Tatabánya összefércelt város, négy település egyesítése után jött létre 1947-ben. Történelmi városközpontja nincsen, amit itt centrumnak hívnak, valójában egy kijelölt terület a panelek árnyékában, leginkább sztráda menti bevásárlóközpontra emlékeztet. 1985-ben húzták fel ide a Közművelődés Házát, ami ma már a Vértes Agorája nevet viseli. A programfüzetben Miklósa Erika áriaestjétől a Dumaszínházig változatos a kínálat, de sehol egy mulatós est, egy Trianon-parti, egy pálinkakóstoló. A vendéglátást a házban lévő, ám külön bejáratú Agora kávézóra és étteremre bízták; a honlapjukon olvasható referenciák alapján úgy tűnik, hogy a fellépő művészeket is itt szokták megetetni. Fábry Sándor a krémest, Kern András és Hernádi Judit a kávét dicséri, a Budapest Bár csapata szerint „csuda jó volt minden étel és ital”.
Azt nem mondhatnánk, hogy a berendezés az épülethez illeszkedne. Az Agora belseje a jól kiválogatott antik dekorációnak köszönhetően még a modern feliratok és térelemek ellenére is inkább egy régi cukrászdára emlékeztet. Hétköznap kora délutánhoz képest elég sokan vannak, de mintha mindenki csak kávézni vagy süteményezni jött volna, a felszolgáló meg is lepődik, amikor az ételek felől érdeklődünk. A napi krémlevest (650 Ft) simán leburgonyázza, miközben az zeller, de különben teljesen oké. A sonkás tagliatelle (1750 Ft) egy menő olasz étteremben is nyerő volna, a tészta tökéletes „al dente”, a fokhagymás olívaolaj szinte belesimul, és a sonka sem tűnik a szokásos gépi terméknek. Ennél is jobban meglepődünk az omlós báránytekercsen (3550 Ft), ami valahol félúton van a burger és a sült hús között, de mindkettőnek kizárólag a jó tulajdonságaival. Remekül passzol hozzá az ún. zöldséges nudli, amit az étlap szerint zöldborsóból, tárkonyból, gyökérből, karfiolból és mustármagból kevertek – magunktól biztosan nem jöttünk volna rá.
A végére marad a belga csokitorta (790 Ft), ami pedig fényesen igazolja az átlagosnál nagyobb cukrászdai közérdeklődést.
