Film

Teljesen idegenek

  • 2017. február 5.

Film

Filmekben, ha egy baráti társaság vagy nagyobb család összegyűlik valamely eseményt ünneplendő, vagy az együttlét puszta öröméért, bízvást számíthatunk múltbéli bűnök felbukkanására, elfojtott sérelmek felemlegetésére, mindent felszámoló lelepleződésekre. Nézőpont kérdése, hogy mindezt sűrű drámaként (Születésnap), szellemes vígjátékként (Hogyan nevezzelek?) vagy tragikomédiaként (Augusztus Oklahomában) tálalják – a mű nézője számára mindig a saját életéből ismerős léthazugságokra való ráismerés feszélyező vagy felszabadító érzését tartogatja.

Paolo Genovese filmje a tragikomikus zsánerben utazik. A késő harmincas társaság szokásos módon laza fecserészéssel telő összejövetele azt követően fúl kölcsönös vádaskodásba, hogy összetartozásukat és egymás iránti szeretetüket, bizalmukat demonstrálandó kiteszik mobiltelefonjaikat a vacsoraasztalra, s egymás szeme láttára, ill. füle hallatára fogadják az SMS-eket, ill. hívásokat. Nem csak megcsalatásokra, kínos vagy nevetséges titkokra derül fény, de arra is, hogy a közös ifjúság ellenére sem ismerik egymást valójában.

Szépen, gördülékenyen építkezik a film, a színészek kiválók. Csak mindenből több van a kelleténél: az érzelmi és fizikai hűtlenségek mellé nemcsak egy kényszeredett coming out, de közös bűn is kerül, s mindez olyan szenvedéllyel reflektálva, amely már szándéka ellenére kezd komikussá válni. Ebből a konfliktustorlódásból nem lehet természetesen kijönni. Az inkább ügyesen megírtnak, mintsem mélynek nevezhető művel alighanem találkozunk még valamelyik pesti bulvárszínház műsorán.

Forgalmazza a Cinenuovo

Neked ajánljuk