tévésmaci

Vidám kacsák

  • tévésmaci
  • 2022. január 5.

Film

Amikor Sztupa és Troché menekültek, Sztupa futott elöl, Troché a nyomában, úgy volt vele, ha van egérút, azt Sztupa megtalálja...

Lehet, hogy ő maga is megtalálná, de Sztupa biztosan megtalálja, s neki nem kell törődnie semmivel, csak szedni a lábát. Szedte is, mint az őrült, s még így is nehezen tartotta a lépést. S tényleg nem is törődött semmivel, még azzal sem, hogy a tűzoltólépcső korlátja épp rongyosra horzsolja a markát, csak konstatálta. Földet érve aztán Sztupa a közeli belváros felé vette az útját, a tömegben nyilván könnyebb láthatatlanná válni. Csakhogy ahhoz még át kellett vágni egy kurva nagy parkon, mert itt milyen sok a zöld, ez a város büszkesége, s utána még egy meglehetősen elhagyatott raktársoron is, s csak utána jön az az – ugyancsak mocskosul hosszú – utca, amelyiken a direkt múlt századira fazonírozott villamos bezötyög a belvárosba.

Mindehhez képest persze még a park is egy örökkévalóságnak tűnt, tele furcsa alakkal, mintha a fákról is üldözők potyogtak volna, mintha minden miniszobor és óriás kertitörpe (elég sok volt ebben a parkban, egyesek szerint Anthony Gormley szobrai, de Ómafa feljegyzései még a város nevét is homályban hagyják), szóval Troché úgy érzékelte, hogy minden szobor és törpe walkie-talkie-zik, s mind azt ordítja épp a rádiójába, hogy ők merre haladnak éppen. Ez valószínűleg érzéki csalódás volt, de lehet, hogy nem. Az viszont nagyon is valóságosnak tűnt, ahogy Sztupa feltépte a legközelebb eső raktárépület kapuját. Sírt, csikorgott az ormótlan vasszerkezet, Troché csodálkozott, hogy nem szakadt ki a helyéből, kinyílt volna akkor is, ha hét lakat van rajta, gondolta – az agyában ugyanolyan fogócska folyt, mint amilyennek lábmunkájával a részese volt. Belülről nem is tűnt raktárnak, inkább valami nyugalmazott üzemcsarnok volt, melyben fénykorában egymástól nem messze hegesztettek zártszelvényeket ügyes munkáskezek. Sztupa egyenesen s rendületlenül haladt át rajta, egyikük sem nézett hátra, csak az a zaj ne jött volna mögöttük, amelyből újra feltépett kapura, felborított hordókra, felborított létrákra lehetett csak következtetni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.