Az amerikai filmkészítők keze között az olasz maffia sokáig valamiféle sajátos becsületkódex szerint működő, romantikus testvériségnek tűnt. Évtizedekbe telt, míg ez a mitikus máz leolvadt a bűnszervezetekről, és a mítoszrombolásban olasz alkotások is elöl jártak (pl. Gomorra, Suburra). Bizonyos szempontból Fabio Grassadonia és Antonio Piazza 2013-as Salvója is egy ilyen kiábrándító, sötét dolgozat volt a mindent megfojtó és mindenhová elérő maffiáról, de már ott is inkább a hangulatteremtés és a bús romantika érdekelte a rendezőpárost, mint a bűn természete és társadalmi hatásai.
A Szicíliai kísértettörténet Giuseppe Di Matteo történetét dolgozza fel – igencsak szabadon. Grassadonia és Piazza sokat ígérnek az elején, jelesül annyit, hogy a fiú tragikus halálát a korai Guillermo del Torót idéző mágikus realizmussal és a társadalmi különbségekkel, sőt a végzettel dacoló kamaszszerelemmel keretezik. Ám a felkapott szálak és megidézett zsánermorzsák mind elenyésznek, ahogy a rendezők és a tapasztalatlan színészek kezéből kicsúszik az irányítás. A film csak nyúlik, terebélyesedik, és melankolikus, nyomasztó érzetekké, hangulatokká esik szét.
Grassadonia és Piazza sötét, hideg Szicíliája és formai játszadozása (lassú kameramozgás, torzított képet adó, széles látószögű objektívek használata, zajok és zörejek felerősítése) csak rövid ideig ragadják meg a figyelmet, aztán kiüresednek. A Szicíliai kísértettörténet egyszerre szeretne gótikus mese, dráma és társadalmi vádirat lenni, de lassan megfullad a maga szőtte szövevényben.
Forgalmazza a Cirko Film
