Tévé

Édes kis gyönyörűségem – Virtuózok

Film

Kérem, hagyják abba, cukorbeteg vagyok! – szólna legszívesebben a néző, amikor a komolyzenei tehetségkutató show második adásában a „picurkák” kiválogatása zajlik. Mert az önmagában is embert próbáló, hogy helyesebbnél helyesebb kisgyerekek lépnek, sőt olykor totyognak vagy sétikálnak hangszerükkel a zsűri elé, de megjelenésüket még ráadásul a zsűri meg a műsorvezető páros is zajosan körülrajongja, ami olykor az elviselhetetlenségig megemeli az adás cukorszintjét.

„Hadd adjak egy puszit!”, „nagyon szép kislány”, „én is bevasalok majd egy puszit”, „ideülsz az ölembe?”, „édes kis gyönyörűségem” – hercigeskednek az adás felnőttjei, akik sorában Miklósa Erika viszi az elérzékenyülés szólamát, míg a kommentelők seregét irritáló Bősze Ádám műsorvezető az alábbi kérdéssel teszi emlékezetessé működését: „Melyiket szereted jobban, amikor cumizol, vagy amikor hegedülsz?”

Mint már sejthető, aligha a 6–13 éves korcsoport elődöntője reprezentálja a leghatásosabban és leghívebben a Virtuózok programját. Ahhoz ugyanis több érdemi megszólalás kellene a zsűritől, valamint – több klasszikus zene. Mert ha azt értjük is, hogy ennyi cukiság közepette rosszul venné ki magát a szigorúan tárgyszerű értékelés, az váltig furcsának tetszik, hogy a műsor egyelőre mostohán bánik a klasszikus zenével. Igaz, a produkció tévéadáson kívüli multimédiás szegleteiben fellelhetők teljes hosszban a gyerekek által előadott zeneszámok, ám nehéz tagadni, hogy ez a perifériára telepítés rossz üzenet, mert bátortalanságra vall, és mellékesnek mutatja magát a zenét. Persze az X-Faktor, a Megasztár és a többi úgynevezett tehetségkutató első adásaiban sem szokás a zenében tobzódni, ám ott ilyenkor a röhejes balfékeké a terep, s ami a fő különbség: ott – hiszik vagy sem – tényleg eleve nem a zenéé a főszerep.

A kereskedelmi tévés manírok megjelenése ezért is hathat aggasztóan, merthogy amúgy nagyon is lehet valódi küldetése a vitatható címadású műsorsorozatnak. A tehetségek felkutatása mellett – sőt, azon túl – e küldetés nyilvánvalóan az lehet, hogy hozzásegítse a tévénézőket a klasszikus zenével való találkozás élményéhez. Ehhez legelsősorban persze a zene közvetítésére van szükség, de majdnem ilyen fontos, hogy kerüljenek rokonszenves és hiteles közvetítők is. Ebből a szempontból a Virtuózok zsűrijének kiválasztása nagyjából sikeresnek tekinthető, s Kesselyák Gergely karmesterről az első két adás során már az is kiderült, hogy a vártnál is jobban, póztalanul és könnyeden tölti be zsűritagi szerepkörét. Ez pedig ezerszer fontosabb a szokott álceremóniáknál („a zsűri visszavonul a Virtuózok-kamionba”) meg a büszkén mutogatott díszzsebkendőknél. Hitelesség és szerethetőség nélkül ugyanis meghal a műsor, s ezért valójában még az se baj, ha egy-egy adás az édes kis gyönyörűségeké lesz. Mert ha van is oly szerencsés zenebarát, aki ellenszenves, kiélt pofák játéka révén jutott közel a klasszikus zenéhez, azért némi báj csak megkönnyítheti a műfajjal való barátkozás folyamatát. Csak aztán majd zene is legyen hozzá!

M1, október 24.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.