Olli Mäki, a kokkolói pék a hatvanas évek Finnországában lett profi bokszoló, és már csak egy mérkőzés választotta el attól, hogy világbajnok legyen. Hogy ő legyen a győztes, a hős, dicsőségre született nemzetének büszke fia – tán még a sportbarát kormány bokszkedvelő vezetője is megdobná pár millióval, egy doktori címmel vagy legalább egy olimpiabizottsági tagsággal. A nemzet jövője forog tehát kockán, végre odapörkölhetne egy finn a világnak, plusz jól elagyabugyálhat egy amerikait. A nemzetihős-képző gépezet csúcsra járatva: készülnek a címlapfotók, elszánt nyilatkozatok hangzanak el, egy filmstáb a leendő győztes minden rezdülését követi.
Mäki viszont az egész hóbelevancot a pokolra kívánja, szarik ő a mindent eldöntő meccsbe, mert szerelmes egy hamiskásan mosolygó kokkolói lányba.
S innentől jön az, ami miatt Juho Kuosmen debütáló filmje jóval több, mint egy bájos mese a sportiparon átvilágló emberségről. Mert Mäki a motiváció legkisebb morzsája nélkül is végigcsinálja a felkészülést, kiáll Davey Moore ellen, és hatalmasat veszít. Hagyja, hogy egy nemzet csalódjon benne, viszont közben – vagy ami még érdekesebb lehetőség: ezzel – megnyeri magának a lányt, akivel egyébként az igazi Mäki ma, ötven évvel később is boldog házasságban él. (Moore még huszonévesen egy meccs után kómába esik és meghal.) A Cannes-ban díjazott film épp ezzel a passzivitással mond radikális és felforgató ítéletet a teljesítmény-, győzelem- és nemzetihős-mániás világról: az egyetlen hitelesen eljátszható és tényleg kifizetődő szerep a vesztesé.
Forgalmazza a Mozinet
