évvel az elkészülte után. Nagyon szerencsés helyzet volt, hálás voltam a lehetőségért.

MN: Meg lehet élni csupán animációból?

TL: Reklámot például nem szívesen szoktam csinálni. Az animáció sok helyen, sokszor használt forma az interneten, weboldalkészítésekben, reklámokban. Eléggé meg lehet élni belőle.

Neked ajánljuk