étel, hordó

Grumpy

  • ételhordó
  • 2021. augusztus 25.

Gasztro

A bulinegyed felfutása idején gyakran hallottuk, hogy milyen jó lenne, ha a Belső-Erzsébetvárosban nemcsak kocsmák sorakoznának egymás mellett.

De akinek a konjunktúra idején sikerült üzlethelyiséghez jutnia, az általában nem álmai kisboltját nyitotta meg, mivel a kecsegtető haszon felülírt mindenféle kreativitást. Ha a Klauzál utca 34. szám alatt működő Grumpy tulajdonosa is ebben a szellemben jár el, akkor a zsebkendőnyi üzlethelyiségben pizzázót vagy a gyors lerészegedést garantáló talponállót nyitott volna, és a járványt megelőző szezon után dörzsölhette volna a markát. Csakhogy azóta fordult a világ, a Coviddal véget ért a bulinegyed aranykora, most pedig számos vendéglátóhely kirakatában fityeg az „Eladó/Kiadó” felirat.

A Grumpy azonban más úton indult el, és ez jelenthette a túlélését is. A galériával bővített helyiségbe lépve – noha vendégek is vannak – egyáltalán nincs olyan diszkomfortérzésünk, mint a hasonlóan kis helyeknél. Ehhez a kedves fogadtatáson túl az is hozzájárulhat, hogy nem tettek be eggyel több asztalt, és a régiségbolt kínálatát sem helyezték el dekorációnak. Pult nincs, pontosabban a konyha van ott, ahová a pultot szokás tenni, így minden láthatóvá válik. De szó sincs mutatványos látványkonyháról, feltehetően a jobb helykihasználás miatt döntöttek így.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.