Film

Vademberek hajszája

Film

Ami­óta kiderült, hogy a 2010-es évek elején független filmesként feltűnt új-zélandi Taika Waititié a Marvel-univerzum következő nagy folytatása, a Thor: Ragnarok, a nemzetközi filmes figyelem is megélénkült a produkció iránt. Waititi ugyanis a legkevésbé sem logikus választás a magukat jobbára halálosan komolyan vevő szuperhősfilmek rendezésére, hiszen filmjeiben feszt a dráma és a vígjáték vékony határán szédeleg (a Marvel pedig szereti az öniróniát és a vígjátéki elemeket távol tartani a fő franchise-októl, lásd Deadpool és A galaxis őrzői).

Waititi legújabb munkája, a Vademberek hajszája szintén a dráma és a vígjáték közé lőhető be, és az is illeszkedik az életműhöz (Boy, What We Do in the Shadows), hogy a férfiasság mibenlétét és a kívülállóságot boncolgatja. A Boy maori kiskamasza és a What We Do in the Shadows vámpírjai mind helyüket kereső, szorongó férfiak, még ha ezt Waititi friss humora és abszurd szituációi el is fedik. A Vademberek hajszája valószínűtlen hősei Ricky, a túlsúlyos árva (Julian Dennison) és új nevelőapja, a mogorva Hector (Sam Neill). Egy félreértés folytán üldözöttek lesznek, és ilyetén kénytelenek hosszan rejtőzködni a festői és szerfelett lokálspecifikus bozótosban. Persze lassan összebarátkoznak, a fiú a férfivá válás útjára lép, az öreg pedig tanul némi érzelmi intelligenciát. A rendező új-zélandi vadonja tele van szeretnivaló őrültekkel, s ámokfutásukba olyan jó ritmusban keverednek a megindító pillanatok, hogy a néző észre sem veszi, hogy már nem a röhögéstől könnyezik.

Forgalmazza a Pannónia Entertainment

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.