A lakodalmas rock őstörténete: Az utolsó parasztlázadás

szerző
Szerbhorváth György
publikálva
2001/2. (01. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Népmesébe illő történetről van szó, ugyanis a Bugyi testvérek hárman vannak. Voltaképpen Bugyi János, az ürményházai (Jermenovci) kocsmáros tehet az egészről, aki két fiának, Gyulának és Jancsinak is villanygitárt vett valamikor a hatvanas években, hogy ne csak a hagyományos tamburán szaggassák a húrt. A fiúk kezdetben a papa kocsmájában, majd bálokon és lagzikban muzsikálták az öreg zenészektől eltanult repertoárt, ami a lakodalmakban közkedvelt nótákból, csárdásokból állt, de néha jöhetett a rockzene is, úgyhogy háromnyelvű volt a produkció: magyar, szerb, angol.

Népmesébe illő történetről van szó, ugyanis a Bugyi testvérek hárman vannak. Voltaképpen Bugyi János, az ürményházai (Jermenovci) kocsmáros tehet az egészről, aki két fiának, Gyulának és Jancsinak is villanygitárt vett valamikor a hatvanas években, hogy ne csak a hagyományos tamburán szaggassák a húrt. A fiúk kezdetben a papa kocsmájában, majd bálokon és lagzikban muzsikálták az öreg zenészektől eltanult repertoárt, ami a lakodalmakban közkedvelt nótákból, csárdásokból állt, de néha jöhetett a rockzene is, úgyhogy háromnyelvű volt a produkció: magyar, szerb, angol.

A 3 + 2 igazi karrierje azonban csak a nyolcvanas évek elején indult el, amikor már a dél-bácskai Temerinben éltek, s egyre közkedveltebbekké váltak, igaz, még ekkor sem ebből éltek. Aztán egy profi hangtechnikust is bevettek a bandába, ő vette fel a Halvány őszi rózsa, a Kicsiny falum, a Kombiné, az Egy asszony miatt vagyok ilyen léha című számokat, amelyeket legelőször a helyi rádióadók adtak le. Sikerük egyik nyilvánvaló oka az volt, hogy modernebb, divatosabb elektronikus hangszereken játszották (gitárok, szintetizátor, dob) az egyébként közismert dalokat.

Aztán a fiúk gyerekkori álma is valóra vált, miután egy szabadkai stúdióban - saját költségükön - elkészítették első lemezük anyagát. A nagy lemezkiadók viszont csak akkor adták volna ki az anyagot, ha lemezükre biztos megrendeléseket szereznek a zenészek. Ez bejött, miután az egyik szabadkai árus üzent zágrábi cégének, a Jugotonnak, hogy ő maga vagy tízezret kapásból el tudna sózni. A lemez megjelent, és négyszázezernél is többet adtak el belőle. A fáma szerint a Jugotonban a fejesek verték a fejüket a falba, hogy egy ekkora piac évtizedek óta kiaknázatlanul hevert az orruk előtt. Később az is kiderült, hogy nem csak a vajdasági magyarok veszik a 3 + 2-t, hisz már az első lemezből több ment el, mint ahány vajdasági magyar összesen volt, így aztán nem csoda, hogy a 3 + 2-lemezek a legkeresettebb magyarországi csempészcikké is váltak. A zenekar - akadt köztük, aki életében ekkor járt itt először - 1986-ban már "live show" formában is megjelent, 1987 februárjában pedig már a Budapest Sportcsarnokban adott koncertet. A kultúrpolitikusok és a sajtó őrjöngött, az Országos Rendező Iroda kezdetben meg is akarta csáklyázni a sportcsarnokbeli koncertet, de aztán mégis meghajoltak a profit előtt. A 3 + 2-re ugyanis többen voltak kíváncsiak, mint az akkoriban errefelé turnézó Tina Turnerre vagy Elton Johnra.

