A mák, legalábbis a leggyakoribb, évezredek óta sok helyen termesztett kerti mák (Papaver somniferum) talán a legsokoldalúbb kultúrnövény - eleink és bizony még kortársaink is egyszerre (na jó: többnyire csak egymás után) élvezhetik az olajban gazdag, zamatos magvak ízét és a zöld, éretlen mákgubó alkaloid-tartalmát (sőt, jó pár évtizede már a kiszáradt, kicsépelt máknövényét is). Az utóbbit többnyire illegális, "rekreációs" drogként, de azért legális gyógyszerek alapanyagaként is.
Török, áfium
A mákot a paleobotanika, no és persze a fennmaradt írásos emlékek szerint az emberi kultúra szinte valamennyi ismert óvilági bölcsőjében termesztették. A sumérok éppúgy vetettek kertjeikbe mákot, mint az ókori egyiptomiak - az úgynevezett Elbers-papirusz is említi e csodálatos növényt (beleértve a magját is!) a nyugtató, altató hatású szerek között. A bronzkorban virágzó minószi kultúrában konkrétan a magjáért tartották - máshol meg éppen az éretlen mákgubó megmetszése nyomán kifolyó tejnedvért lengedezett máktenger a határban.
A mák kapcsán ma is számos alaptalan hiedelem terjeng - az egyik szerint külön lehet választani a csak az ízletes magjáért termelhető étkezési mákot és a magas alkaloidtartalmú, úgynevezett ipari mákot. Nos, mint tudjuk, a növénynemesítés természetesen csodákra képes, ennek dacára az étkezési célra nemesített máknövény gubójában, sőt a kicsépelt mákszalmában változó arányban, de ott figyelnek az említett opiát-alkaloidok is. A máktermesztés szabályozása mindezek miatt igen érzékeny kérdés, melyet a világ más és más részein igencsak eltérő módon oldanak meg. Van, ahol gyakorlatilag nem korlátozzák a (persze hivatalosan étkezési célú) máktermesztést (Egyesült Királyság), máshol (USA) a mák minden típusa drogtartalmú növénynek számít, de azért étkezési mákot lehet kapni, kertészetekben - dísznövényként - vásárolható a magja, sőt virágboltokban akár díszítési célú száraz (és garantáltan opiáttartalmú) mákgubót is be lehet szerezni. Nálunk étkezési mákot (például tavaszi vetésű Kompolti M, Kék Duna, Gödi N, "riás Kék fajtákat) saját célra, kis területen szabadon lehet vetni. Maga a mákszem alkaloidban igen szegény - fogyasztása éppen ezért veszélytelen, mind rászokás, mind az akut mérgezés szempontjából. Meglehet, némely népi regulák még az étkezési mákot is ajánlják állítólagos nyugtató, altató hatása miatt - erre csak azt tudnánk mondani, hogy a mákos sütemény, tészta stb. mértéktelen fogyasztása (a túlevés más eseteihez hasonlóan) álmosít, és ráadásul hizlal is.
Bejgli, búrkifli
A piciny (1 mm-nél kisebb), kerekded, nagyító alatt vese alakúnak tűnő mákszemek valóságos tápanyagbombák - többek között rostokban, folsavban, E-vitaminban, s bizonyos ásványi anyagokban (kalcium, vas és mangántartalma fajlagosan egészen magas!) gazdagok. Csak a dolog egzotikuma miatt említenénk meg, hogy kb. 3300 darab mákszem tesz ki egyetlen grammnyit! A mák ráadásul sok más olajos maggal és terméssel szemben (gondoljunk csak a hasonló konyhai felhasználásra való dióra!) szinte egyáltalán nem allergén - módfelett csekély azok száma, akik mondjuk mákos sütitől kaptak anafilaktikus sokkot. A mák meglehetős, de azért nem túl magas szénhidráttartalma mellett jelentős zsírsavkészlettel bír - ezt a többszörösen telítetlen zsírsavakban gazdag növényi olajat szokás kinyerni is. Háztartásainkban többnyire csak konyhakémiai és -fizikai módszerekkel történik a feltárása: klasszikus mákdaráló segítségével. Az így nyert sötétszürke-fekete olajos masszát kis vízzel, valami édesítőszerrel (mézzel vagy finomított cukorral), valamint adalék és aromaanyagként reszelt citromhéjjal (s esetleg egy kis citromlével) szokás keverni, és máris mehet az olyan finom süteményekbe, mint a bejgli, a mákos kalács vagy rétes, a mákos gubába, mákos tésztára. A honi konyhai sovinizmus hajlamos azt állítani, hogy az édes mákmasszaalapú sütemények tipikus magyaros darabok (hát persze - erre utal a bejgli név is...), ám egy némileg távolabbi perspektívából jól látszik, hogy e kulináris hagyomány kiterjed mindenekelőtt az egykori Monarchia csaknem teljes területére, fejlesztései pedig megtalálhatók a közvetlen környezetében is (s akkor még nem beszéltünk más mákkultúrák autochton konyhai fejlesztéseiről). Az édes mákmasszával töltött tésztatekercseket (eredetileg Mohnkuchen) manapság németül sokan (a kínai holdsüti lefordításával, továbbá a német Mohn szó legalábbis vitatott etimológiájára utalva) Mondkuchen-nek hívják, ezzel is utalva ama (rejtélyes eredetű) meggyőződésükre, mely szerint a mák egykoron a holdistennőnek ajánlott (és a tiszteletére fogyasztott) élelmiszer lehetett.
Ünnepi jellegét részben megőrizte: a mákos bejgli ma is az egyik legfontosabb karácsonyi étek, ami ismeretes a lengyel, a szlovák, a horvát, a litván, a német és még megannyi más konyhai kultúrában is. Mindez persze ne törjön le minket: ami finom, az finom - még akkor is, ha más szintén kóstolhat belőle.
Amúgy némely, a mákfogyasztással kapcsolatos legenda tényleg igaz: valóban vannak olyan hiperszenzibilis, speciálisan az opiátok kimutatására alkalmas drogtesztek, amelyek bejelezhetnek egy nagyobb adag bejgli/rétes/mákos tészta után (hogy csak a legtöményebb máktartalmú édességeket említsük). Ez azonban nem azt jelenti, hogy mérgezést kaptunk, netán beálltunk volna - ez afféle analitikai baleset, melyet a teszt indokolatlan túlérzékenységének csökkentésével lehet kiküszöbölni (bár nem minden esetben). És ne feledjük: akadnak olyan országok (például a népszerű Dubait is magában foglaló Egyesült Arab Emírségek), ahol a (nem csak e tekintetben) bigott jogalkotás eredményeképpen kis mennyiségű étkezési mák birtoklása miatt is börtönbe lehet kerülni.
