9,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak áprilisban

  • narancs.hu
  • 2022. május 10.

Gazdaság

Az éves infláció 10,3 százalékosra emelkedett. 

Áprilisban 9,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Leginkább az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett. Egy hónap alatt 1,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak – közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az éves maginfláció 10,3 százalékosra emelkedett a márciusi 9,1 százalékról. Az elemzők 9,0 százalékos áprilisi inflációra számítottak a márciusi 8,5 százalék után.

Az élelmiszerek ára 15,6 százalékkal emelkedett, ami 2,6 százalékponttal magasabb a márciusi drágulásnál. Ezen belül

  • a margarin ára 38,0 százalékkal lett magasabb a tavaly áprilisinál, ami 4,4 százalékponttal élénkebb a márciusi éves emelkedésnél, miután egy hónap alatt 4,3 százalékos volt a drágulás.
  • A sertéshús ára 9,8 százalékkal lett magasabb márciusi szintjénél, ezzel éves összevetésben 9,6 százalékkal drágult, ami 6,1 százalékpont élénkülés a márciusi üteméhez képest.
  • A marhahús ára hasonlóképpen 9,8 százalékkal emelkedett áprilisban és 28,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintjét, amivel 10,8 százalékponttal lendült feljebb a márciusban mért éves drágulásánál.
  • A baromfihús árának éves emelkedése 8,1 százalékponttal 29,5 százalékosra gyorsult, mivel áprilisban 8,3 százalékkal ment feljebb az ára.
  • A tavaly áprilisihoz viszonyítva a kenyér ára is 29,5,
  • az idényáras élelmiszereké 17,4 százalékkal nőtt,
  • a burgonya ára 27,3 százalékkal emelkedett, a friss zöldségeké 18,0,
  • a gyümölcsöké átlagosan 12,4 százalékkal.

A dohányáruk ára 3,9 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, míg márciusban 7,7 százalékos volt az emelkedés, a szeszes italok ára 6,7 százalékkal emelkedett. Az üzemanyagok ára 12,7 százalékkal emelkedett, 1,3 százalékponttal jobban a márciusinál.

A tartós fogyasztási cikkekért 11,1, ezen belül a konyha- és egyéb bútorokért 17,8, a szobabútorokért 17,3, a használt személygépkocsikért 14,7, az új személygépkocsikért 10,6 százalékkal, a kerékpárokért 16,1 százalékkal kellett többet fizetni. Az egyéb cikkek, üzemanyagok áremelkedése átlagosan 10,0 százalékos volt. A lakásjavító és -karbantartó cikkek ára 25,3, az állateledeleké 19,8 százalékkal lett magasabb.

A szolgáltatások díja 6,3 százalékkal emelkedett, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 19,5, a járműjavítás és -karbantartás 14,6 százalékkal került többe, de ide tartozik az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés és parkolás tarifáinak átlagosan 42,1 százalékos emelkedése.

Az előző havihoz mérve az élelmiszerek 3,4 százalékkal drágultak

  • a tojás ára 14,7,
  • a párizsi,
  • kolbászé 6,2,
  • a sajté 5,9,
  • a margariné 4,3,
  • a tejtermékeké 3,6 százalékkal nőtt.

A ruházkodási cikkek ára 2,7, a tartós fogyasztási cikkeké 1,7 százalékkal nőtt, utóbbin belül a konyhai és egyéb bútorok 3,0, a szobabútorok 2,4, az új személygépkocsik 2,2, a használt személygépkocsik 1,5 százalékkal drágultak. A lakásjavító és -karbantartó cikkek ára 5,0 százalékkal emelkedett egyetlen hónap alatt. A szolgáltatásokért 0,7, ezen belül a belföldi üdülésért 2,0, a lakásjavítás és -karbantartásért 1,9 százalékkal kellett többet fizetni. Január-áprilisban a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 8,5, a nyugdíjas háztartások körében 8,2 százalékkal emelkedtek a múlt év azonos időszakához mérve.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.