Az MNB ígéri, kiemelten vizsgálja a bankok díjváltoztatásait

  • narancs.hu
  • 2022. június 14.

Gazdaság

Mindezt azután közölték, hogy a K&H jelezte, hogy az ügyfeleire terhelné a különadót.

Az MNB a pénzügyi különadók, tranzakciós illeték változása kapcsán is kiemelten vizsgálja a hitelintézetek díjszabásainak változásait, szükség esetén haladéktalanul vizsgálatot indít a jogsértő pénzügyi intézményekkel szemben. – írják közleményükben.

Emlékeztetnek arra is, hogy az MNB 2013-2014-ben négy témavizsgálati szakaszban összesen 4 milliárd forint visszatérítését írta elő az ügyfeleknek, 1,86 milliárd forint bírságot szabott ki és összességében 142 pénzügyi intézménnyel szemben hozott intézkedést. Az intézkedések oka az volt, hogy jogsértőnek bizonyultak az érintett pénzügyi intézmények egyes, a bankszámlák, bankkártyák díjaira, jutalékaira vagy költségeire vonatkozó egyoldalú, a fogyasztók számára hátrányos szerződésmódosításai.

A megbírságolt pénzügyi intézmények egy része bírósághoz fordult az MNB döntései ellen, azonban a jegybank az ezt követő perekben is eredményesen védelmezte a fogyasztók érdekeit.

A közlemény azután jelent meg, hogy a K&H Bank elsőként jelezte, hogy áthárítja az extra költségeit az ügyfelekre. A tegnap kiadott hirdetményük szerint nagyobb tranzakciós illetéket számolnának fel, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az eddigi 6 ezer forint helyett akár 10 ezer forintba is kerülhet egy nagyobb utalás.

A magyar Bankszövetség nemrég kifejtette, hogy ellenzik a tervezett extraprofitadó bevezetését. Döntésüket többek közt azzal indokolták, hogy a jelenlegi környezeti feltételek mellett 2022. első negyedévében a hazai bankszektor jövedelemtermelése megszűnt. Az újabb extra adóterhek kivetését a magyar bankszektor ellenzi.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.