tévésmaci

Kakasdiadal

  • tévésmaci
  • 2022. január 26.

Film

Amikor Sztupa és Troché Amszterdamból Valenciába repültek, minden simán indult.

A KLM Schipholról Manisesre tartó Lockheed L–188-asán szerfelett tágas és kényelmes volt az első osztály, s elsőre úgy tűnt, nem is lesz több utasa rajtuk kívül. Ám közvetlenül az ajtózárás előtt csak beesett még két kuncsaft, egy középkorú pasas és egy fiatalember. A fiatal volt feltűnőbb, bár a másik pofázott szakadatlan, mely szóözön csak addig szakadt meg, míg üdvözölték Sztupát és Trochét – semmi fraternizálás, semmi fennhéjázás, pont úgy, ahogy illik. A fiú a kor legdivatosabb ruháit viselte, szőke haja hosszan hullott alá a tarkójára (a háládatlan utókor ezt a frizurát fudbalerkának nevezi, vagy még vulgárisabban Bundesliga-frizurának, lásd még mullet, Vokuhila). Leültek, becsatolták az övüket, s kezdődött is a felszállási műsor, a kapitány mondja. De amint elérték a repülési magasságot, megjelent egy stewardess a kocsijával, amelyen hatalmas születésnapi torta ékeskedett égő gyertyával, csillagszóróval. Mögötte a másik, ki tudja már, hogy hány pezsgősvödörrel. Mind a ketten igyekeztek megközelíteni a fiatalembert, de ez még e tágasnak mondható térben sem volt egyszerű. A kapitány és a legénység nevében boldog születésnapot kívánunk, mondta a légikisasszony, nem hadart, nem akadozott, úgy beszélt, mint egy tévébemondó, s a csávó felé nyújtott egy nagykést. Az felállt, mosolygott, s a másik túlságosan is lelkes tapsától kísérve felvágta a tortát, aztán meg sem állt hat szeletig. A stewardessek végre kitakarodtak a magukéval, amikor a fiú odalépett Sztupa és Troché körletéhez két tányérral, elnézést kért a zavarásért, mintha könyvből tanulta volna, bemutatkozott, és mielőtt közölte volna, hogy most huszonhárom éves, és kérte volna, hogy ünnepeljenek vele, nos, történt valami. Mindig történik. A fiú mondta a nevét, Sztupa mondta, hogy Sztupa, Troché mondta, hogy Billy Yank, mire a fiú őszintén elnevette magát, s kiigazította. Nem Reb, Rep, Johnny Rep. Volt egy történelemtanárom, aki már elsütötte ezt a viccet, s aztán sokat is mesélt az ilyesmikről, tulajdonképpen akkor szerettem meg a történelmi dolgokat. Troché már bevallani készült, hogy akkor ő Troché, de a születésnapos megelőzte egy kérdéssel: maga is szereti a történelmet, Mr. Troché? Ez meg hogy?

Ezen a héten három, már bizonyítottan közfigyelemre érdemes filmalkotást vetítenek a televíziók, bár a csütörtöki műsort még nem néztem meg, s szerintem nem is fogom.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.