Film

Utálat és szerelem között keskeny a mezsgye.

Amikor Sztupa és Troché Amszterdamból Valenciába repültek, minden simán indult.

A „skót darab” – így emlegetik színházi körökben Shakespeare legrövidebb és egyik legvéresebb drámáját. Átkok, balszerencse, titokzatos balesetek kötődnek mind színpadi, mind filmes adaptációihoz, és változatos rítusok, amelyekkel távol lehet tartani a balsorsot.

„Miért szereti annyira a fehér Amerika Sidney Poitier-t?” Clifford Mason drámaíró 1967-ben, a The New York Times hasábjain feszegette ezt az akkor időszerűnek számító kérdést egy „érted haragszom, nem ellened” hangvételű, értsd brutálisan megsemmisítő, vagy legalábbis annak szánt cikkben. Tényleg, miért?

A legjobb Mel Gibsonnak. Ki se mozdul a díszletből, annyi a dolga, hogy gondterhelt arccal telefonál, közben fölteszi az asztalra a lábát, lehúz egy pohár whiskyt, vagy bekap valami tablettát – ahogy az amcsi filmekben szokták.

Valakik ellopnak valakitől valamilyen csodafegyvert, ebben ma már nincs semmi rendkívüli, ha hétfőn délig nem kerül valami anyaszomorító gazember kezébe egy kiberfegyver, pánik tör ki hollywoodi középvezetői szinten, akár az ebédszünet is veszélybe kerülhet.

Amikor Sztupa és Troché megmentették Rin Tin Tint (Jr.-t, de ez nem fontos most), kézenfekvőnek látszott, hogy egy grandiózus lakomával ünnepeljék meg e kétségkívül rendkívüli eseményt.

Amikor Sztupa és Troché visszatértek Mespelbrunnba, a környéken rablók garázdálkodtak.

Amikor Sztupa és Troché menekültek, Sztupa futott elöl, Troché a nyomában, úgy volt vele, ha van egérút, azt Sztupa megtalálja...

Sokan gondolhatják, hogy semmi újat nem lehet mondani a Beatlesről. Ez a tézis most megdőlt: Peter Jackson háromrészes tévésorozata, a Get Back olyan közelségbe hozza a zenekart, amit legfeljebb azok élhettek át, akik ténylegesen ott voltak a környezetükben. Az összesen 468 percnyi filmanyag rendkívül őszinte betekintést nyújt a Beatles késői, problémákkal gazdagon tarkított korszakába, és számos meglepetéssel szolgál.

Marx Károly munkásságának egyik kevéssé ismert nüansza, hogy a mester előszeretettel használta a vámpirizmus metaforáját a kapitalizmus működésének leírására. 

David Fincher érzelmes, szándékoltan személyes filmesszégyűjteménye szerény óda volna a mozihoz és a moziba járáshoz, amik megszenvedték az utóbbi másfél évet (ironikus, hogy épp a Netflix kardoskodik a szélesvászon mellett).