Egy magyar származású meleg séf merész ötlettel forradalmasítaná a konyhakultúrát

  • B.P.M
  • 2019. április 23.

Gasztro

Az Egyesült Államokban nincs szövetségi törvény, amely tiltaná a szexuális irányultság vagy nem identitás alapján történő foglalkoztatási megkülönböztetést.

Jeremy Salamon a New York-i étterem, a The Eddy konyhafőnöke. A vállaltan homoszexuális séf – aki a felszolgált magyar ételek révén vált népszerűvé – szeretné megváltoztatni a a konyhakultúrát: „korábban egyetlen étteremben sem nyíltam meg a munkatársaim előtt, mert nem éreztem szükségesnek. Viszont, ha csendben maradsz, akkor végig kell hallgatnod a negatív megjegyzéseket” – mondja a Business Insider Today videójában.

A riportban idéznek egy kutatást is, amely szerint az LMBTQ-, tehát a szexuális és nemi kissebségek tagjainak 62 százaléka kerül olyan helyzetbe, hogy kénytelen ezeket a vicceket eltűrni, de csak tízből egy hagyja ott a munkahelyét a körülmények miatt. Jeremy szerint ezek a rossz tapasztalatok kihatással voltak az életére: „korábban sokkal megfontoltabb, elővigyázatosabb és csendesebb voltam, ami nagyon zavart”.

Jeremy szerint nem kellene elrejteni a kilétüket azoknak, akik egy vendéglőben dolgoznak, ezért megalkotta a „nyitott konyha” intézményét. „Itt mindenki szabadon vállalhatja az etnikai, faji hovatartozását, valamint a szexuális beállítottságát” – mondta.

Az új éttermében is lehet magyaros ételeket fogyasztani: többek között a töltött káposztát, a madártejet, a palacsintát és lángost is ott találjuk az étlapon.

Jeremy Salmon

Jeremy Salamon

Fotó: theeddynyc.com

A Business Insider Today szerint az Egyesült Államokban nincs szövetségi törvény, amely tiltaná a szexuális irányultság vagy nemi identitás alapján történő foglalkoztatási megkülönböztetést, ezen kívül 26 államban kirúghatnak valakit pusztán azért, mert leszbikus, meleg vagy biszexuális.

Jeremy ezen szeretne változtatni: „azt szeretném, ha minden munkatársam – átvitt értelemben –énekelhetne és táncolhatna. A nyitott konyhában mindenkit szívesen várunk, nem ítélkezünk senki felett”.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.