Film

Tessék mosolyogni!

  • Szabó Ádám
  • 2014. június 8.

Film

"Mi vagyunk az anyák, mi vagyunk az anyák, mi vagyunk Grúzia új anyái!" - szavalja mosolyba erőltetett arccal, tinglitangli zenére riszálva egy tucat jobb sorsra érdemes asszony és lány. Új társadalmat építenek az országban, ehhez pedig új értékek dukálnak - és ki lehetne a megújuló Grúzia jelképe, ha nem egy karakán édesanya, aki nemcsak főz-mos-takarít, de a képernyőn is jól mutat.

A lakosság megnevelése pedig nem történhet a média közbenjárása nélkül; ortodox műsorok, támogatott értékek, népnevelés - talán nekünk is ismerősek.

De a kérdés természetesen nem az, hogy ki lesz a győztes, inkább az, hogy mennyi időbe telik, míg a jelöltek mind megtörnek, és műsorkompatibilissé formálódnak. A verseny persze - és innen már szabadon tágíthatjuk a kört országra-világra - nem több egyszerű hazugságnál. Az indulók mégis küzdenek becsülettel, akad közöttük protekciós majdnemanya, mama által támogatott anyuka, kurvának kikiáltott lázadó és konzervatív szomszédnéni-típus is; a népi szépségverseny, legyen bármennyire ízléstelen, mindegyiküknek az utolsó szalmaszálat jelenti. Ezt pedig ki is használják a műsor készítői: szisztematikusan hajtják igába valamennyi versenyzőt.

A moralizálás csak a játékidő végére uralkodik el az addig meglepően visszafogott filmen - akkor viszont tömegével borul ránk a giccs és a mocsok. A médiakritikát sem ússzuk meg; a sokáig kordában tartott drámázás, gúny és fekete humor dupla dózisban érkezik a záró akkordban - de valljuk be, hiányolnánk is, ha a döntő pillanatban nem hangzana el a show must go on!

Forgalmazza a Vertigo Média

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.