1992-ben még mindenki Marxnak hívta a Nyugati teret, és az sem merült feledésbe, hogy egy évtizeddel korábban úgy próbáltak itt megépíteni egy autós felüljárót, hogy az középen nem ért össze. Akkoriban még luxusáruháznak számított a Skála Metró, és nem a plázát nevezték West Endnek, hanem egy koszos, gyorsbüfés területet (West End Udvar), ami később attól vált híressé, hogy a mindenféle gyanús elemek mellett Kurt Cobain is itt hamburgerezett, amikor a tök ismeretlen Nirvana Budapesten járt. E negyedszázados történelmi tablón azonban nem csak a rendszerváltást átélő kelet-európai nyomorúság fedezhető fel. 1992-ben a kevésbé félelmetes Bajcsy-Zsilinszky út felőli oldalon egy olyan olasz vendéglő nyílt, ami kifinomultabbnak tűnt, mint a korszak megannyi Donnal kezdődő nevű fehér kenyeres pizzériái. Arra persze már nem emlékszünk, hogy pontosan mit is jelentett akkoriban a „magasabb színvonal”, de kétségtelenül jelenthetett valamit, hiszen a helyet azóta sem sodorta el a történelem vihara.
„Mára már büszkén mondhatjuk, hogy Budapest egyik vezető olasz étterme vagyunk, ahol a hagyományos olasz ízeket egy új köntösbe bújtatva kínáljuk vendégeinknek” – írják az Il Classico beharangozójában, mi meg azt mondhatjuk, hogy szerencsénk, hogy vasárnap kora délutánra volt asztalfoglalásunk. A kiszolgálás udvarias, bár kissé fellengzősnek tűnik. A hóeséses tavaszban tökéletes start a húsleves (1290 Ft), amit ugyan szarvasgombával töltött tésztával gazdagítottak, mégis az alaplé miatt válik kellemes emlékké. A Margherita pizzáról (1590 Ft) is csupa jót mondhatunk, de ha egy étterem „egyik vezető olaszként” határozza meg önmagát, ez a minimum. Helyi specialitásnak a „kemencés házi készítésű tészták” számítanak, amelyek közül a pármai és főtt sonkával, tejszínes szószban, sajttal sütött tagliatellére (2590 Ft) esik a választás. Jól mutat, hogy forró tepsiben hozzák, jók az alapanyagok és bőséges is, de a tésztáról inkább a falusi nagymama nyolctojásos metéltje jut az eszünkbe nem pedig Itália, főleg nem az al dente.
Ugyanez áll a Dolce fantasia nevű (1890 Ft) vaníliás krémorgiára is, ami a maga nemében páratlan, de inkább az oroszok Napóleon tortájának habjait idézi, mint az olasz fagyizókat.
