Film

Tessék mosolyogni!

  • Szabó Ádám
  • 2014. június 8.

Film

"Mi vagyunk az anyák, mi vagyunk az anyák, mi vagyunk Grúzia új anyái!" - szavalja mosolyba erőltetett arccal, tinglitangli zenére riszálva egy tucat jobb sorsra érdemes asszony és lány. Új társadalmat építenek az országban, ehhez pedig új értékek dukálnak - és ki lehetne a megújuló Grúzia jelképe, ha nem egy karakán édesanya, aki nemcsak főz-mos-takarít, de a képernyőn is jól mutat.

A lakosság megnevelése pedig nem történhet a média közbenjárása nélkül; ortodox műsorok, támogatott értékek, népnevelés - talán nekünk is ismerősek.

De a kérdés természetesen nem az, hogy ki lesz a győztes, inkább az, hogy mennyi időbe telik, míg a jelöltek mind megtörnek, és műsorkompatibilissé formálódnak. A verseny persze - és innen már szabadon tágíthatjuk a kört országra-világra - nem több egyszerű hazugságnál. Az indulók mégis küzdenek becsülettel, akad közöttük protekciós majdnemanya, mama által támogatott anyuka, kurvának kikiáltott lázadó és konzervatív szomszédnéni-típus is; a népi szépségverseny, legyen bármennyire ízléstelen, mindegyiküknek az utolsó szalmaszálat jelenti. Ezt pedig ki is használják a műsor készítői: szisztematikusan hajtják igába valamennyi versenyzőt.

A moralizálás csak a játékidő végére uralkodik el az addig meglepően visszafogott filmen - akkor viszont tömegével borul ránk a giccs és a mocsok. A médiakritikát sem ússzuk meg; a sokáig kordában tartott drámázás, gúny és fekete humor dupla dózisban érkezik a záró akkordban - de valljuk be, hiányolnánk is, ha a döntő pillanatban nem hangzana el a show must go on!

Forgalmazza a Vertigo Média

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.