(Azért volt rendkívüli, mert nem szerették a kutyákat, az igazat megvallva a macskákat sem, sőt tulajdonképpen semmilyen háziállatot nem szíveltek, s úgy általában is túlzás lenne őket állatbarátnak nevezni, bár ez még változhat.) Csakhogy volt egy kis probléma ezzel a lakomázási ingerülettel, az elsősorban, hogy Sztupa is, Troché is szerfelett gyakorlatiasan tekintettek az étkezésre. Ettek, amikor megéheztek, vagy ha megengedte az idejük, legtöbbször azt, ami szembejött vagy eléjük tettek. Elkerülték az etetéseket, nem jártak fogadásokra, nem ültek be csak azért éttermekbe, mert új helyen fordultak meg, nem voltak preferenciáik, s stammasztal sem állt egyik bájzliban sem a nevükre íratva. Igaz, ez a gyakorlatias evészet sem sűrűn ragadta őket olyan, szükségszerűen emberi, de mégis elkerülhetőre, mint ittasan hideg rakott krumplit csenni a kamrából (fridzsiderből). Néha a székházuk földszintjén üzemelő kirgiz péküzemből a kisasszony felhozott ezt-azt, s ennyi. Vagyis mégis volt valami, amit a világért ki nem hagytak volna: a délutáni kávézás, ötkor. Ettől tényleg hat ökör kellett, hogy el bírja rángatni őket, csak hát hatökörből mindannyiunk életébe kijut egy nagy rakással, miért pont ők lennének kivételek. E tagadhatatlanul nyárspolgári (nevettek ezen sokat) délutános kávézás pedig úgy festett, ahogy a nagy könyvben meg vagyon írva. Dúsan terített asztal, jó idő esetén a székház tetőteraszán, elérhető távolságból összetrombitálható vendégek, Ómafa, a pék kisasszony, néha Csuprik Tibor és valami könnyen kapható híresség. Sztupa egyszer még Óvári et.-at is elhívta, de tudta mindenki, hogy nem gondolja komolyan. Az asztalon három nagy kanna kávé, az a filteres, melyet a köznyelv csak híg német löttynek vagy americanónak nevez, egy ugyancsak dagadt kanna tea, tej, hab, tejhab, két kerek torta, legtöbbször Sacher és ún. Fekete-erdő, almás pite, kalács, mindenféle kekszek (shortbread mindig), kétszersült, vaj. Senkinek nem volt másra gondja, csak arra, hogy időben cserélgessék a kiürülő kannákat. Nem voltak olyan sűrűn az ilyen alkalmak, mint kivált a vendégek szerették volna, de a mag elvettetett mindenki lelkében: Ómafa mindenhová vitt magával shortbreadet, a pékségből minden nap öt óra tájt újabb és újabb alkalmasnak tetsző süteményeket küldtek fel.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
