Film

Olli Mäki legboldogabb napja

Film

Olli Mäki, a kokkolói pék a hatvanas évek Finnországában lett profi bokszoló, és már csak egy mérkőzés választotta el attól, hogy világbajnok legyen. Hogy ő legyen a győztes, a hős, dicsőségre született nemzetének büszke fia – tán még a sportbarát kormány bokszkedvelő vezetője is megdobná pár millióval, egy doktori címmel vagy legalább egy olimpiabizottsági tagsággal. A nemzet jövője forog tehát kockán, végre odapörkölhetne egy finn a világnak, plusz jól elagyabugyálhat egy amerikait. A nemzetihős-képző gépezet csúcsra járatva: készülnek a címlapfotók, elszánt nyilatkozatok hangzanak el, egy filmstáb a leendő győztes minden rezdülését követi.

Mäki viszont az egész hóbelevancot a pokolra kívánja, szarik ő a mindent eldöntő meccsbe, mert szerelmes egy hamiskásan mosolygó kokkolói lányba.

S innentől jön az, ami miatt Juho Kuosmen debütáló filmje jóval több, mint egy bájos mese a sportiparon átvilágló emberségről. Mert Mäki a motiváció legkisebb morzsája nélkül is végigcsinálja a felkészülést, kiáll Davey Moore ellen, és hatalmasat veszít. Hagyja, hogy egy nemzet csalódjon benne, viszont közben – vagy ami még érdekesebb lehetőség: ezzel – megnyeri magának a lányt, akivel egyébként az igazi Mäki ma, ötven évvel később is boldog házasságban él. (Moore még huszonévesen egy meccs után kómába esik és meghal.) A Cannes-ban díjazott film épp ezzel a passzivitással mond radikális és felforgató ítéletet a teljesítmény-, győzelem- és nemzetihős-mániás világról: az egyetlen hitelesen eljátszható és tényleg kifizetődő szerep a vesztesé.

Forgalmazza a Mozinet

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.