Magyar Narancs: Az örökbeadás valós eseményt dolgoz fel. Hogyan talált rá a történetre?
Uberto Pasolini: Egy angol újságban olvastam egy fiatal apáról, aki halálos betegen egyedül maradt 4 éves kisfiával, és kétségbeesetten új szülőket keresett a gyereknek. John ablaktisztítóként keresi a kenyerét, nincs családja, a felesége visszament Ukrajnába, otthagyta rá a gyereket, barátai sincsenek. Az egész életét Michaelnek, a kisfiának szenteli. Ezzel szemben nekem nagyon privilegizált életem van, Londonban lakom a feleségemmel, biztos anyagi javakkal rendelkezem, sok barátom van. Nagyon megrázott az eset, magam is apa vagyok, feltettem magamnak a kérdést, hogy mit tennék a férfi helyzetében. Kapcsolatba léptem a szociális szervezettel, amelyik a valódi apa ügyével foglalkozott. Tőlük mindössze annyit tudtam meg, amennyi a filmben is szerepel, az apa egyedülálló, szerény keresettel rendelkezik, munkáskörnyezetben él. Kutatásokat végeztem az örökbeadás-örökbefogadás szabályairól, családokkal, egyedülállókkal találkoztam, akik szerettek volna örökbe fogadni, vagy már sikerült is nekik. Szociális munkásokkal beszéltem, akik közvetítenek, összehozzák a családokat pszichológusokkal, akik segítenek a gyerekeknek az elválás-befogadás nehéz érzelmi pillanatainak zökkenőmentessé tételében. Sok remek emberrel ismerkedtem meg.
MN: Anglia helyett miért helyezte a történetet Észak-Írországba, Belfastba?
UP: Valami kulturálisan nagyon speciálisat igyekeztem megmutatni. Bizonyos értelemben minél különlegesebb egy helyzet, annál univerzálisabb és igazabb lehet. A nehéz téma miatt nem ment könnyen a költségvetés összehozása. Az egyik ír munkatársunk segített Belfastban forgatási helyszíneket találni. A kisfiút játszó Daniel Lamontra is ott találtunk rá. Olyan magától értetődő természetességgel létezett a kamera előtt, hogy leesett az állunk. Az apát játszó James Nortonnál kevés érzékenyebb színészt ismerek a 30-as korosztályból, az első perctől szimbiózis alakult ki Daniellel. Jamest főleg a tévés munkáiból ismertem (Happy Valley, Grantchester, The Nevers – a szerk.). Különleges képessége van arra, hogy a tekintete apró rezdülésein keresztül kommunikáljon anélkül, hogy sokat beszélne. A forgatókönyv nem a dialógusokon alapul, nagyon csendes, intim, diszkrét filmre törekedtünk, ahol egy testtartásból, tekintetből, fejmozdulatból is megérezni, hogy mi zajlik apa és fia között. A sok szöveget, magyarázkodást mások filmjeinél sem kedvelem.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
