Tartalom

MaNcs 30. évf. 20. sz. (2018-05-17)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

A migránsszendvicsek hatása a sertésegészségre

Új, ámbátor hivatalba csak lapzártánk után lépő agrárminiszterünk, Nagy István a parlamenti meghallgatásán azt mondotta, hogy az ország hústermelését drasztikusan fenyegető afrikai sertéspestist egy „migráns” eldobott szendvicse hozta Heves megyére.

A szerk.

A szerk.

Fekete szeptember

Egy hete azzal állt elő az egyik fideszes napilap, hogy a „Gyárfás Tamás ügye államtitkokkal tarkított politikai botrány” lehet, és ez az atombomba szeptemberben robban. (A szeptember észszerű céldátum, hiszen a nyár első felében a főnök a labdarúgó vébével lesz elfoglalva, a második felében pedig pihen és lélekben rákészül az új foci- plusz politikai idényre).

A szerk.

A szerk.

Maradjatok együtt!

Vona Gábor mondott egy csodálatos mondatot a Jobbik hétvégi tisztújító kongresszusán. Eszerint pártja „nem elveszítette, hanem nem nyerte meg” a választást. Jó, hogy ezt mondta az egészen az elnökségi tagságig visszalépő volt elnök, mert a Jobbik az országgyűlési választások óta úgy viselkedik, mint akit ronggyá vertek.

Egotrip

Váradi Balázs

Egotrip

Csak semmi politika!

Elveszett Einsteinek

Szüleik hét éve, népszámláláskor adott válaszai szerint Magyarországon a 14 év alatti gyerekek körülbelül 8, más felmérések kérdezőbiztosainak ítélete szerint (a romákra vonatkozó statisztikákból kiindulva) jó 15 százaléka cigány.

Publicisztika
Külpol

Miért mondja fel Donald Trump az iráni atomszerződést?

Külpol

A Nyugat pénzén

Donald Trump a múlt héten bejelentette, hogy felmondja a három éve megkötött iráni atomalkut. Ez heves felzúdulást keltett a nyugati szövetségesek körében éppúgy, mint a Közel-Keleten. Mi vezethetett a döntéshez?

Macedóniában is besegít Orbán

Külpol

Barátom, Gruevszki

A macedón médiában is terjeszkedik a magyar Ripost tulajdonosa, aki már Szlovéniában is bevásárolt. A Habony Árpádhoz közel álló befektető ezúttal is a nacionalista jobboldalt támogatja, és a háttérben ezúttal az orosz elnök, Vlagyimir Putyin alakja is felsejlik.

Belpol

Interjú

Belpol

„Ha felszámolnánk az MSZP-t…”

Szanyi Tibor EP-képviselő az unióról, Orbánról és a kollaboránsokról

Azt írta Tumblr-oldalán, be kell csukni az MSZP-t azért, hogy megmeneküljön a szocpárt. Ez annyira erős ötlet, hogy egyből interjút kértünk tőle, hiszen lehet, ő lesz nyáron a következő MSZP-elnök. Talán az utolsó!

Film

Interjú

Film

Aki legyőzte a maffiát

Antonio Piazza filmrendező

Fabio Grassadoniával közös filmje, a Szicíliai kísértettörténet a Cosa Nostra hírhedt gyermekgyilkosságának históriáját transzformálja sötét tündérmesévé. A szicíliai rendezőpáros fiatalabb tagját telefonon értük utol.

Interaktív

Rádió

Interaktív

Önök kérnék

Kívánságműsor a Klubrádióban

A rádiózás hőskorától egészen a közelmúltig a kívánságműsorok számítottak a legnépszerűbb produkcióknak az éterben. Egy bizonyos kor fölött ki ne emlékezne egy-egy legendás műsorfolyamra, a hozzá tapadó rádiós személyiséggel együtt, Cseke László Teen­ager partyjától a Komjáthy György-féle Csak fiataloknak!-on át B. Tóth László Poptarisznyájáig.

