Feldúlt otthonok, kifosztott kereskedelmi utazók, felperzselt föld, rettegésben tartott polgárok jelezték nyomukat, de őket magukat ritkán látta emberfia, vagy ha látta, már késő volt és ő is a kárvallottjuk lett – az ilyen történeteknek nem volt se szeri, se száma. Legtöbbször persze valakinek az ismerőse, rokona esett áldozatul, de a hátramaradt nyomok, romok és a nagyon is valós áldozatok nem hagytak kétséget afelől, hogy jóval többről van itt szó holmi vaklármázásnál. Sztupának és Trochénak útközben nem volt miért aggódnia, a delizsánszukat egy tucatnyi dragonyos kísérte Aschaffenburgtól, épp bajtársaikhoz tartottak váltásként, akik a mespelbrunni kastély védelmét látták el. Ott helyben már korántsem tűntek annyira megnyugtatónak, inkább valami szedett-vedett alakulat benyomását keltették, dacára még a választófejedelmi egyenruhának is. A kastély frissen felhúzott körbástyájába vették be magukat, hogy onnan tartsák szemmel a környéket, de jobbára csak a részeg ordítozásukkal hívták fel magukra a figyelmet, legfeljebb a hírük jelentett valamiféle védelmet. A mespelbrunni kastéllyal jó lesz vigyázni, egy tucat katona őrzi, állig felfegyverezve, heti váltásban. Egy nagyobb szélvihar simán szétkergetné őket, gondolta okkal, aki alaposabban szemrevételezte őkelméket. No, talán majd a váltás, mondogatták a helyiek egy darabig, de nagyjából ugyanazok a pofák cserélődtek hetente, úgyhogy ez a remény is hamar alábbhagyott. Sztupa és Troché is megtapasztalták gyorsan, hogy hogyan is mennek errefelé a dolgok, de az útjuk kétségkívül zavartalan volt, s a fogadtatásra sem lehetett panaszuk. A postaállomás a fogadónál volt, a delizsánsz bekanyarodott a térnek is beillő udvarra, a katonák pedig tovalovagoltak a kastélyhoz, hogy minél gyorsabban megejtsék a váltást, hogy leváltott társaik kísérhessék tovább a járatot, előbb még Freudenbergig, aztán a Majna hatalmas kanyarulatai mentén vissza Aschaffenburgba. Az utasoknak is jólesett a pihenő, haraptak volna valamit, bár tartottak a fogadó tartós rossz hírétől. Sztupa és Troché is várni kényszerültek, hisz vendéglátójuk, Julius Echter csak a váltással merészkedett kikocsizni eléjük a kastélyból, így valamelyest rájuk hárult a rémült utasok védelmezése. Sztupa lépett be elsőnek a vélelmezett bűntanyára, s amikor ő belép, akkor rendesen be van lépve akkor is, ha mint most, az alacsony szemöldökfa miatt erősen le kell hajtania a fejét.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
