Tévé

Édes kis gyönyörűségem – Virtuózok

Film

Kérem, hagyják abba, cukorbeteg vagyok! – szólna legszívesebben a néző, amikor a komolyzenei tehetségkutató show második adásában a „picurkák” kiválogatása zajlik. Mert az önmagában is embert próbáló, hogy helyesebbnél helyesebb kisgyerekek lépnek, sőt olykor totyognak vagy sétikálnak hangszerükkel a zsűri elé, de megjelenésüket még ráadásul a zsűri meg a műsorvezető páros is zajosan körülrajongja, ami olykor az elviselhetetlenségig megemeli az adás cukorszintjét.

„Hadd adjak egy puszit!”, „nagyon szép kislány”, „én is bevasalok majd egy puszit”, „ideülsz az ölembe?”, „édes kis gyönyörűségem” – hercigeskednek az adás felnőttjei, akik sorában Miklósa Erika viszi az elérzékenyülés szólamát, míg a kommentelők seregét irritáló Bősze Ádám műsorvezető az alábbi kérdéssel teszi emlékezetessé működését: „Melyiket szereted jobban, amikor cumizol, vagy amikor hegedülsz?”

Mint már sejthető, aligha a 6–13 éves korcsoport elődöntője reprezentálja a leghatásosabban és leghívebben a Virtuózok programját. Ahhoz ugyanis több érdemi megszólalás kellene a zsűritől, valamint – több klasszikus zene. Mert ha azt értjük is, hogy ennyi cukiság közepette rosszul venné ki magát a szigorúan tárgyszerű értékelés, az váltig furcsának tetszik, hogy a műsor egyelőre mostohán bánik a klasszikus zenével. Igaz, a produkció tévéadáson kívüli multimédiás szegleteiben fellelhetők teljes hosszban a gyerekek által előadott zeneszámok, ám nehéz tagadni, hogy ez a perifériára telepítés rossz üzenet, mert bátortalanságra vall, és mellékesnek mutatja magát a zenét. Persze az X-Faktor, a Megasztár és a többi úgynevezett tehetségkutató első adásaiban sem szokás a zenében tobzódni, ám ott ilyenkor a röhejes balfékeké a terep, s ami a fő különbség: ott – hiszik vagy sem – tényleg eleve nem a zenéé a főszerep.

A kereskedelmi tévés manírok megjelenése ezért is hathat aggasztóan, merthogy amúgy nagyon is lehet valódi küldetése a vitatható címadású műsorsorozatnak. A tehetségek felkutatása mellett – sőt, azon túl – e küldetés nyilvánvalóan az lehet, hogy hozzásegítse a tévénézőket a klasszikus zenével való találkozás élményéhez. Ehhez legelsősorban persze a zene közvetítésére van szükség, de majdnem ilyen fontos, hogy kerüljenek rokonszenves és hiteles közvetítők is. Ebből a szempontból a Virtuózok zsűrijének kiválasztása nagyjából sikeresnek tekinthető, s Kesselyák Gergely karmesterről az első két adás során már az is kiderült, hogy a vártnál is jobban, póztalanul és könnyeden tölti be zsűritagi szerepkörét. Ez pedig ezerszer fontosabb a szokott álceremóniáknál („a zsűri visszavonul a Virtuózok-kamionba”) meg a büszkén mutogatott díszzsebkendőknél. Hitelesség és szerethetőség nélkül ugyanis meghal a műsor, s ezért valójában még az se baj, ha egy-egy adás az édes kis gyönyörűségeké lesz. Mert ha van is oly szerencsés zenebarát, aki ellenszenves, kiélt pofák játéka révén jutott közel a klasszikus zenéhez, azért némi báj csak megkönnyítheti a műfajjal való barátkozás folyamatát. Csak aztán majd zene is legyen hozzá!

M1, október 24.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.