Stadt, Budakeszi

A fővárosiak nagy része ma már úgy tekint Budakeszire, mint a budai zöldövezet kinyújtott művégtagjára, terepjárós milliomosok birtokára. De a városba érve semmi nem igazolja ezt a feltételezést. A budakeszi Fő út nem emlékeztet mindenféle rózsadombi főutakra, inkább az ún. falusias jelleg dominál, amiről egyébként a helyi hangadók (gazdagok és kevésbé gazdagok) is oly szívesen megemlékeznek. Az 57. számú házat azért nem könnyű megtalálni, mert egy park és parkoló takarásában van, de az itt található, Stadt névre keresztelt étterem és kávézó amúgy sem hivalkodó jelenség. Cégére visszafogott, a bejáratánál lévő sörpados terasz hagyományos vidéki kocsmákat idéz. De odabent már az oly divatos „letisztult” dizájn uralkodik. Hófehér fal, egyszerű fabútorok, trendi betűtípus az étlapon, dekoráción. Előételnek olyasmit választunk, ami csak leírva előétel: aszalt szilvával töltött camembert sajtot, rizzsel, áfonyalekvárral (1890 Ft). Várakozásunknak megfelelően rántott és tekintélyes mennyiségű, mégsem mondhatunk róla rosszat. A panír kellemes, a sajt könnyed, az aszalt szilva kimondottan jót tesz neki. Külön öröm, hogy a rizst sikerült rendesen megfőzni. A harcsahalászlevet (1350 Ft) is kalandvágyból kérjük, de a meggyőző bevezető után egyáltalán nem lepődünk meg, hogy teljesen korrekt, mi több, a hal benne patikai hangulatot idézően makulátlan. Mondjuk, egy klasszikus halászcsárdában kevesebbért is a folyóba vetnék a séfet, itt viszont ennyi is bőven elég a bajnoki címhez. A pankómorzsában sült szűz­migno­nok csípős zöldségsalsával, chipsburgonyával (2250 Ft) ahhoz képest okoznak csalódást, amit a neve alapján gondoltunk. Sima rántott húsokról van szó, eszünkbe nem jutna mignonnak nevezni. De mivel az előzőekhez hasonlóan erről sem mondhatunk rosszat, igyekszünk tolerálni a névadó fantáziáját: ha mignon, legyen mignon, nekünk így is, meg úgy is jó. Akárcsak a Gundel palacsinta (750 Ft) a végén, ami vitathatatlanul rászolgált a nevére.