A giccskirály Kovács

A Bugyi-rock azonban nem vált volna olyan elterjedtté, ha Kovács Károly, egy ügyes(kedő) menedzser, az Újvidéki Rádió rockzenei műsorának híres-hírhedt lemezlovasa - akinek péntek esti műsorán igen sok magyarországi is szocializálódott - nem jön rá arra, hogy ha van Beatles, akkor kell Rolling Stones is. Ezért keresett egy bandát, amely úgymond konkurálhatna a 3 + 2-vel (noha később maga lett a 3 + 2 menedzsere is). Konkurenciáról azonban szó sem lehetett, de nem azért, mert a Sógor néven megalakított együttes olyannyira rosszabb lett volna Bugyiéknál (sőt inkább az mondható el, hogy míg utóbbiak alkalmi, amatőr kocsmai zenészekből váltak azzá akikké, addig utóbbiak már korábban is zenélésből éltek), hanem mert a piac bárkit képes volt felszívni. Ezek után a lemezkiadók már követelték is Kovácstól, hogy szállítsa az együtteseket, mindegy volt, ki hogyan játszik, csak ezt az ipart nyomja. Nemsokára már lemezkivitelre is sor került, Kovács szerint kompenzációs formában: Magyarország tejet adott a muskátliért. Kovács azzal is új utat vágott a kukoricatáblába, hogy egyenzakóba, makkos cipőbe bújtatta a bandákat.

1988-ra aztán kifáradni látszott a dolog, legalábbis a Vajdaságban. A piac megtelt, az újabb lemezek már alig fogytak. A jugoszláviai politikai változások, de a gazdasági recesszió is betettek a muskátlizenének, amely a háborús időkben aztán végképp visszaszorult oda, ahová való, azaz a kocsmákba, bálokba és a lakodalmakba, a lemezpiac pedig teljesen összeomlott, a 3 + 2 több tagja is emigrált, hogy az ezredvégen aztán éppen a néhai Zámbó Jimmy mellett tűnjön fel a péntek esti Vigadóban. Legújabb CD-jük nemrégiben került a boltokba Sárgul már a Coco Jumbo címmel - és ahogyan a falusi kisboltban, itt is van minden: műnépdal, Generál együttes, saját nótaszerzemény és persze Coco Jumbo. A muskátli hát újra virul, igaz, az ablakon mászott vissza, miután egyszer kizuhant a párkányról, de talán nem véletlen, hogy éppen egy kereskedelmi tévében kötött ki.

A szakmának azonban már korábban megvolt az első királya, éppen Kovács Károly személyében, aki büszkén vállalta, hogy giccskirálynak titulálják.

Dózsa György óta

A daliás aranykorban (nyolcvanas évek) a lakodalmas rock nemcsak nálunk, hanem a Vajdaságban is késhegyre menő vita tárgya volt, az Újvidéki Rádióból egyenesen kitiltották, Kovácsot pedig felfüggesztették, miután rockzenei műsorában leadta a Sárgul már a kukoricaszárt. A szárvágónak is nevezett együttesek azonban elsöpörték az értelmiségi fanyalgást, a politikusokat viszont nem érdekelte, mit csinál a nép - éppen ez idő tájt kezdődött el a szerb nacionalisták támadása a reformerek és az autonomisták ellen.

A helyi adók kereskedelmi alapon játszották a nótákat a kívánságműsorokban, de a biznisznek egy sajátos formája is kialakult: a muskátli-szamizdat. Ez azért is egyedi dolog, mert a Vajdaságban semmiféle szamizdat nem volt, hiszen szinte minden megjelenhetett. A muskátli-szamizdat annyiban különbözött a sima lakodalmas rocktól, hogy fölöttébb pajzán szöveggel bírtak a nóták. A Szopd le a faszomat, Rozi, ha elsötétül a mozi szövegű melódiák másolt kazettákon, illegális csatornákon át terjedtek. A kocsmákba, bálokba ugyan nem fértek be, de a családi ünnepségeken - miközben a gyerekek már kinn, a trágyadomb környékén indiánoztak - annál közkedveltebbé vált a pornómuskátli.

