Tévé

Édes kis gyönyörűségem – Virtuózok

Film

Kérem, hagyják abba, cukorbeteg vagyok! – szólna legszívesebben a néző, amikor a komolyzenei tehetségkutató show második adásában a „picurkák” kiválogatása zajlik. Mert az önmagában is embert próbáló, hogy helyesebbnél helyesebb kisgyerekek lépnek, sőt olykor totyognak vagy sétikálnak hangszerükkel a zsűri elé, de megjelenésüket még ráadásul a zsűri meg a műsorvezető páros is zajosan körülrajongja, ami olykor az elviselhetetlenségig megemeli az adás cukorszintjét.

„Hadd adjak egy puszit!”, „nagyon szép kislány”, „én is bevasalok majd egy puszit”, „ideülsz az ölembe?”, „édes kis gyönyörűségem” – hercigeskednek az adás felnőttjei, akik sorában Miklósa Erika viszi az elérzékenyülés szólamát, míg a kommentelők seregét irritáló Bősze Ádám műsorvezető az alábbi kérdéssel teszi emlékezetessé működését: „Melyiket szereted jobban, amikor cumizol, vagy amikor hegedülsz?”

Mint már sejthető, aligha a 6–13 éves korcsoport elődöntője reprezentálja a leghatásosabban és leghívebben a Virtuózok programját. Ahhoz ugyanis több érdemi megszólalás kellene a zsűritől, valamint – több klasszikus zene. Mert ha azt értjük is, hogy ennyi cukiság közepette rosszul venné ki magát a szigorúan tárgyszerű értékelés, az váltig furcsának tetszik, hogy a műsor egyelőre mostohán bánik a klasszikus zenével. Igaz, a produkció tévéadáson kívüli multimédiás szegleteiben fellelhetők teljes hosszban a gyerekek által előadott zeneszámok, ám nehéz tagadni, hogy ez a perifériára telepítés rossz üzenet, mert bátortalanságra vall, és mellékesnek mutatja magát a zenét. Persze az X-Faktor, a Megasztár és a többi úgynevezett tehetségkutató első adásaiban sem szokás a zenében tobzódni, ám ott ilyenkor a röhejes balfékeké a terep, s ami a fő különbség: ott – hiszik vagy sem – tényleg eleve nem a zenéé a főszerep.

A kereskedelmi tévés manírok megjelenése ezért is hathat aggasztóan, merthogy amúgy nagyon is lehet valódi küldetése a vitatható címadású műsorsorozatnak. A tehetségek felkutatása mellett – sőt, azon túl – e küldetés nyilvánvalóan az lehet, hogy hozzásegítse a tévénézőket a klasszikus zenével való találkozás élményéhez. Ehhez legelsősorban persze a zene közvetítésére van szükség, de majdnem ilyen fontos, hogy kerüljenek rokonszenves és hiteles közvetítők is. Ebből a szempontból a Virtuózok zsűrijének kiválasztása nagyjából sikeresnek tekinthető, s Kesselyák Gergely karmesterről az első két adás során már az is kiderült, hogy a vártnál is jobban, póztalanul és könnyeden tölti be zsűritagi szerepkörét. Ez pedig ezerszer fontosabb a szokott álceremóniáknál („a zsűri visszavonul a Virtuózok-kamionba”) meg a büszkén mutogatott díszzsebkendőknél. Hitelesség és szerethetőség nélkül ugyanis meghal a műsor, s ezért valójában még az se baj, ha egy-egy adás az édes kis gyönyörűségeké lesz. Mert ha van is oly szerencsés zenebarát, aki ellenszenves, kiélt pofák játéka révén jutott közel a klasszikus zenéhez, azért némi báj csak megkönnyítheti a műfajjal való barátkozás folyamatát. Csak aztán majd zene is legyen hozzá!

M1, október 24.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.