„Feledkezzünk meg a normalitásról!”

Uberto Pasolini filmrendező

Film

A leginkább az Alul semmi producereként ismert rendező beleszületett az olasz filmművészetbe. Luchino Visconti a nagybátyja, távoli rokoni szálak fűzték Pier Paolo Pasolinihez, s a Ponti családdal is rokonságban áll. Mindezek ellenére már öt évtizede Angliában él. Harmadik filmje, Az örökbeadás egy minimalista mestermű, amely egyszerre szól a halálról, az apai szeretetről, a felelősségtudatról, illetve az isten hiányáról vagy épp a jelenlétéről.

Magyar Narancs: Az örökbe­adás valós eseményt dolgoz fel. Hogyan talált rá a történetre?

Uberto Pasolini: Egy angol újságban olvastam egy fiatal apáról, aki halálos betegen egyedül maradt 4 éves kisfiával, és kétségbe­esetten új szülőket keresett a gyereknek. John ablaktisztítóként keresi a kenyerét, nincs családja, a felesége visszament Ukrajnába, otthagyta rá a gyereket, barátai sincsenek. Az egész életét Michaelnek, a kisfiának szenteli. Ezzel szemben nekem nagyon privilegizált életem van, Londonban lakom a feleségemmel, biztos anyagi javakkal rendelkezem, sok barátom van. Nagyon megrázott az eset, magam is apa vagyok, feltettem magamnak a kérdést, hogy mit tennék a férfi helyzetében. Kapcsolatba léptem a szociális szervezettel, amelyik a valódi apa ügyével foglalkozott. Tőlük mindössze annyit tudtam meg, amennyi a filmben is szerepel, az apa egyedülálló, szerény keresettel rendelkezik, munkáskörnyezetben él. Kutatásokat végeztem az örökbeadás-örökbefogadás szabályairól, családokkal, egyedülállókkal találkoztam, akik szerettek volna örökbe fogadni, vagy már sikerült is nekik. Szociális munkásokkal beszéltem, akik közvetítenek, összehozzák a családokat pszichológusokkal, akik segítenek a gyerekeknek az elválás-befogadás nehéz érzelmi pillanatainak zökkenőmentessé tételében. Sok remek emberrel ismerkedtem meg.

MN: Anglia helyett miért helyezte a történetet Észak-Írországba, Belfastba?

UP: Valami kulturálisan nagyon speciálisat igyekeztem megmutatni. Bizonyos értelemben minél különlegesebb egy helyzet, annál univerzálisabb és igazabb lehet. A nehéz téma miatt nem ment könnyen a költségvetés összehozása. Az egyik ír munkatársunk segített Belfastban forgatási helyszíneket találni. A kisfiút játszó Daniel Lamontra is ott találtunk rá. Olyan magától értetődő természetességgel létezett a kamera előtt, hogy leesett az állunk. Az apát játszó James Nortonnál kevés érzékenyebb színészt ismerek a 30-as korosztályból, az első perctől szimbiózis alakult ki Daniellel. Jamest főleg a tévés munkáiból ismertem (Happy Valley, Grantchester, The Nevers – a szerk.). Különleges képessége van arra, hogy a tekintete apró rezdülésein keresztül kommunikáljon anélkül, hogy sokat beszélne. A forgatókönyv nem a dialógusokon alapul, nagyon csendes, intim, diszkrét filmre törekedtünk, ahol egy testtartásból, tekintetből, fejmozdulatból is megérezni, hogy mi zajlik apa és fia között. A sok szöveget, magyarázkodást mások filmjeinél sem kedvelem.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."