étel, hordó

Két Szerecsen

  • ételhordó
  • 2018. június 30.

Gasztro

A rendszerváltás idején – sok egyéb mellett – az egykori kávéházak iránti nosztalgia is a tetőfokára hágott. Szakmunkák születtek a kávéházak és az eszpresszók közötti különbségekről, bár az előbbiek közül legfeljebb egyet tudtak mutogatni: az akkor Hungária néven üzemelő New York Kávéházat. Persze ez sem volt igazi kávéház, inkább egy skanzen, ahol a karzaton Népsportot lapozgató Fenyő Miklós testesítette meg a Nyugat ötödik nemzedékét.

Tudomásunk szerint a Nagymező és a Paulay Ede utca sarkán álló Két Szerecsent azzal a céllal nyitották meg az ezredfordulón, hogy felidézzék az ún. kávés hagyományokat, jelentsen az bármit is. Persze soha nem tudjuk meg, hogy a túlélés záloga a színvonal volt-e, vagy a környék felkapása, de annyi biztos, hogy a hely lassan két évtizede működik, bár miután bővítették, inkább bisztrónak, mint kávézónak mondható, és a környék turisztikai kitettségének köszönhetően látszólag nem is kell megerőltetnie magát.

Tényleg csak a szerencsének köszönhetjük, hogy szombaton, kora délután találunk szabad asztalt. A választék visszafogott, de vonzó. A heti ajánlatok közül a tavaszi zöldborsólevesben (1190 Ft) nem csalódunk, attól jó, hogy nincs benne semmi különös. A fogasfilé zsenge tökrizottóval (3690 Ft) telitalálat, a köret nemcsak a kreatív volta miatt érdekes, de tökéletesen passzol a kifogástalan halszelethez is. A paradicsomos-parmezános rakott padlizsánt már az állandó ajánlatok között nézzük ki. Vastálban hozzák, nagyon gusztusos, de a paradicsom annyira uralkodik rajta, hogy a padlizsán háttérbe szorul. Meg nem mondjuk, hogy volt-e rajta parmezán. A mascarponekrémes széles metélt (1990 Ft) veri a hazai olaszos éttermi átlagot, igaz, csak célfotóval. A túrógombóc friss eperrel (1390 Ft) nincs túlédesítve, a túró és a tejföl aránya megfelelő benne, a zsemlemorzsabunda kellemes, és az eper sem csak azért jó, mert friss, hanem illik is hozzá.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.