Legkésőbb a börtönben megtört Stohl András, alias Kokó bágyadt fingásánál érdemes szélnek ereszteni a szebb, jobb és legfőképp boldogabb világba vetett hitünket. Itt nem lesz rá szükség, nyilvánvalóan semmi sem lesz jobb úgy kábé még beláthatatlan ideig, a szellentős viccek után jön csak az análszexes, a terhes nős és az AIDS-humor, ami egyébként felvet egy filozófiai természetű kérdést is: hova lehet innen lejjebb menni a negyedik részben? A széria mostanra leszámolt minden sallanggal, mint jellemábrázolás, konfliktus, sztori, egyáltalán az igényesség illúziójának bármilyen gyenge megteremtése. Az igazi vicc az, hogy a lejtő alján találkozott a magyar társadalommal, ami csak rá várt: a film a rendszerváltás utáni magyar film második legnézettebb nyitó hétvégéjét abszolválta, csak A miniszter félrelép előzte meg. És mennyivel őszintébb film ez, úristen, ráadásul nemcsak a miniszternél! A fél Balaton az egyik maffiózóé, a másik fél a másiké, és még sorolhatnánk a hasonlóan jövőbe (jelenbe) látó mozzanatokat.
Ilyenformán nincs is más választásunk, mint komolyan venni ezt az egészet; íme, egy megfontolandó ajánlat arra, hogy a reménnyel együtt a morális érzékünket is engedjük le a vécén, és röhögjük ki a minket körülvevő őrületet. Még magunkat is. Legyünk idióták. Ne vitassuk el Herenditől, hogy megpillantotta a Dumb és Dumber, a Família Kft. és az Adam Sandler-filmek közös halmazát, és arra is rájött, hogy ebben a halmazban töltjük a mindennapjainkat mi is: gyűlölve mindent, ami kicsit más, és rettegve mindentől, ami kicsit új.
Forgalmazza a Vertigo Média
