kertész lesek

Magora – Vác

  • kertész lesek
  • 2021. június 2.

Gasztro

Kiülés!

Még pár éve is magabiztosan jelentettük ki, hogy néhány kivételtől eltekintve a magyar húsmentes vendéglátás a rántott sajtra és a rántott gombára korlátozódik, legfeljebb a grillezett és a csőben sült zöldségek szélesítik a kínálatot. Igaz, hogy már a kilencvenes években nyíltak vega-, sőt vegán éttermek, de azok vagy megszűntek, vagy húsos menüre álltak át, ha mégsem, akkor valamiféle ezoterikus szolgáltatáscsomag részévé váltak. A 2010-es évek közepéig remény sem volt arra, hogy ez megváltozzék, ám attól kezdve, hogy a Z generáció (az 1995–2009 között születettek) jelentős része fizetőképes közönséggé vált, nagyot fordult a világ. Azóta sorra nyílnak a „mentes” kávézók, cukrászdák és bisztrók, sőt, 2016-ban megnyílt az első vegán hamburgerező is. De így is meglepő, hogy e bővülő kínálat immár Vác főterét is elérte, ráadásul a Magora nevű hely nem zsebkendőnyi kávézó, hanem „rendes” étterem, terasszal.

„A szó a mentál és az agora szavak rövidítéséből született. A szavak tükrözik, hogy egy olyan közösségi teret szerettünk volna létrehozni, ahol nemcsak a fizikai test egészségére helyezzük a hangsúlyt, hanem az ember teljes egész-ségére” – olvassuk az elnevezést okoló szómágiát, bár számunkra inkább az bír jelentőséggel, hogy nemcsak „100 százalékig növényi összetevőkből” álló ételeket, de „kiváló minőségű alapanyagokat” is ígérnek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.