Film

Vörös veréb

  • - kg -
  • 2018. április 8.

Film

Ványa sosem engedne el – rebegi szerény moszkvai paneljában, kicsiny orosz anyaszerepében Joely Richardson, olyan átéléssel, hogy szem nem marad szárazon. A mama lánya (Jennifer Lawrence) nemrég még a Bolsoj prímabalerinája volt, de most már – a Vörös Veréb Kém-szakmunkásképző gyors elvégzése után (tanfolyamvezető: Charlotte Rampling) – a csábítás fortélyaiban jártas kémnő. A nemes brit művészfamíliából származó színésznőnek biztos felrémlett egy régi Ványa bácsi a National Theatre-ből, nekünk meg a híres Három nővér-paródia, amiben Márkus László is meggyőzőbb orosz asszony volt. Megy ez a ványázás meg a 19-es villamos a filmben; a szomorú szemű szuperkémnőt Budapestre vezénylik, hogy a Komjádi mögötti megállóban és a medenceparton csábítsa el fürdőgatyában is aggódó tekintetű amerikai kollégáját. Ebbe a világképbe nem illenek a kozmopolita CAF-ok, Jennifer csakis régi vágású 19-esek előtt mutatkozik. A régi vilik és a szürke kisegítő személyzetet (ápolókat, smasszereket) alakító magyar epizodisták előtt még jobban ragyog a színésznő, ám mindeközben felrémlik a tévésorozatok felsőbbrendűsége, mert míg itt Jeremy Irons a főorosz, kisképernyőn (pl. McMafia) már oroszok is kaphatnak többmondatos orosz szerepeket. Itt azonban még műoroszok műkeménykednek a műspájzban, idézzük is gyorsan Woody Allent: „Részt vettem egy gyorsolvasó-tanfolyamon. A Háború és békét nem egészen 20 perc alatt olvastam el. Az oroszokról szól.” Sajnos, a madaras ügynökthrillerek mezőnyében is hátul végez a film, itt még mindig A keselyű három napja az első.

Forgalmazza a Fórum Hungary

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.