Hiába volt banánérlelő meleg 1979. július 3-án, a sajtó képviselői örömmel vették, hogy a kelenföldi lakótelepen valódi híranyag várta őket, és nem annak kellett ezredszerre is utánajárniuk, hogy van-e elég sör a Balatonnál. Mezei Gyula, a Fővárosi Tanács művelődésügyi főosztályvezetője tartott sajtóbejárást az újdonsült Budapesti Művelődési Központban, ami egyszerre volt kultúrház és könyvtár, sőt egy évvel később – Olimpia néven – premiermozi is. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a Tétényi út és a Szakasits Árpád (ma: Etele) út sarkán álló modern épületkomplexum üzletközponttal is bővült és még a piros 7-es is megállt előtte, okkal gondolhatnánk, hogy negyven éve egy hasonló szocialista karrier vette kezdetét, mint a Skála vagy a Flórián áruházak esetében.
Hát nem. Kelenföld válasza a párizsi Pompidou központra a vártnál kisebb sikert ért el, amivel nem azt mondjuk, hogy ne ment volna táblás házzal Bojtor Imre magyarnóta-estje vagy A Birodalom visszavág, ám az átlagosnál jóval nagyobb kultúrcentrumra csak a környékbeliek voltak vevők.
A rendszerváltás után a mozi megszűnt, viszont a művház, a könyvtár ma is üzemel, de régóta nem akarnak többnek látszani helyiérdekű kulturális ellátónál. Természetesen az üzletközpont profilja is megváltozott: turkáló, cukrászda, kínai büfé, kocsma, lottózó… Van itt minden, amit el lehet képzelni a 2020-as kiskereskedelemben, és egy önkiszolgáló étteremnek is jutott néhány négyzetméter. Úgy hívják: Vudíz, lövésünk sincs, hogy ez mit jelent. De talán fontosabb, hogy szállítást is vállalnak, mert hiába mondta be épp most (május 27-én – a szerk.) a rádió, hogy „május 29-től már a vendéglátóhelyek belső, zárt tereiben is lehet tartózkodni”, részünkről az átlagosnál lassabban áll helyre a bizalom.
A Vudíz étlapja kimondottan szerény: 1 leves, 5–6 főétel, 1–1 desszert. A „házias” lenne a megfelelő kifejezés, ha az nem lenne olyan közhelyes, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy „egyszerű”. A lencselevest (590 Ft) bableves módra készítették el: paprikás alappal, sárgarépával, gyökérrel, karalábéval és csipetkével. Az íze, a sűrűje is olyan, mint a bablevesé, szinte fel sem tűnik, hogy lencse van benne. A rántott sajt (1300 Ft) nem folyik, nem úszik az olajban, nem is nyúlik annyira, mint a rágógumi… Ez a csúcs, többet ezúttal aligha várhatunk tőle. De a rakott kel (1300 Ft) csodákra képes. A névadó jól átfőtt, mégis ropogós, és a többi hozzávalóval sem spóroltak. Még a tejföllel sem. A töltelék sem csak húsozott rizs, sőt az íze hurkát-kolbász idéz, ami persze simán lehet érzéki csalódás. A grízes tésztában (790 Ft) az a legjobb, hogy van, de sajnos a baracklekvár (dzsem?) meglehetősen honvédségi jellegű. Noha a gesztenyés somlói galuskának (890 Ft) legfeljebb azt a fantázianevet adnánk, hogy „ünnepnap az üzemi étkezdében”, mindent összevetve – beleértve a csomagolást is – a Vudíz a maximumot nyújtja a saját műfajában.
