rés a présen

„Tátongó szakadék”

  • rés a présen
  • 2024. január 24.

Film

Boross Martin rendező

rés a présen: Dramaturg szakon végeztél, több, mint tíz éve megalapítottad a Stereo Akt társulatot, sokféle színházi kifejezésmóddal kísérletezel, vannak dokumentarista projektjeid. Miért akartad még a játékfilmezést is kipróbálni?

Boross Martin: Nem (csak) kalandvágyból. Vannak olyan történetek, amelyek nem stilizációért, hanem olyan reális idő- és térkezelésért, autentikus előadásért kiáltanak, amire csak a mozgókép képes. Színházi munkáimban, a filmes eszközöket is felvonultató előadásaimban sem ritka, hogy képekben fogalmazok, de a játékfilmkészítés nagyon összetett folyamat, ahol erősen hagyatkoztam a filmes világból érkező munkatársaimra. A Nyersanyag című filmem előtt persze készítettem már két rövidfilmet és egy dokumentumfilmet is.

rap: A színházban vannak alkotók és csapatok, akiket elődeidnek tekintesz. A film terén is vannak ilyenek?

BM: Kifejezetten példaképet nem tudnék említeni, de sok társadalmi szatíra és dráma hatott rám ihletőleg az elmúlt pár évben, mint például Ruben Östlund és Andrea Arnold filmjei, vagy a Distinguished Citizen című argentin–spanyol film.

rap: Foglalkoztál a mélyszegénységgel a színházi projektjeidben is. A Nyersanyag ezekből a tapasztalatokból, élményekből indul ki?

BM: Inspirációként közéleti események, bűn­ügyek, beszámolók is szolgáltak, de elsősorban személyes élmények. Az előkészítésnél olvastunk számos tényfeltáró dokumentumot, amelyek teljhatalmú polgármesterekről, uzsoráról és szegregációról szólnak. És persze konzultáltunk érintettekkel és szakértőkkel, akik számára ismert közeg egy olyan falu, amely a mélyszegénység rabja. De a Nyersanyag legfontosabb inspirációja egy korábbi közösségi projektem volt, amelynek során egy baranyai falu fiataljaival dolgoztunk együtt és készítettünk egy dokumentumfilmet – természetesen a filmbéli tragikus-ellentmondásos kimenetel nélkül. Ugyanakkor a városi és falusi embe­rek közt tátongó szakadék, a kívülről jövő beavatkozás dilemmái már ott is jelen voltak, ahogy az a kérdés is, hogy mi történik, ha nagyobb nyilvánosságot kap egy alapvetően zárt közösség.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.