Film

Téli mese

  • - kg -
  • 2014.03.20 12:02

Film

Nincs abban semmi rossz, ha valaki arra használja a mozivászon adta viszonylagos fehérséget, hogy világhíres színészekkel egy mesét hozzon működésbe sötét erőkkel és szerelmes hősökkel. Mi több, egy olyan mesét, melyben egy repülő fehér ló siet az aranyszívű mestertolvaj (Colin Farrell) segítségére, New York pedig úgy pompázik a háttérben, mint egy sosemvolt meseváros.

Azon sem kell fennakadni, hogy ahol repül a ló és aranyszívű a betörő, ott a szerelem is örök, és egy szempillantás alatt szökken szárba, a gonosz pedig úgy vicsorog, mint Russell Crowe, aki úgy fújtat, hogy azt öröm nézni. Mesét mesélni, méghozzá idézőjelek nélkül, mindig bátor húzás; csak a legnagyobbak képesek úgy előrántani egy repülő lovat a szivarzsebből, hogy szegény pára ne váljék azonnal nevetség tárgyává. Régen talán Spielberg és Lucas úszhatta meg az ilyesmit, ma Peter Jackson a levegőbe emelkedő lények királya, ám sajnálatos módon a Téli mesét, bár nem kevés jó szándékkal van kikövezve, egy igen középszerű mesélő érezte a magáénak. Akiva Goldsman olyannyira a sajátjának érezte Mark Helprin vaskos regényét (népszerű karácsonyi ajándék volt magyarul is a nyolcvanas években), hogy a forgatókönyv is őt, az első filmes rendezőt "dicséri". A mese úgy válik menthetetlen giccsé a kezében, hogy közben azért fel-felvillant valamit egy másik filmből, abból, amit egy igazi filmes tudott volna kihozni a regényből. Olyan csoda kellett volna ide is, mint amit Scorsese művelt a Hugóval. Goldsman filmjében nincs semmi rossz, ám jó sincs nagyon - már megint a mese húzta a rövidebbet.

Az InterCom bemutatója

Neked ajánljuk

Vértelenül

A „skót darab” – így emlegetik színházi körökben Shakespeare legrövidebb és egyik legvéresebb drámáját. Átkok, balszerencse, titokzatos balesetek kötődnek mind színpadi, mind filmes adaptációihoz, és változatos rítusok, amelyekkel távol lehet tartani a balsorsot.