képes beszéd

Tájak és lovak

Film

Film, sorozat

Nagyszüleimet meglátogatva (heti minimum egyszer, leggyakrabban hétvégén, esetenként hétköznap délután; de ha egy-egy ilyen kimaradt, már érkezett is a telefon, „az unokák megint elfeledtek”, „felénk se néznek”, sőt „meg se ismernek már minket” – ilyenkor következett a bűnbánó, egész hétvégés ottalvás) két dolog volt biztos: hogy mama süt, papa meg meccset néz. Előbbi leggyakrabban az almás porlóst, utóbbi a Fradit jelentette; amikor rákérdeztem, mama mégis azt mondta, hogy ő nem édesszájú, papa meg azt, hogy ő nem fradista; sőt, nem drukkol senkinek, legfeljebb, ha unalmas a meccs, akkor a gyengébbiknek. Ez a tőle tanult pártatlan hozzáállás (mármint a meccsekhez) sokat jelentett nekem, hogy lehet úgy is spor­tot nézni, s kicsit tágabb értelemben élni és létezni, hogy nem állunk egyetlen oldalra se. Nagyapám tehát reggeltől estig, hétköznap, hétvégén és ünnepnapokon is mindig sportot nézett, és mindig csak a sport élvezete kedvéért. Ha nem volt foci, akkor kézilabdát, ha az se, akkor autó-motor sportot, végső esetben teniszt vagy sznúkert. Közben a tévé előtt, a kisasztalon ott állt egy kopottas kis krigli, benne a sör és vörösbor változatos keverékével (zagyvással, ahogy ő nevezte), és a műsorújság, benne bekarikázva az aznapra szánt sportközvetítések.

Egy alkalommal azonban történt valami: nagyszüleim nálunk vendégeskedtek, én pedig a vasárnapi ebéd után lecsaptam a távirányítóra, és valamelyik királyi adóra kapcsolva elkezdtem nézni a Királylány a feleségem című klasszikust (amelyről annyit tudtam, hogy szerepel az 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz című kötetben, remake-je, a Tulipános Fanfan pedig a 2003-as Cannes-i Filmfesztivál nyitófilmje volt; utóbbi kisebb felháborodást is kiváltott, mert hogy ilyen gyenge mozi még nem nyitotta meg a seregszemlét (azóta ez a dicsőség már valószínűleg a Grace – Monaco csillaga című borzalomé). Nagyapám, akit soha nem láttam sporton kívül bármi mást nézni, versenyt hahotázott apámmal, majd elkezdte előre bemondani a poénokat. Ezek ugyanis még mindig ülnek, június 9-én 20.45-től mindenki láthatja a Dunán. Ismétlés a tudás atyja jeligével ugyancsak a Dunára kapcsolhatunk június 7-én, ahol 21.20-tól A siker édes illatát vetítik, majd június 11-én irány az M5, ahol 21.00-kor kezdődik a Szindbád. Kevésbé magabiztosan, de június 10-én is az M5-re tévedhetünk, ahol a poszt #metoo Polański egyik jobban sikerült darabja, a Tiszt és kém – A Dreyfus-ügy megy 21.00-tól. Nézzük, mondjuk, fél szemmel, akkor a csalódás is csak feleannyira fáj.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.