Martonvásár 30 kilométerre van a fővárostól (ha negyvenre lenne, Maratonvásárnak hívnák), és leginkább Ludwig van Beethovenről nevezetes. A mester többször járt az itteni Brunszvik-kastélyban, itt írta egyebek mellett az Appassionata- és a Holdfény-szonátát. Beethoven 1800-ban és 1806-ban is postakocsival érkezett, és minden bizonnyal egyből a kastély felé vette az irányt, így nem nagyon izgatta, hogy a postaállomás valószínűleg abban az 1768-ban épült fogadóban működött – jelenlegi címe: Fehérvári út 1. –, amelyet már jó pár évtizede Postakocsi vendéglőnek hívnak. A jóisten tudja, hogy a robusztus, műemlék jellegű épületet az elmúlt 250 évben hányszor építették át, de az biztos, hogy vadászterme és kerthelyisége is van, sőt 1972-ben gyufacímkén örökítették meg, amikor „a velencei tópart vendéglőinek és éttermeinek népszerűsítésére nyolc darabból álló, piros nyomású sorozatot adott ki a Fejér megyei ÁFÉSZ”. De azóta sokszor változott a tulajdonos, és a mostani azt látta a legjobbnak, ha az „olasz vonalat” húzza be, ahogy erre a névben szereplő italiano szó is utal.
Nem csoda tehát, hogy a konyha elsősorban a pizzáknak és pastáknak oszt lapot, de azért a hazai ízeket sem hanyagolja. Mi több, a levesek sorában a magyarok állnak jobban, az étlapon a babgulyás (1590 Ft) és a húsleves gazdagon (1390 Ft) néz farkasszemet a bazsalikomos paradicsomlevessel (1190 Ft). No meg a már-már tökéletes zöldborsó-levessel (1190 Ft). Nincsen agyonfűszerezve, a borsó szinte édes, a galuskát meg vagy otthonról hozták, vagy a falusi rokonok küldték. Nagyobb meglepetés, hogy a kemencében sült lasagnéról (2090 Ft) sem a napfényes tengerpart ugrik be, inkább az a régi konyhai manőver, amikor odahaza azért került elő a tűzálló tál – vagyis a „jénai” –, hogy anyánk, nagyanyánk mindenféle rakott dolgot készítsen: krumplit, kelt, karfiolt, palacsintát. Nos, a Postakocsi-féle lasagne inkább ezekhez a sűrű és nehéz ételekhez hasonlítható, de nincs ezzel sem baj. Biztosak lehetünk abban, hogy a Fiat gyárban három műszakban dolgozó torinói melósok megnyalnák utána mind a tíz ujjukat. Örvendezhetünk azon a fantáziadús megoldáson is, hogy a borjúmájat (3490 Ft) a krumplipüré mellett fahéjas-szegfűszeges barackbefőttel körítették. Kár, hogy a máj langyos és az ínycsiklandó „zsályás barna vajon pirított borjúmáj” elnevezés is túlzás, bár lehet, hogy épp attól különleges, hogy nincs semmi íze. Kissé gyanús, hogy a desszertet úgy nevezik: somlói újragondolva, házi törökmézzel (1290 Ft), de amint azt képünk is bizonyítja, ez nem a szokásos nagyképűsködés. Igaz, hogy a Postakocsi édessége minden részletében eltér a megszokottól, mégsem mondhatjuk rá, hogy ne lenne somlói.