Zene

Interjú

Zene

„Azóta békén hagynak”

Bruno „Sergent” Garcia gitáros, énekes

A műfajteremtő francia-spanyol zenei kalandor immár húsz éve járja a világot bandájával és „salsamuffinnak” nevezett zenéjével. Jubileumi turnéjuk keretében a Budapest Folk Festen is fellépnek.

Opera

Zene

Elhalálozási sorrendben

GermanLateNight

Egyszerre könnyű is, nehéz is megérteni azt, hogy Paul Hindemith zenés színpadi életműve miért nem épült be úgy istenigazából a hazai operarepertoárba a maga idejében. Könnyű, hiszen az avantgárd kísérletező kedv, az intellektuális bátorság és a fanyar humor Hindemithre oly jellemző, szabadságélményt árasztó elegye nemigen hatott ideillőnek még a múlt század operai arany- és ezüstkoraiban sem.

Könyv

Könyv

Könyv

Semmi sem igaz, de minden lehetséges

Krekó Péter: Tömegparanoia – Az összeesküvés-elméletek és álhírek szociálpszichológiája

A jó hír, hogy született egy higgadt, tudományos szemléletű, összefoglaló könyv az álhírek és összeesküvések mechanizmusáról. A rossz hír, hogy a téma annyira aktuális, hogy könyvnek kellett születni róla.

Színház

Színház

Színház

Tárgylemezke

Spiró György: Széljegy

Zsámbéki Gábor rendezése a tárgyilagos vizsgálat kedvező feltételeit teremti meg, a sok-sok apró részlet szinte laboratóriumi körülményeket idéz, s az egy esetre szűkített világ körbejárhatóságát, a percepció kiélesedését segíti elő. Spiró drámája, a Széljegy is ilyen, a történet szikár egyszerűséggel koncentrál az átverés esetére.

Képzőművészet

Kiállítás

Képzőművészet

Bányászok légies tüllökben

Permanens forradalom. Mai ukrán képzőművészet

Az elmúlt években feltűnően sok volt a láthatóan nem túlgondolt, a giccs bemutatásától sem visszariadó töltelék kiállítás a Ludwig Múzeumban. Ezek mellett azért láthattunk néhány hiánypótló életmű-kiállítást, illetve a környező, volt szocialista országok művészetét bemutató tárlatot. Az intézmény vállaltan egyik ki­emelt feladatának tartja a Közép- és Kelet-Európai művészeti színtér kutatását és bemutatását, Albánia és Koszovó után most Permanens forradalom címmel az ukrán képzőművészet nagyjából utóbbi másfél évtizedéből nyílt válogatás.

Lélek

Sorozatgyilkosok utáni hajsza: tévé és valóság

Lélek

Véres lábnyomok

Egy televíziós sorozat váratlan sikere és egy több mint három évtizede már nem aktív sorozatgyilkos leleplezése újból e szörnyű bűnelkövetőkre irányította a figyelmet.

Gasztro
Lokál

Így gondozd a társasházadat

Lokál

Nem békebíró

Miben dönthetnek, és mennyi pénzzel gazdálkodnak? Hogyan tűnhetnek el milliók és mi történik, ha a lakók majdnem összeverekednek egy közgyűlésen? A közös képviselők világában jártunk.

Riport

Lehúzták az égbolt rolóját

Riport

Népesedési intézet nyílt a legendás gellérthegyi csillagvizsgáló helyén

A gellérthegyi TIT Uránia Csillagvizsgáló több generáció kíváncsiságát kielégítő, muzeális értékű távcsövét titokban bedobozolták, a Sánc utcai villaépület üres kupolája alatt azóta az új orbáni népesedéspolitika lehetőségeit kutatják. A csillagászok fogják a fejüket, de a fenntartó szerint minden a terv szerint halad.

Tévétorrent