A régi balatoni út, a 7-es Fehérvár külvárosát szeli át: inkább teherautósofőröknek, mint turistáknak való vidék. Úgy véljük, errefelé a vendéglátás bádogfedeles büfékre, gyanús faházakra korlátozódik, csimborasszónak pedig elképzelhetünk egy ún. autóscsárdát. Külsőre olyat, amilyen a Géza utca sarkán álló Diófa, bár közelebbről már inkább egy panzióra emlékeztet a kilencvenes évek elejéről. Becsületére legyen mondva, hogy a névadó mindjárt a bejáratnál ránk bólint. De odabent egy valóságos botanikus kert fogad, Henri Rousseau vadállatai épp úgy megbújhatnának a buja növények mögött, mint néhány műkövező közmunkás. Még sziklás partú tavat is építettek, a figyelmeztető tábla szerint több mint 170 centis vízmélységgel. Azt írják az étterem honlapján: „Egyedülálló mediterrán hangulatú kerthelységünkben 90 fő fér el, a belső tér melegséget, kényelmes polgári miliőt sugall”, és nem állunk le vitatkozni. Már csak azért sem, mert ez a „polgári miliő” – jelentsen bármit – az étlapról is visszaköszön. Noha túlnyomórészt hagyományos fogásokról olvashatunk, elég gyakran befigyelnek az olyan megoldások, mint például a kézműves snidlinges kecskesajt pácolt retekkel vagy a pulykamellfilé házi morzsában.
A pentelei révészleves (850 Ft) olyan kapros-tejfölös gombaleves, amelybe csirkehúst tettek, méghozzá bőséggel, és még passzol is az átlagosnál sokkal jobb gombalevesbe. A házilag enyhén füstölt lazacfilé bőrén sütve céklával, pácolt retekkel és rukkola salátával (3500 Ft) legalább annyira szép, mint a neve, ráadásul a „házilag” jelző sem olcsó hatásvadászat. Ellentétben az itthon szokásos ipari lazaccal, ennek „lelke van”, nem ízetlen, s nem is szivacsos vacak. Talán még egy norvég (na, jó, egy részeg norvég) sem találna fogást rajta, ezért is sajnáljuk, hogy a cékla semmilyen, a retket meg nagyítóval kell keresni. Ha megszakadunk, sem tudnánk rosszat mondani a lila káposztás, szalvétagombócos csülökre (2500 Ft), bár simán elképzeljük, hogy a zsír megszállottjai kissé soványnak gondolnák. A máglyarakás (850 Ft) szerencsére inkább rétesre emlékeztet, mint arra a habos szörnyűségre, ami az 1970-es évek közétkeztetésének volt méltán undorkeltő darabja, bár mostanában azt is retró címkével próbálják eladni, olykor drágábban is, mint itt, Székesfehérvár peremén.
