A csokoládé eredetileg s többnyire manapság is a kakaófa terméséből, a kakaóbabból készül. A kakaóbabot előbb fermentálni, pörkölni és hántolni kell - ezt követően jöhet az őrlés. Az így keletkező kakaómasszában rengeteg növényi zsír, úgynevezett kakaóvaj található, amelyet éppen ezért kisajtolnak, és külön kezelnek. A közkedvelt csokoládék pedig úgy készülnek, hogy a kakaómasszához kakaóvajat és porciózva cukrot (esetleg más édesítőszert) kevernek. A tejcsokiba ezenfelül még tej, illetve tejpor is kerül - többnyire a kakaómassza rovására. Élettanilag persze a tejportól mentes, mérsékelten cukrozott fekete csokoládék a legértékesebbek: számtalan komponensük között megemlíthetjük a szívbarát flavonoidokat, továbbá az élénkítő hatásért felelős metil-xantin típusú alkaloidokat: a teobromint és a koffeint. (Egy jó tábla nyolcvanszázalékos fekete csoki koffeintartalma összemérhető egy csésze fekete teáéval.) Emellett elég azt megemlíteni, hogy a csokoládé íze legalább 300 különböző vegyület összhatásaként alakul ki - a legtöbbjük éppen a sötét, a kakaóbab zsírmentes szárazanyag-tartalmát magában rejtő kakaóporban (az meg ugye a kakaómasszában) rejtőzik. Éppen ezért különös, hogy készülnek olyan kvázicsokoládék, melyekből látszólag a lényeg hiányzik.
Porhintés
A fehér csokoládé neve gyakorlatilag oximoron - éppen halovány sárgás színe a bizonyíték arra, hogy nem csokoládé. Az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Világszervezete által elfogadott és hazánk által is akceptált (a Magyar Élelmiszerkönyvben is szereplő) szabvány szerint csokoládénak legfeljebb az a termék minősül, melynek kakaótartalma legalább 35 százalék (a magyar előírás precízen megszabja azt is, hogy ebből legalább 18 százalék a kakaóvaj és minimum 14 százalék a zsírmentes kakaópor aránya). Ehhez képest a fehér csokoládé kakaóport egyáltalán nem tartalmaz - ez ugyanis kakaóvaj, tej vagy tejsűrítmény, cukor és többnyire vanília felhasználásával készül. Tehát lemondhatunk a csokoládékra (különösen a jó fekete csokikra) jellemző kedvező élettani hatásokról - például az élénkítő, frissítő jellegről vagy éppen a flavonoidok (mindenekelőtt a katechin), illetve az antioxidáns hatású polifenolok (például a procianidin) rendszeres fogyasztásával járó hosszú távú előnyökről, például a szív- és keringési rendszer természetes "karbantartásáról".
Marad a fehér csokik sajátos aromája, melyet a kakaóvaj-vanília kombó alakít ki, s a tej meg a cukor tesz még selymesebbé. Akad, akinek bejön ez az íz, más viszont (mint a cikk szerzője) elviselhetetlenül gejlnek találja. Amúgy hinnénk-e vagy sem, de azért a fehér csokikra is vonatkoznak szabványok. Az EU előírása szerint legalább 20 százalék kakaóvajat, minimum 14 százaléknyi tej-szárazanyagot s 3,5 százaléknyi tejzsírt kell tartalmazniuk. Mindez azért fontos, mert bár azt hihetnénk, hogy a fehér csokiból már minden értékes anyagot kispóroltak, tudnunk kell, hogy mindig van lejjebb. A kakaóvaj is pótolható hidrogénezett növényi zsiradékkal - legfeljebb még egy kis mesterséges (na jó: természetazonos) aromával kell felturbózni, hogy legalább valami íze legyen. Ez utóbbi termékeket, melyek az iménti előírás szerint már fehér csokoládénak sem minősíthetők, megkülönbözteti igazi fehér színük - eltérően a "valódi" fehér csokik elefántcsontszín (kissé sárgás beütésű) árnyalatától, melyet a kakaóvaj okoz. Ez utóbbinak azért vannak kedvező tulajdonságai is: például nyugtató és bőrlágyító hatása, selymes tapintása és illata miatt előszeretettel használják kozmetikumokban. Ezen túl antioxidáns-tartalma még van olyan magas, hogy magát és az őt tartalmazó zsíros kencéket megóvja az avasodástól - azaz remek természetes tartósítószer. Szintén fontos tulajdonsága, hogy leggyakoribb kristályosodási formájában szobahőmérsékleten szilárd, ám 34-38 fokon már olvad is - milyen szerencse, hogy ideális esetben ennyire meleg a szánk is.
A csokigyár udvara
A piacon kapható álcsokifélék között különös helyet foglalnak el a patinás nugátok - régi kedvelt csemegéi az emberiségnek. Sőt akadnak oly embertársaink, akik inkább rájuk esküsznek, mint a valódi csokira (ez a pótkávé-rajongói körök ismeretében már nem is oly nagy meglepetés). A nugát remek példája annak, hogyan hasznosul az élelmiszer-ipari hulladék, s miként találja meg a maga - szerény kereslet által meghatározott - piaci helyét.
A nugátot eredetileg egyáltalán nem a gonosz élelmiszer-ipari hiénák ötölték ki: Európa-szerte elterjedt eljárás volt pörkölt magvakból (szóba jöhetett mandula, földi-, közönséges és török mogyoró, barackmag, dió, pisztácia - mostanság pedig a mind jobban elterjedő makadámdió) mézezett/cukrozott szeleteket készíteni. Ezeket azután keverhették fehér tojáshabbal (fehér nugát), de adagolhattak hozzájuk kakaómasszát és némi kakaóvajat is - s ekkor kapjuk a bécsi nugátot, ami nálunk is elterjedt (legfeljebb az olcsóbb variánsokból kihagynak minden értékes hozzávalót), és amit akár házilag is előállíthatunk. Legfeljebb a mandula pörkölésénél kell vigyáznunk: persze külön vehetünk pörkölt, nem sózott mandulát - de mogyorót is! Ezután az őrölt mandulát (mogyorót) kell összekeverni cukorral (esetleg mézzel), és olvasztott csokiban elkeverni (ez persze ízlés szerint lehet fehér, tej- vagy fekete csoki). Mindehhez ízlés szerint jöhet még bónusz zsiradék: kis vaj, ne adj' isten, kakaóvaj - de hát ebből van bőven az "igazi" fehér és tejcsokikban. A végeredmény biztosan finom lesz - de meg sem közelíti majd az ántivilág minden maradékot hasznosító nugátszeleteinek aromáját.
