kertész lesek

Diófa – Székesfehérvár

  • kertész lesek
  • 2016. október 8.

Gasztro

A régi balatoni út, a 7-es Fehérvár külvárosát szeli át: inkább teherautósofőröknek, mint turistáknak való vidék. Úgy véljük, errefelé a vendéglátás bádogfedeles büfékre, gyanús faházakra korlátozódik, csimborasszónak pedig elképzelhetünk egy ún. autóscsárdát. Külsőre olyat, amilyen a Géza utca sarkán álló Diófa, bár közelebbről már inkább egy panzióra emlékeztet a kilencvenes évek elejéről. Becsületére legyen mondva, hogy a névadó mindjárt a bejáratnál ránk bólint. De odabent egy valóságos botanikus kert fogad, Henri Rousseau vadállatai épp úgy megbújhatnának a buja növények mögött, mint néhány műkövező közmunkás. Még sziklás partú tavat is építettek, a figyelmeztető tábla szerint több mint 170 centis vízmélységgel. Azt írják az étterem honlapján: „Egyedülálló mediterrán hangulatú kerthelységünkben 90 fő fér el, a belső tér melegséget, kényelmes polgári miliőt sugall”, és nem állunk le vitatkozni. Már csak azért sem, mert ez a „polgári miliő” – jelentsen bármit – az étlapról is visszaköszön. Noha túlnyomórészt hagyományos fogásokról olvashatunk, elég gyakran befigyelnek az olyan megoldások, mint például a kézműves snidlinges kecskesajt pácolt retekkel vagy a pulykamellfilé házi morzsában.

A pentelei révészleves (850 Ft) olyan kapros-tejfölös gombaleves, amelybe csirkehúst tettek, méghozzá bőséggel, és még passzol is az átlagosnál sokkal jobb gombalevesbe. A házilag enyhén füstölt lazacfilé bőrén sütve céklával, pácolt retekkel és rukkola salátával (3500 Ft) legalább annyira szép, mint a neve, ráadásul a „házilag” jelző sem olcsó hatásvadászat. Ellentétben az itthon szokásos ipari lazaccal, ennek „lelke van”, nem ízetlen, s nem is szivacsos vacak. Talán még egy norvég (na, jó, egy részeg norvég) sem találna fogást rajta, ezért is sajnáljuk, hogy a cékla semmilyen, a retket meg nagyítóval kell keresni. Ha megszakadunk, sem tudnánk rosszat mondani a lila káposztás, szalvétagombócos csülökre (2500 Ft), bár simán elképzeljük, hogy a zsír megszállottjai kissé soványnak gondolnák. A máglyarakás (850 Ft) szerencsére inkább rétesre emlékeztet, mint arra a habos szörnyűségre, ami az 1970-es évek közétkeztetésének volt méltán undorkeltő darabja, bár mostanában azt is retró címkével próbálják eladni, olykor drágábban is, mint itt, Székesfehérvár peremén.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.