Nem mondhatnánk, hogy fordulatokban bővelkedő a hazai olasz éttermek története. A nyolcvanas évek szerény pizzériáihoz a Dolly Roll együttes zenéje passzolt, a fejlődés útját pedig a Giovannira, Dinóra és Marcellóra átkeresztelt gebinesek jelölték ki olyan ételekkel, amelyeket Itáliában kizárólag rémálmokban készítenek. De attól kezdve, hogy az olaszországi társasutazásokat már nemcsak a tarvisiói bőrdzsekitúrák jelentették, a nívóra vonatkozó hazai igények is kialakultak. Igaz, hogy még most is sikerrel működnek vállalhatatlan „olaszos” helyek, bátran kijelenthetjük, hogy az elmúlt 25 évben a műfaj lassú hegymenetének lehettünk tanúi.
A pizzafutár tekinthető az ételszállító prototípusának, így okkal gondolnánk, hogy az olasz és olaszos éttermeket nem viseli meg annyira a járvány. Csakhogy mostanában boldog-boldogtalan bevállalja a pizzasütést, ami nyilván segíti az üzletmenetet. Talán ez lehet az oka annak is, hogy a Klauzál téri Il Mulino megcsavarta ezt a felállást. Nem azzal, hogy levette a pizzákat az étlapról, hanem úgy, hogy hozzátett olyan, alig ismert fogásokat is, mint a cotoletta di pollo (1900 Ft) vagy a scaloppine ai funghi (2400 Ft), amelyeket ha rántott csirkemellnek, vagy gombás szeletnek neveznek, talán ismerősebben hangzik.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
