Amikor Elon Musk 2014 júniusában bejelentette, hogy Észak-Nevadában ötmilliárd dollárból felépíti a lítiumionos akkumulátorokat gyártó Gigafactory–1-et, sokan megmosolyogták az indoklását. Musk azt mondta, a villanyautók közötti lassan éledő versenynél jóval fontosabb, hogy kinek van több és jobb akkumulátora. S az amerikai üzletember fején találta a szöget. Ám a legutóbbi időkig arra még ő sem számított, hogy 2024-re komoly versenytársa akad. Pedig éppen ez történik: immár a kínai BYD a világ legnagyobb elektromosjármű-gyártó vállalata, miután a múlt év utolsó negyedévében átvette a vezetést a Teslától. Még nem biztos, hogy az irányítás kicsúszik Musk kezéből, de az igen, hogy a sokáig nem túl komolyan vett kínai vállalat leginkább az akkumulátortechnológiájának köszönheti a sikerét.
Makacs és vegyész királyfi
A BYD igazi kínai sikertörténet. A 80-as évek végétől a piacnyitási kísérletre kijelölt új gazdasági övezetben, Sencsenben hozták létre a BYD Battery Companyt. Az 1995-ben, a „keleti Hawaii” néven ismert dapengi területen bejegyzett cég csupán egyike volt annak a sok ezer kínai vállalati próbálkozásnak, amelyek az állami tervgazdaságot az üzleti élet liberális-kapitalista piacgazdaságával próbálták ötvözni. A cég élére egy mesebeli figura került: a hamar árvaságra jutott Vang Csuan-fu (Wang Chuanfu) az ország legszegényebb régiójából küzdötte fel magát a kínai milliárdosok toplistájára. A tanulásban is makacs és kérlelhetetlen fiatalember a kohászati, illetve vegyipari nehézfémekre specializálódott, és a biztonságot jelentő majdani professzori katedra helyett 29 évesen vállalkozónak állt: 2,5 millió jüannyi tőkével és 20 alkalmazottal fogott a világ meghódításába.
Vang egy régi interjújában elárulta, hogy a BYD név – amelyből manapság a Build Your Dreams szlogent is eredeztetik az amerikai sajtóban – valójában semmit nem jelent, ő csupán egy furcsa, feltűnő nevet akart adni a cégének. Más források viszont a cégalapító előrelátását emelik ki, és szerintük a névválasztás igencsak tudatos volt: a kisvállalkozás az első boltját a Yadi utcában nyitotta meg, ám a vásárokon és kiállításokon a betűrend alapján – Yadi Electronics – csak a standsorok végén kapott volna helyet. Ezért a Yadit megtoldotta, így lett Biyadi, s ennek a pinyin leírása adja ki a BYD-t.
Bármelyik verziót is tekintjük igaznak, az tény, hogy a BYD eredetileg semmi újjal nem rukkolt elő. Az elektronikai cég alapítása is abból a felismerésből eredt, hogy a japán akkucellagyártók az 1990-es évek második felében az addig használt nikkel-kadmium (Ni-Cd) alapú gyártási technológiáról más, drágább, automatizáltan gyártható és jobb tulajdonságúnak tekintett fémhibrides, majd lítiumionos (Li-ion) megoldásra álltak át. A BYD azonban maradt az olcsó kézi munkánál, és a már kiforrott gyártási technológiát az alacsony költségigényű Ni-Cd technológiával párosítva, valamint egyre inkább a saját cégen belüli beszerzési és gyártási megoldásokat preferálva, és ennek köszönhetően optimális költségszerkezetet kialakítva hódította meg a piacot. A Sencsenbe áramló, kifogyhatatlannak tűnő olcsó munkaerő és az alig körvonalazható állami rásegítések eredőjeként a BYD két évvel az indulása után az apró műhelyből közepes méretű, százmillió jüan éves értékesítésre képes akkumulátorgyártóvá nőtt.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
