Film

Téli mese

  • - kg -
  • 2014. március 20.

Film

Nincs abban semmi rossz, ha valaki arra használja a mozivászon adta viszonylagos fehérséget, hogy világhíres színészekkel egy mesét hozzon működésbe sötét erőkkel és szerelmes hősökkel. Mi több, egy olyan mesét, melyben egy repülő fehér ló siet az aranyszívű mestertolvaj (Colin Farrell) segítségére, New York pedig úgy pompázik a háttérben, mint egy sosemvolt meseváros.

Azon sem kell fennakadni, hogy ahol repül a ló és aranyszívű a betörő, ott a szerelem is örök, és egy szempillantás alatt szökken szárba, a gonosz pedig úgy vicsorog, mint Russell Crowe, aki úgy fújtat, hogy azt öröm nézni. Mesét mesélni, méghozzá idézőjelek nélkül, mindig bátor húzás; csak a legnagyobbak képesek úgy előrántani egy repülő lovat a szivarzsebből, hogy szegény pára ne váljék azonnal nevetség tárgyává. Régen talán Spielberg és Lucas úszhatta meg az ilyesmit, ma Peter Jackson a levegőbe emelkedő lények királya, ám sajnálatos módon a Téli mesét, bár nem kevés jó szándékkal van kikövezve, egy igen középszerű mesélő érezte a magáénak. Akiva Goldsman olyannyira a sajátjának érezte Mark Helprin vaskos regényét (népszerű karácsonyi ajándék volt magyarul is a nyolcvanas években), hogy a forgatókönyv is őt, az első filmes rendezőt "dicséri". A mese úgy válik menthetetlen giccsé a kezében, hogy közben azért fel-felvillant valamit egy másik filmből, abból, amit egy igazi filmes tudott volna kihozni a regényből. Olyan csoda kellett volna ide is, mint amit Scorsese művelt a Hugóval. Goldsman filmjében nincs semmi rossz, ám jó sincs nagyon - már megint a mese húzta a rövidebbet.

Az InterCom bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.

Három méterrel a tenger szintje alatt

Április 13-a, hétfő reggel. Még csípős a tavasz, de lassan vége a fűtési szezonnak. Mindenhol kialvatlan emberek, a munkavégzés akadozik. Minden második ember csalódott. Elcsalódott, mondják, elcsalták! Többen szervezni kezdik a kivándorló bulikat. Mások csöndben csomagolnak.