Film

Valami Amerika 3

Film

Legkésőbb a börtönben megtört Stohl András, alias Kokó bágyadt fingásánál érdemes szélnek ereszteni a szebb, jobb és legfőképp boldogabb világba vetett hitünket. Itt nem lesz rá szükség, nyilvánvalóan semmi sem lesz jobb úgy kábé még beláthatatlan ideig, a szellentős viccek után jön csak az análszexes, a terhes nős és az AIDS-humor, ami egyébként felvet egy filozófiai természetű kérdést is: hova lehet innen lejjebb menni a negyedik részben? A széria mostanra leszámolt minden sallanggal, mint jellemábrázolás, konfliktus, sztori, egyáltalán az igényesség illúziójának bármilyen gyenge megteremtése. Az igazi vicc az, hogy a lejtő alján találkozott a magyar társadalommal, ami csak rá várt: a film a rendszerváltás utáni magyar film második legnézettebb nyitó hétvégéjét abszolválta, csak A miniszter félrelép előzte meg. És mennyivel őszintébb film ez, úristen, ráadásul nemcsak a miniszternél! A fél Balaton az egyik maffiózóé, a másik fél a másiké, és még sorolhatnánk a hasonlóan jövőbe (jelenbe) látó mozzanatokat.

Ilyenformán nincs is más választásunk, mint komolyan venni ezt az egészet; íme, egy megfontolandó ajánlat arra, hogy a reménnyel együtt a morális érzékünket is engedjük le a vécén, és röhögjük ki a minket körülvevő őrületet. Még magunkat is. Legyünk idióták. Ne vitassuk el Herenditől, hogy megpillantotta a Dumb és Dumber, a Família Kft. és az Adam Sandler-filmek közös halmazát, és arra is rájött, hogy ebben a halmazban töltjük a mindennapjainkat mi is: gyűlölve mindent, ami kicsit más, és rettegve mindentől, ami kicsit új.

Forgalmazza a Vertigo Média

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.