A kormány szerint már nagyrészt kifizették a vendéglátósok bértámogatását

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. február 9.

Gazdaság

Vagy a napokban megérkezik a vállalkozások számlájára a pénz. 

Az új szabályozás eredményeként a megítélt bértámogatások 98 százalékát már kifizették a kormányhivatalok a vendéglátás, a turizmus, a szállodaipar, illetve a sport- és szabadidős létesítmények terén bajba jutott vállalkozásoknak - mondta György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára kedden az MTI-nek. 

Az államtitkár azt mondta, a koronavírus-járvány miatt a fenti ágazatokban működő vállalkozások rendkívül nehéz helyzetbe kerültek, ezért számukra bértámogatást dolgozott ki a kormány, amelyet ismét meghosszabbítottak, a vállalkozások adminisztrációját egyszerűsítették, a kifizetéseket pedig felgyorsították.

A vállalkozások a megítélt 35,5 milliárd forintból 35 milliárdot már meg is kaptak, vagy a napokban megérkezik a számlájukra a pénz

- mondta György István. Mindez elmondása szerint 15 ezer vállalkozást érint, amelyeknél a dolgozók bérének felét 4 hónapra átvállalja a kabinet.

Állítása szerint a kormány ezzel mintegy százezer munkahelyet védett meg. 

A vendéglátósok nehéz helyzetéről itt írtunk korábban: 

"Alapelvünk, hogy maradjunk talpon" - vendéglátóhelyek a szakadék szélén

Továbbra sem tudni, hogy pontosan mikor nyithatnak ki újra a vendéglátóhelyek. Az utóbbi időben több vendéglátós is hangot adott elégedetlenségének a csődközeli helyzet, illetve a kormány által beígért, de ki nem fizetett bértámogatások miatt. Budapesten tüntetést is tartottak. A vendéglátóhelyek legalább részleges kinyitását javasolta Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere, Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője, valamint a szélsőjobbos, Fidesz-közeli Mi Hazánk.

Figyelmébe ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.