étel, hordó

Gigler

  • ételhordó
  • 2019. április 28.

Gasztro

A nagy versengés ellenére sem lehet vitás, hogy Óbuda legpofátlanabb építészeti „megoldása” a Flórián térnél a Szőlő utcai tízemeletes házak paneltömbje, ami úgy takarja be a mögöttes hegyi panorámát, mint gondoskodó anya a gyermekét. Ám nagyot tévedünk, ha e látványosság alapján azt képzeljük, hogy a közelben kizárólag házgyári épületek sorakoznak. Többnyire azok, de néhány környező utcában más a látkép: csodával határos módon meghagyták a hetvenes években rombolásra kiszemelt házakat, bár a panelek árnyékában igen furcsán mutatnak. A beszédes nevű Föld utca egyik felében is tízemeletesek közt kóvályoghatunk, de a másikban a régi Óbuda építményei dacolnak, sőt az 50/C számú ház alatt egy kisvendéglő is befigyel. Elsőre azt gondolnánk, hogy a Gigler is a tipikus, krúdysta skanzencsárda, amiből jó pár akad Óbudán, de ahogy belépünk és feltárul a szerény enteriőr, rá­adásul az ünnepnapi vacsoraidőben még a vendégek teljes hiányával is szembesülünk, egyből az ugrik be, hogy itt legfeljebb a környéken lakók ebédeltetése nyomán zakatolhat az üzletmenet.

A magyaros burgonyalevesről (350 Ft/csésze) a szegény ember vacsorája jut az eszünkbe: az apróra vágott krumplit mintha kizárólag sóval ízesítették volna, még szerencse, hogy nem vitték túlzásba. A hekkfilé sörtésztában, rizs, tartár (1700 Ft) a neve alapján a balatoni bódékat idézi, de az íze meg a külseje inkább olyan, mint egy nagyra nőtt fish and chips. Sajnáljuk is, hogy nem krumplit adnak mellé, mivel a rizs kritikán aluli. Nem okoz csalódást a baconszalonnás csirkefalatok (1300 Ft) nevű kreáció, az átlagos húson sokat dob a szalonna; kár, hogy a rizibiziről (320 Ft) nem mondhatjuk el ugyanezt. A mátrai borzast (1400 Ft) komolyan veszik, hiszen mellőzték a szokásos – „borzaska” – becézést. A hússal most sincs különösebb baj, ahogy a többi alapanyaggal, a tejföllel, a sajttal sem, de emlékezetesnek nem mondanánk. Ahogy a vargabéles (650 Ft) sem válik álmaink ételévé, de a rémálmainké sem. Pláne ennyiért.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.