Pesterzsébet lassan 100 éve működő kultúrháza a csodák palotája. Túlélte a Tanácsköztársaságot (amikor Erzsébetet Leninfalvának hívták), szétlőtték 1945-ben, másikat építettek a helyére, ám a legnagyobb csoda, hogy a rendszerváltás után is pörög, nem bontották le, nem lett kínai bolttá, turkálóvá, szoláriummá, ahogy a művelődési házak többsége.
Népszerűsége töretlen, úgy hirdeti magát, hogy „egész Dél-Pest ide jár”, és ha végigböngésszük a programkínálatot (a bélyeggyűjtőszakkör klubfoglalkozásait éppúgy, mint mindenféle színi- és mozielőadásokat), nem túlzás e beharangozó. Egy ilyen helyen a vendéglátásnak is kitüntetett szerep jut, s ez nem csak a büfésnő népszerűségében mérhető. A Csilinek állandó étterme van, úgy hívják, hogy Csili étterem, s azzal máris belopta magát a szívünkbe, hogy a névadó tartózkodott a „cs” „ch”-ra cserélésétől.
Különben tudták, miért Csili? A művház a Nagy Győry István utcában (a 4–6. alatt) található, amit kilencvenvalahány évvel ezelőtt még Csillag utcának neveztek. Nos, ezt becézte Csilivé a munkásarisztokrácia mindjárt a kezdet kezdetén.
Ebédidőben érkezünk, majdnem tele a bálteremnek is beillő helyiség, a többség menüzik. Hagyományos ételek közül választhatunk – kicsit olcsóbban, mint a kisvendéglői átlag. A májgaluska-leves (650 Ft) jó kezdés, íze, melege tökéletes, akárcsak a belevalók, kit érdekel, hogy májgaluska helyett májgombócokat kaptunk.
A hagymás rostélyos (2300 Ft) valóban hagymás rostélyos, ám sajnos a leves harmóniájától valahol nagyon távol. A korrekt hússzelet pácolása olyan, minta utólag kenték volna be mustárral, a hagyma fonnyadt, néhol nyers benyomást is kelt. A krumplipüré (580 Ft) oly forró, hogy azt sem tudjuk megállapítani, hogy milyen.
Szerény vigasz, hogy a Gundel-palacsintával (750 Ft) simán hozzák az országos átlagot. Legközelebb megkérdezzük a pincért: „mit ajánl?”, mert valami azt súgja, hogy mi választottunk rosszul.
