Térdprotézis-műtétre 578 napot kell várni a NEAK adatbázisa alapján Nyugat-Dunántúlon. Magánrendelésben nagyjából kétmillió forintért végzik el a műtétet. Voltaképp az a kérdés, össze tudjuk-e gyűjteni a kétmilliót kevesebb, mint másfél év alatt. Mert ha igen, sőt ha jelentősen rövidebb idő alatt is, akkor nem biztos, hogy megéri az állami ellátórendszerre várni.
A magánegészségügyben elvégzett ellátások jelentős része persze nem milliós műtét, hanem ambuláns ellátás. Egy vizsgálat, egy CT, egy MRI megvan néhány nap, maximum egy-két hét alatt, nem kell beutaló, nem kell órákat ülni a váróban. Összehasonlítva azzal, hogy számos szakrendelőben hónapokat kell várni például egy szemvizsgálatra, de akár laborvizsgálatra is heteket, tervezhetőbb és beláthatóbb a magánágat igénybe venni.
Várólista nincs, legfeljebb akkor, ha egy beteg kifejezetten egy adott orvosnál szeretne időpontot foglalni – mondta a Narancs.hu-nak Lancz Róbert, a Doktor24 vezérigazgatója, a Primus Magánegészségügyi Szolgáltatók Egyesületének elnöke. Egy-két hét alatt sorra lehet kerülni, ha nincs különleges kívánsága a betegnek. Az ügyfélbeáramlás töretlen, az idén az első negyedévben tíz százalékkal nőtt a betegszám az előző negyedévvel összevetve. Az ok nyilvánvaló: a közegészségügyhöz korlátozottan lehet csak hozzáférni.
Árak, emelések
Az egészségükön nem akarnak spórolni az emberek, vagyis a megfelelő és gyors ellátás érdekében hajlandó a lakosság a zsebébe nyúlni akkor is, ha a kezelések ára is növekedett tavaly. Átlagosan 15 százalékkal emelkedtek az árak 2022-ben, így
a járóbetegellátásban egy kezelésért 30-40 ezer forintot kell fizetni.
Az idén is várható legalább ötszázalékos emelés. Ebben a szektorban is érvényesül a bérinfláció, emellett a bérleti díjakban megjelent a magasabb energiaköltség is, és kisebb részben ugyan, de a felhasznált alapanyagok ára is emelkedett.
Lancz szerint az egyéni ágon – vagyis amikor a beteg maga keres és választ orvost, nem céges biztosítás terhére vesz igénybe szolgáltatást – leginkább a prevenció sérül. Ez azt jelenti, hogy a gyógyításon nem szívesen spórol a lakosság, ha betegek vagyunk, kifizetjük a kezelést, de a megelőzésre így nem feltétlenül marad forrás. Ide tartoznak a különféle szűrővizsgálatok, megelőző kezelések. Ezek viszont a céges vagy biztosítási csomagokban elérhetők és egyre nagyobb számba veszik igénybe így az ügyfelek.
Ez a szegmens, a céges biztosítások piaca dinamikusan, a teljes piacnál jóval nagyobb ütemben bővül. Egy ilyen biztosítás annál olcsóbb és annál inkább nyújt magasabb szolgáltatást, minél több tagja van a kockázatközösségnek. Egy több száz fős cég esetében fajlatosan jóval kisebb lesz az egy főre jutó biztosítási díj, ráadásul az igénybe vehető szolgáltatások köre is szélesebb. Tíz éve még nem nagyon érte meg kicsiben szerződést kötni, mert egyszerűen túl drága volt az egy főre jutó díj, az elérhető szolgáltatás pedig nem volt elég vonzó. A legtöbb biztosító nehezen tudott ajánlatot adni tízfős vagy az alatti biztosítotti körrel.
Ma már ez nincs így, akár öt-tíz főre is lehet ajánlatot kérni, a kisebb csomagok éves díja pedig egy-két ambuláns kezelés árának felel meg, szóval nem nagyon lehet bukni vele. A biztosítási portfólió tavaly 25 milliárd forint értékű volt, az idén azonban ez akár meg is duplázódhat. Az ilyen a csomagok a cafetérián belül igen értékes szolgáltatások lehetnek, akár komolyabb megtartó ereje is lehet egy komplex biztosításnak, mint egy hasonló összegű fizetésemelésnek.
A teljes magánág értékét nagyon nehezen lehet megbecsülni, a biztosítási portfólióval szemben erre nincs egzakt adat. Lancz szerint tavaly 800 milliárd forintot érhetett el a magánegészségügyi költés, ami az idén az áremelkedést és az ügyfélkör növekedését is belekalkulálva könnyedén meghaladhatja az ezermilliárdot is. Eltűnőben vannak a fusizások, a lakásokban kialakított, feketén működő rendeléseket egyre inkább felváltja az intézményesített rendszer. A magánegészségügy számára is volt előnye annak, hogy az állami és magánág összefonódása valamelyest tisztult, hiszen ma már nem használhatja egy orvos az állami infrastruktúrát a magánrendelés működtetésére. Nagyban hozzájárult ehhez a hálapénz kivezetése.
Kellene az együttműködés
A jövően az lenne a járható út Lancz szerint, ha az állami és a magánág együtt tudna működni.
Amiben a magánág jobb, hatékonyabb, az a járóbetegellátás és a fekvőbeteg ellátások bizonyos köre.
Korszerűbb az eszközpark, gyorsabb az ellátás, jobb az infrastruktúra. Ugyanakkor a komplex fekvőbetegek ellátásában az állami szféra tudna elsődleges szereplő lenni, ahogyan a sürgősségi ellátásban is. Erre a magánágnak nincs megfelelő infrastruktúrája, nem lehetne rentábilisan működtetni, országos lefedettséggel.
Fontos ugyanakkor, hogy a pácienseknek is el kellene fogadniuk azt, hogy a gyors, hatékony ellátás csak akkor marad megfizethető, ha észszerű az erőforrás felhasználása. Ma azt várja el a beteg, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy belép a vizsgálóba, addig, amíg a helyiséget el nem hagyja, az orvos is ott legyen. Ez egyrészt nagyon költséges – az egészségügyben a humántőke a legdrágább –, másrészt valójában felesleges is. Ha bizonyos szakterületek és vizsgálatok esetén a beteg elfogadná, hogy az orvos csak akkor van jelen, amikor neki valóban feladata van – a többit el tudja végezni az asszisztens –, akkor az orvos egy rendelési idő alatt akár jelentősen több pácienst is el tudna látni. Ezzel fajlagosan olcsóbb lenne a szolgáltatás is. Egy vizsgálat, kezelés díját nem lehet a végtelenségig emelni, van egy lélektani határ, amit a beteg még hajlandó kifizetni. A hatékonyabb működéssel ezt a szintet könnyebben be lehetne lőni.
Ha van a magánágnak hiányossága, akkor az a szabályozott minőségbiztosítás. Abban viszonylag jók a szolgáltatók, hogy mérjék a betegelégedettséget – kiszolgálás minősége, gyorsaság, általános elégedettség. Ám vannak szempontok, amiket laikusként a beteg nem tud mérni. A gyógyulási rátára, a szakmai munka minőségére egyelőre nincsenek jó mérőszámok, pedig egy egészségügyi intézmény számára mindennél fontosabb, hogy a nála dolgozó orvosok munkája mérhető és értékelhető legyen. Azért a szakmai minőségbiztosítás kiépítése még az állami szektorban sem megoldott, ez a teljes szakma számára kihívás, ami a mostani, betegségközpontú szemlélet átalakítását is szükségessé teszi.
(Címlapképünk illusztráció)