A korabeli vajdasági bonmot szerint "vidékünkön Dózsa György óta nem volt ekkora parasztlázadás". A kijelentés olyan közkedveltté vált, hogy végül már azon is összeugrottak, kitől is ered. A vajdasági értelmiségiek közben a hajukat tépték, mert szégyenletesnek tartották, hogy a vajdasági magyarságról kialakított kép központi elemévé a lakodalmas rock, a Bugyi-kultúra vált. Pedig korábban azzal büszkélkedhettek, hogy a jugoszláviai magyaroknak van tengerük, gazdagabbak, szabadon utazhatnak Nyugatra, jó cuccokban feszenghetnek, és kommunistáskodniuk sem kell olyannyira. Most meg mi van, mit tudott adni a vajdasági magyarság az egyetemes magyarságnak? - Hát ezt a debil-rockot. Az értelmiség nem is vásárolta a lemezeket, de ha a lakodalomban felcsendültek az ismerős dallamok, persze orvos, tanár szintúgy elkurjantotta magát, akár a parasztok.

A népzenei szakértők viszont arra mutattak rá, hogy egy teljesen természetes folyamat végállomásáról van szó. Amíg Erdélyben a népzene szépen tovább élt, addig a Vajdaságban magyar népzenéről csak módjával lehet beszélni. Amíg Magyarországon engedélyhez kötötték, ki muzsikálhat-énekelhet, addig a Vajdaságban már régóta virított az ilyen jellegű kocsmakultúra, a dallam nem változott, sem a szöveg, csupán a hangszerelés, és ez tökéletesen elégséges újítás volt a fiatalabbak számára - az pedig, hogy giccsről van szó, kétségbevonhatatlan ugyan, akkor mi van?

Parasztlázadásról szó sem volt hát, hanem pont ellenkezőleg: a parasztokká kikiáltott vidéki populáció csupán nagyobb, már ipari s nem kisipari mennyiségben fogyasztotta tovább azt, amihez amúgy is hozzászokott.

Szerbhorváth György

Az archetípus: Lepa Brena

Az, hogy a lakodalmas rock a Vajdaságban jött létre, nemcsak az ottani szabadabb levegőnek volt köszönhető, hanem annak is, hogy adott volt a szerb-bosnyák-horvát minta. Itt a kávéházakba már az ötvenes években behozták az elektronikus hangszereket, s a műnépzene már a hatvanas évek óta tarol, de igazi megnevezést nem kapott - nevezték folkrocknak, elektro-folknak és hotel-wave-nek is. A Jugoszláviában már a hatvanas években létrejött bulvársajtó aztán sorban gyártotta a sztárokat, Titóék pedig ezt taktikusan meg is engedték, hisz - akárha szociológusok lettek volna - jól tudták, hogy a rendszer legitimációja szempontjából jobb, ha mulat a nép.

Igazi ikonjává a muzulmán származású Fahreta Jahic, művésznevén Lepa (Szép) Brena vált, akinek poszterei minden valamirevaló szerb autóbusz- és teherautósofőr kabinjában megtalálhatók voltak. Brena - akárcsak a 3 + 2 - a nyolcvanas évek közepén ért a csúcsra, többek között egy temesvári (!) koncert révén, ahol egy stadionnyi ember tombolt, noha Brena nem románul énekelt. A Brena-posztereket aztán Milosevic poszterei váltották fel a teherautók és buszok ablakaiban. A sors Brenát sem kíméli: két hónappal ezelőtt elrabolták kisfiát, és állítólag másfél millió márkáért kapta vissza a gyerkőcöt, akinek apja a híres jugó teniszcsillag, Slobodan Zivojinovic.

Együttesek, lemezek

A muskátlizene vajdasági fénykorában, 1987-ben már több mint húsz együttes és szólista nyomult a piacon. Ez év végéig összességében már mintegy hatvan lemez jelent meg. A listát a "műfajteremtő" 3 + 2 vezette első két lemezével (410 ezer és 150 ezer eladott példány), majd jött a Sógor együttes két lemeze (130 ezer és 70 ezer darab), és utánuk kullogtak az Édes Csók, a II. Félidő, a Szivárvány, az Eridanus, az Echo, az Inci és a Nótafa, a Sanyi és a Cicák, a Zsíros Kenyér.

Magyarországon az első, lakodalmasrock-zenekarnak tekinthető formáció a Betli duó volt, lemezük 1997 közepéig mintegy százötvenezer pédányban fogyott el.

szerző
Szerbhorváth György
publikálva
2001/2. (01. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...