Film

Téli mese

  • - kg -
  • 2014. március 20.

Film

Nincs abban semmi rossz, ha valaki arra használja a mozivászon adta viszonylagos fehérséget, hogy világhíres színészekkel egy mesét hozzon működésbe sötét erőkkel és szerelmes hősökkel. Mi több, egy olyan mesét, melyben egy repülő fehér ló siet az aranyszívű mestertolvaj (Colin Farrell) segítségére, New York pedig úgy pompázik a háttérben, mint egy sosemvolt meseváros.

Azon sem kell fennakadni, hogy ahol repül a ló és aranyszívű a betörő, ott a szerelem is örök, és egy szempillantás alatt szökken szárba, a gonosz pedig úgy vicsorog, mint Russell Crowe, aki úgy fújtat, hogy azt öröm nézni. Mesét mesélni, méghozzá idézőjelek nélkül, mindig bátor húzás; csak a legnagyobbak képesek úgy előrántani egy repülő lovat a szivarzsebből, hogy szegény pára ne váljék azonnal nevetség tárgyává. Régen talán Spielberg és Lucas úszhatta meg az ilyesmit, ma Peter Jackson a levegőbe emelkedő lények királya, ám sajnálatos módon a Téli mesét, bár nem kevés jó szándékkal van kikövezve, egy igen középszerű mesélő érezte a magáénak. Akiva Goldsman olyannyira a sajátjának érezte Mark Helprin vaskos regényét (népszerű karácsonyi ajándék volt magyarul is a nyolcvanas években), hogy a forgatókönyv is őt, az első filmes rendezőt "dicséri". A mese úgy válik menthetetlen giccsé a kezében, hogy közben azért fel-felvillant valamit egy másik filmből, abból, amit egy igazi filmes tudott volna kihozni a regényből. Olyan csoda kellett volna ide is, mint amit Scorsese művelt a Hugóval. Goldsman filmjében nincs semmi rossz, ám jó sincs nagyon - már megint a mese húzta a rövidebbet.

Az InterCom bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.

Jövő idő

A politikai pártokat nem szokás szeretni Magyarországon, mi tagadás, a pártok adtak s adnak is okot erre jócskán.