„Feledkezzünk meg a normalitásról!”

Uberto Pasolini filmrendező

Film

A leginkább az Alul semmi producereként ismert rendező beleszületett az olasz filmművészetbe. Luchino Visconti a nagybátyja, távoli rokoni szálak fűzték Pier Paolo Pasolinihez, s a Ponti családdal is rokonságban áll. Mindezek ellenére már öt évtizede Angliában él. Harmadik filmje, Az örökbeadás egy minimalista mestermű, amely egyszerre szól a halálról, az apai szeretetről, a felelősségtudatról, illetve az isten hiányáról vagy épp a jelenlétéről.

Magyar Narancs: Az örökbe­adás valós eseményt dolgoz fel. Hogyan talált rá a történetre?

Uberto Pasolini: Egy angol újságban olvastam egy fiatal apáról, aki halálos betegen egyedül maradt 4 éves kisfiával, és kétségbe­esetten új szülőket keresett a gyereknek. John ablaktisztítóként keresi a kenyerét, nincs családja, a felesége visszament Ukrajnába, otthagyta rá a gyereket, barátai sincsenek. Az egész életét Michaelnek, a kisfiának szenteli. Ezzel szemben nekem nagyon privilegizált életem van, Londonban lakom a feleségemmel, biztos anyagi javakkal rendelkezem, sok barátom van. Nagyon megrázott az eset, magam is apa vagyok, feltettem magamnak a kérdést, hogy mit tennék a férfi helyzetében. Kapcsolatba léptem a szociális szervezettel, amelyik a valódi apa ügyével foglalkozott. Tőlük mindössze annyit tudtam meg, amennyi a filmben is szerepel, az apa egyedülálló, szerény keresettel rendelkezik, munkáskörnyezetben él. Kutatásokat végeztem az örökbeadás-örökbefogadás szabályairól, családokkal, egyedülállókkal találkoztam, akik szerettek volna örökbe fogadni, vagy már sikerült is nekik. Szociális munkásokkal beszéltem, akik közvetítenek, összehozzák a családokat pszichológusokkal, akik segítenek a gyerekeknek az elválás-befogadás nehéz érzelmi pillanatainak zökkenőmentessé tételében. Sok remek emberrel ismerkedtem meg.

MN: Anglia helyett miért helyezte a történetet Észak-Írországba, Belfastba?

UP: Valami kulturálisan nagyon speciálisat igyekeztem megmutatni. Bizonyos értelemben minél különlegesebb egy helyzet, annál univerzálisabb és igazabb lehet. A nehéz téma miatt nem ment könnyen a költségvetés összehozása. Az egyik ír munkatársunk segített Belfastban forgatási helyszíneket találni. A kisfiút játszó Daniel Lamontra is ott találtunk rá. Olyan magától értetődő természetességgel létezett a kamera előtt, hogy leesett az állunk. Az apát játszó James Nortonnál kevés érzékenyebb színészt ismerek a 30-as korosztályból, az első perctől szimbiózis alakult ki Daniellel. Jamest főleg a tévés munkáiból ismertem (Happy Valley, Grantchester, The Nevers – a szerk.). Különleges képessége van arra, hogy a tekintete apró rezdülésein keresztül kommunikáljon anélkül, hogy sokat beszélne. A forgatókönyv nem a dialógusokon alapul, nagyon csendes, intim, diszkrét filmre törekedtünk, ahol egy testtartásból, tekintetből, fejmozdulatból is megérezni, hogy mi zajlik apa és fia között. A sok szöveget, magyarázkodást mások filmjeinél sem kedvelem.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.

Akinek nem bűne…

Tatabányán a Bűn és bűnhődéssel kezdik az októbert, és ez a tematika határozza majd meg az egész évadukat, amelyben a súlyosabb műfajok mellett krimi és komédia is színpadra kerül.