étel, hordó

János

  • ételhordó
  • 2015. szeptember 6.

Gasztro

Alighanem Budapest legrondább szállodája a Hotel Charles. Formavilága ugyan a hatvanas éveket idézi, ám annál jóval később épülhetett, és kívülről igen lepusztult benyomást kelt.

Leginkább valamelyik szovjet utód­állam kisvárosának főterét idézi, ha filmre vennék, egészen biztosan kigyulladna. Ráadásul a főváros egyik legszennyezettebb szakaszán, a Hegy­alja úton áll, egészen pontosan a Mészáros utca sarkán. Éttermébe utcán át is be lehet jutni, úgy hívják, hogy János, ne kérdezzék, hogy miért, fogalmunk sincs. Mint ahogy arról sem, hogy miért van terasza, hiszen pont előtte járatják motorjukat a zöldre várakozók, mindjárt két sávban is.

Egy ilyen kezdés után a benti viszonyokat is minimum a poklok poklának képzeli az egyszeri vendég, úgyhogy szinte csalódás, hogy gőzölgő, hatalmas üst helyett kifejezetten elegáns, nagyszerűen megterített asztalokkal teli helyiségbe érkezünk. Nemcsak a felszolgálók végzik a dolgukat tankönyvbe illőn, de a választék is eséllyel lehetne tanagyag nemcsak népek konyhája, de kreatív szakács szakon is.

A bazsalikompesto-leves (850 Ft) már önmagában is érdekes megoldás, hát még kéksajtos diócsipsszel. Fanyar, egyértelműen nyári fogás, annak ellenére, hogy melegen tálalják. Kevesebb sóval még jobb lenne. A töltött tészta vadasragu (2350 Ft) sem kevésbé fantáziadús. Már-már puha vaddisznóhús-darabkák figyelnek a főtt tésztában, a szaftos körítés pedig a vadast juttatja az eszünkbe. Meg azt, hogy éljen az olasz–magyar barátság, hiszen a cucc neve simán lehetne magyaros tortellini, de hál’ istennek, nem az.

A paprikás csirkét viszont csak paprikás csirkének (2550 Ft) lehet mondani. Korrekt comb, kellemesen tejfölös szafttal, közepes nokedlival. Ehhez képes elég merész váltásnak tűnik a vörös tonhal szezámlapon, kígyóuborkás rizstekerccsel (3550 Ft), hiszen itt egy (több) darabka Távol-Keletet kapunk a tányérba. A hal átlagon felüli, a köret pedig nem más, mint rendesen elkészített szusi (maki). Persze van hozzá szójaolaj is. Egy (európai) japán étteremben se mondhatnánk rá rosszat.

A végére a málnás-ribizlis túrótortát (990 Ft) hagyjuk, könnyű nyári süti a jobbak közül.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.