tévésmaci

Vidám kacsák

  • tévésmaci
  • 2022. január 5.

Film

Amikor Sztupa és Troché menekültek, Sztupa futott elöl, Troché a nyomában, úgy volt vele, ha van egérút, azt Sztupa megtalálja...

Lehet, hogy ő maga is megtalálná, de Sztupa biztosan megtalálja, s neki nem kell törődnie semmivel, csak szedni a lábát. Szedte is, mint az őrült, s még így is nehezen tartotta a lépést. S tényleg nem is törődött semmivel, még azzal sem, hogy a tűzoltólépcső korlátja épp rongyosra horzsolja a markát, csak konstatálta. Földet érve aztán Sztupa a közeli belváros felé vette az útját, a tömegben nyilván könnyebb láthatatlanná válni. Csakhogy ahhoz még át kellett vágni egy kurva nagy parkon, mert itt milyen sok a zöld, ez a város büszkesége, s utána még egy meglehetősen elhagyatott raktársoron is, s csak utána jön az az – ugyancsak mocskosul hosszú – utca, amelyiken a direkt múlt századira fazonírozott villamos bezötyög a belvárosba.

Mindehhez képest persze még a park is egy örökkévalóságnak tűnt, tele furcsa alakkal, mintha a fákról is üldözők potyogtak volna, mintha minden miniszobor és óriás kertitörpe (elég sok volt ebben a parkban, egyesek szerint Anthony Gormley szobrai, de Ómafa feljegyzései még a város nevét is homályban hagyják), szóval Troché úgy érzékelte, hogy minden szobor és törpe walkie-talkie-zik, s mind azt ordítja épp a rádiójába, hogy ők merre haladnak éppen. Ez valószínűleg érzéki csalódás volt, de lehet, hogy nem. Az viszont nagyon is valóságosnak tűnt, ahogy Sztupa feltépte a legközelebb eső raktárépület kapuját. Sírt, csikorgott az ormótlan vasszerkezet, Troché csodálkozott, hogy nem szakadt ki a helyéből, kinyílt volna akkor is, ha hét lakat van rajta, gondolta – az agyában ugyanolyan fogócska folyt, mint amilyennek lábmunkájával a részese volt. Belülről nem is tűnt raktárnak, inkább valami nyugalmazott üzemcsarnok volt, melyben fénykorában egymástól nem messze hegesztettek zártszelvényeket ügyes munkáskezek. Sztupa egyenesen s rendületlenül haladt át rajta, egyikük sem nézett hátra, csak az a zaj ne jött volna mögöttük, amelyből újra feltépett kapura, felborított hordókra, felborított létrákra lehetett csak következtetni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.