Nekrológ

A lovasságra várva

Sidney Poitier (1927–2022)

Film

„Miért szereti annyira a fehér Amerika Sidney Poitier-t?” Clifford Mason drámaíró 1967-ben, a The New York Times hasábjain feszegette ezt az akkor időszerűnek számító kérdést egy „érted haragszom, nem ellened” hangvételű, értsd brutálisan megsemmisítő, vagy legalábbis annak szánt cikkben. Tényleg, miért?

A cikk afroamerikai (akkoriban a „negro”, a néger volt a bevett szóhasználat) szerzője arra jut, hogy a fehér emberek azért szeretik annyira Hollywood gyakorlatilag egyetlen, folyamatosan főszerepeket kapó fekete férfisztárját (a jó barát, Harry Belafonte inkább énekesként hasított), mert Poitier a filmjeiben maga a „kirakatnéger, aki a tiszta öltöny mellé makulátlan tisztaságot is kapott, hogy mint egy kiskutya, akivel rosszul bántak, elnyerje minden szimpátiánkat”. Mason hümmögve ugyan, de megemlíti a Forró éjszakában híres pofonját, de hozzáteszi, hogy az első pofont a rasszista déli arisztokrata keverte le, Poitier, vagyis a szerepe szerinti zsaru csak visszaütött.

De micsoda visszaütés volt az! Ezt már mi állítjuk, 2022-ben, pusztán az élvezet okán – nagyon úgy tűnik, hogy Norman Jewison filmje (zene: Quincy Jones, vágó: Hal Ashby) túlélt minden műelemzést, korabeli dicséretet, elmarasztalást és pofonvitát. 55 év elteltével is öröm nézni, ahogy Poitier és a rasszista zsarut alakító Rod Steiger párosa teszi a dolgát az amerikai Dél porában: a fekete nagyvárosi nyomozó decensen, a kisvárosi fehér rasszista rendőr bumfordian keresi a gyilkost. A kor egyetlen fekete filmsztárjától azonban kevés volt, hogy „csak” visszaütött: Poitier pofonja másképp mérettetett meg, mint mondjuk egy Paul Newman-i balegyenes, a színésszel szemben elvárás volt, hogy a feketék küzdelmét is képviselje a filmvásznon.

Bár a cikkíró kevesellte, a Forró éjszakában pofonja éppúgy jelentős fordulatnak számított hollywoodi viszonylatban, mint a mára megmosolyogtató tanmesévé szelídült Találd ki, ki jön vacsorára csókja. Stanley Kramer filmjében csattant el az első celluloidcsók egy fekete férfi és egy fehér nő közt, s történt mindez egy sztárokat felvonultató, nagy hollywoodi filmben, abban az évben, amikor az amerikai legfelsőbb bíróság épphogy csak érvénytelenítette a fehérek és feketék közti házasságot tiltó, a déli államokban előszeretettel alkalmazott törvényeket. És ha mindez nem lett volna elég, Hollywood egyetlen fekete sztárja 1967-ben a megvadult londoni ifjúságot is megzabolázta a Tanár úrnak szeretettel című filmben. Három sikerfilm ugyanabban az évben, ilyen kunsztra még Tom Cruise sem volt képes fénykorában. Ha a kritika nem is volt oda a fehér szülők (Katharine Hepburn és Spencer Tracy) vagy az East End-i tinédzserek szimpátiáját elnyerő, majdnem mindig makulátlan Poitier-ért, 1967-ben nem volt nála népszerűbb amerikai sztár a kasszáknál. És jól neveltebb sem.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A fejünkre nőttek

Az incel kifejezés (involuntary celibates, önkéntes cölibátus) má­ra köznevesült (lásd még: Karen, woke, simp); egyszerre szitokszó, internetes szleng és a férfiak egy csoportjának jelölése.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.

Újabb menekülő kelet-európai politikus keres búvóhelyet Orbánnál

  • Domány András
Budapestről üzent Donald Tusk lengyel miniszterelnöknek a Kaczyński-kormányok volt igazságügyi minisztere: nem kaptok el! Zbigniew Ziobrót 180 millió złoty, vagyis 17 milliárd forintnyi költségvetési pénz szabálytalan elköltése miatt keresik a lengyel hatóságok. Ki ez az ember, és hogyan taszította káoszba hazája igazságszolgáltatását?