Interjú

Aki legyőzte a maffiát

Antonio Piazza filmrendező
szerző
Szentgyörgyi Rita
publikálva
2018/20. (05. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Fabio Grassadoniával közös filmje, a Szicíliai kísértettörténet a Cosa Nostra hírhedt gyermekgyilkosságának históriáját transzformálja sötét tündérmesévé. A szicíliai rendezőpáros fiatalabb tagját telefonon értük utol.

Magyar Narancs: Annak idején a Giuseppe Di Matteo-ügy miatt hagyták el Szicíliát, ez a történet, úgy tűnik, végigkíséri az életüket.

Antonio Piazza: Giuseppe Di Matteo 13 éves volt, amikor elrabolták, két évig fogságban tartották, kínozták, megfojtották, a holttestét savban feloldották. A 90-es évek Olaszországának legsötétebb fejezete az ő tragédiája. A Vadállat gúnynévre hallgató keresztapa, Salvatore Toto Riina azért raboltatta el ellenfele fiát, hogy az apával, aki összejátszott az igazságszolgáltatással, betartassa a hallgatás törvényét. Akkoriban még nem ismertük egymást Fabióval, mindketten Palermóban éltünk, mint később kiderült, ugyanabban a negyedben. A düh, a harag olyan erős volt bennünk, hogy magunk mögött kellett hagynunk a vér, a kábítószer-kereskedelem, a maffia halott városát. Én politikai újságíró lettem, maffiaellenes civil szervezetek munkájában vettem részt, Fabio tanárként dolgozott. Aztán mindketten Torinóban tanultunk filmezést. A történetmesélésben kerestünk orvoslást a fájdalomra, a szégyenérzetre, amit a Matteo-ügy után Szicília okozott nekünk. Tizenöt évig forgatókönyvíróként működtünk felejthető filmekben, de mindvégig ott motoszkált bennünk a felelősségtudat, hogy Giuseppe történetét egyszer kötelességünk elmesélni, továbbadni.

MN: Milyen munkamegosztásban zajlik a munkájuk?

AP: Hasonló a világlátásunk, a kritikai hozzáállásunk, stimmelnek a megélt tapasztalataink, a művészi elképzeléseink, a kulturális, családi gyökereink. A forgatókönyv-fejlesztés a munkánk leghosszabb időszaka, minden fontos döntést közösen hozunk. A forgatási fázisban jobban elkülönül a tevékenységünk. Két órával korábban kimegyünk a forgatási helyszínre, közösen beszéljük meg az operatőrrel, hogy aznap mit veszünk fel. Fabio főleg a színészekkel dolgozik, próbál, instruál.

MN: Filmjük elég radikális szakításnak tűnik a hagyományos maffiafilmek megközelítésével.

AP: Hogy el tudd mesélni, mi zajlik Olaszországban a maffia, a bérgyilkosságok árnyékában, a film noir, azon belül is a film noir valóságtól elemelt műfaja a legmegfelelőbb. Hogy a nézőben elinduljon a társadalmi metszet megértésének a folyamata, nélkülözhetetlen az érzelmi impulzus. Ezért választottunk első közös filmünkhöz, a Salvóhoz egy szerelmi történetet. A Szicíliai kísértettörténet még nagyobb elemelést igényelt a valóságtól, s szintén egy szerelmi történetbe lett ágyazva. A realizmust éppúgy kerülni akartuk, mint a horrort. Kegyeletsértésnek éreztük volna, ezért fordultunk a metaforák, a kísértethistóriák, a fantasy formavilágához. Csakhogy az olasz moziban döntő hagyományai vannak a realizmusnak, ma is ez a legdivatosabb műfaj, de vajmi keveset tudunk Giuseppe életéről. Egyetlen képet őriz róla a palermóiak emlékezete, amint a lovát ugratja lovasruhában. Kezdettől eltökélt célunk volt, hogy ezzel a filmmel megszólítsuk a Giuseppe korabeli gyerekeket is.

MN: Előképül szolgált Marco Mancassola híres olasz bűncselekményeknek szentelt novelláskötete, amely Giuseppe Di Matteo esetét is a valóság és a fantázia határán eleveníti meg?

AP: Bele sem kezdtünk volna a filmbe, ha nem akadunk rá A fehér lovas című elbeszélésre. Lényegében ez adta meg a dramaturgiai kulcsot a forgatókönyvhöz. Marco abból a hipotézisből indult ki Giuseppe környezetének, családjának tanulmányozása során, hogy az egyik osztálytársnője szerelmes volt belé. Ezt a szerelmet írta meg Luna alakjában, aki a fiú keresésére indul az erdőben. Ennek a szimbolikáját szőttük tovább a filmvásznon, ahogy a lány fantá­ziájában, látomásaiban elevenedik meg a fiú, így tudtuk kiemelni őt a tudatunk mélyéről, ahová a felejtés száműzte.

MN: Miben változtatta meg az olaszok viszonyát a maffiához ez a bűncselekmény?

AP: A 90-es évek közepén a Cosa Nostra csinálta a történelmet Olaszországban. A legbefolyásosabb bűnszervezetként uralta a nemzetközi kábítószer-kereskedelmet, s ez gazdasági értelemben szinte bebetonozta a hatalmát. Teljes társadalmi, politikai konszenzus jött létre, a Cosa Nostra egyszerűen állami védettséget élvezett. De a közvélemény hozzáállását nagymértékben megváltoztatta Giuseppe halála. Akkoriban az járta Palermóban, hogy ez a fiú végül legyőzte a Cosa Nostrát.

MN: Sok fesztiváldíj, de nagyfokú kritikai elutasítás kísérte a Szicíliai kísértettörténet eddigi útját.

AP: Cannes-ban a Kritikusok hete nyitófilmjeként meleg fogadtatásban részesült a film, különösen az amerikai sajtó lelkesedett érte, a Varietytól a Hollywood Reporterig méltató kritikák jelentek meg róla. Olaszországban élesen elkülönült a fiatal, nyitott közönség reakciója és a kritikai fogadtatás – az idősebbek, a konvencionálisabb gondolkodásúak ridegen, elutasítóan kommentálták a filmet. A társadalomkritikus, politikai felhangú filmek esetében az olasz közönség a direkt hatásokkal építkező filmeket szereti. Mi kilógunk a sorból.

A film kritikáját lásd a Visszhang rovatban!

szerző
Szentgyörgyi Rita
publikálva
2018/20. (05. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...