tévésmaci

A disznó tűr

  • tévésmaci
  • 2014. március 20.

Film

Amikor Sztupa és Troché elértek a gyár faláig, valamelyest biztonságban érezhették magukat. Sztupa bal karjával nekidőlt a betonelemekből magasodó falnak, hangosan zihált, és megpróbálta kigombolni a sliccét. Troché megállt, az égre emelte tekintetét, és úgy szórta az átkait, mint aki sohasem akarja abbahagyni. A nők megálltak a sarkon, a főkapunál, az egyik idegesen kotorászott a retiküljében, a másik még zaklatottabban húzkodta lefelé a combján a miniszoknyát, ilyen streccs vagy milyen anyagból volt, ráfeszült az idomaira, és hiába húzkodta, mindig visszarúgta magát, gyakorlatilag a bugyijáig.

A tanácsháza felől rendőrautó érkezett, lassított a szobornál (igen, Lenin, a fenébe is), sőt egy percre meg is állt, látszott, ahogy a sofőr mellett ülő pofa betárcsáz, de hallani nem hallatszott, hogy mit mond, aztán halkan tovább is gurultak, ami nyilván csak "mafa érzékcsalódása lehetett, mert a Warsawa eleve képtelen halkan csinálni bármit. Viszont hallani valóban csak Troché heves átkozódását lehetett, már tépte le magáról az inget, és valami olyasmit óbégatott, hogy nem akarsz megölni, vagy még arra sem vagy képes, de majd én megmutatom neked - az isten tudja, hogy kivel beszélt az égi telefonján. Sztupa meg csak támasztotta a falat, még mindig nem találva a sliccét, ám a zihálása már átment... nem is lihegésbe, inkább valamiféle ütemes dúdolásba, mintha egy soha nem hallott, módfelett ütemes dallamot, talán egy indulót próbálna a szöveg foszlányaira sem emlékezve felidézni: huhh, huhhh, húúúú... vagy így valahogy. A magasabbik nő végre megtalálta a ridiküljében gyűrött cigarettásdobozát (igen, Golden Smart volt, semmi kétség), sikerült is előhalásznia egy szálat, de rágyújtani nem tudott, ilyen remegő kézzel nincs olyan ember, aki ezt az olcsóbbik fajta (igen, harmincfilléres) gyufát képes volna lángra lobbantani. Először megpróbálta odaadni a másiknak, de az csak húzkodta a szoknyáját és motyogott, ügyet sem vetett rá. Sztupa végül megtalálta a sliccét, amit persze hosszú gombolkozás követett, mialatt az égieket rondán káromló Troché egy bicikliláncot és két rövid vascsövet hajított át a gyár falán (igen, kívülről befelé, pedig az ilyesmi fordítva volt szokásban). Menjünk tévézni, nálunk az van szokásban.

Pénteken (21-én) esti negyed tízkor a Duna Tv Az én kis falumat adja, amit sokan szeretnek - feltehetően Jan Bán és Marian Labuda burleszket adó párosa miatt. Ugyanitt két órával később Marco Ferreri eszement hülyesége, az I love you következik, amiben a pályakezdő Christopher Lambert beleszeret a fütyülős kulcstartójába. Éjjel én az omnibusz tetején zúzom, önök viszont A Jó, a Rossz és a Csúfot nézik ötödször a Film Mánián 0.20-tól, még valószínűbb, hogy inkább alszanak.

Szombaton viszont csak az ördög alszik, irány a diszkó!

Vasárnap, hogy legyen miről dumálni másnap a melóban, a Film Mánián megnézzük 1.50-től az Alibi test című korai Brian De Palma-rettenetet - ekkor még úgy nézett ki, hogy nevezett majd önszemélyében egyesíti Alfred Hitchcock és Patricia Highsmith összes jó tulajdonságát, 1984-et írtunk, s a magyar filmforgalmazás szart az egészre, amit néhányan magunk közt sérelmeztünk. Pedig nekik volt igazuk, a csávóból csak egy rút dísztárgy lett a kilencvenes évekre.

Hétfőn adásszünetet tartunk, s nosztalgiával gondolunk az egypártrendszerre.

Kedden a világ harmadik legjobb filmje, a Vad banda kezdődik éjjel kettő előtt az MGM-en - felteszem, a Lehel piacról verbuvált szinkronszínészek közreműködésével. Este tízkor az HBO újra előszedi az első részénél fogva Az elit alakulatot, a világ legjobb háborús sorozatát. Ma ilyen világnap van, egy arany, egy bronz, mint Szingapúrnak a tollaslabda-szpartakiádon.

Szerdán este tizenegykor Lynchtime a Film Mánián: Lost Highway - Útvesztőben. Tényleg ismerek olyanokat, akik szeretik e filmet, de általában nem veszem fel nekik a telefont.

Csütörtökön A maconi gyermek a Cinemaxon éjjel egy előtt Greenaway ecsetjibül, a sznob mindenségit a sok csimpanziónak. Tévézni bloody fuck.

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.

Jövő idő

A politikai pártokat nem szokás szeretni Magyarországon, mi tagadás, a pártok adtak s adnak is okot erre jócskán.