Beadták a két új paksi blokk engedélykérelmét

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. június 30.

Gazdaság

Már most folyamatos a munka a területen.

A Paks II. Zrt. benyújtotta a két új blokkra vonatkozó létesítésiengedély-kérelmet a nukleáris hatóságnak - jelentette be Süli János tárca nélküli miniszter kedden Pakson, ahol elsőként a térség polgármestereinek tartott fórumon számolt be a lépésről.

A miniszter hangsúlyozta: a dokumentáció alátámasztja, hogy a Paksra tervezett blokkok minden tekintetben megfelelnek a magyar és európai uniós szabályoknak, biztonsági követelményeknek.

Süli tájékoztatása szerint a cég az ütemterv szerint nyújtotta be az Országos Atomenergia Hivatalnak (OAH) a két új paksi blokkra vonatkozó létesítésiengedély-kérelmet.

A dokumentáció csaknem háromszázezer oldalt tesz ki. Az OAH visszaigazolása a dokumentáció befogadásáról a fórum közben meg is érkezett, amit Süli János történelmi pillanatnak nevezett.

Az engedélyezési dokumentáció ellenőrzésére a hatóságnak 12 hónap áll rendelkezésére, amelyet 3 hónappal meghosszabbíthat. Az OAH a bírálatba a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségen keresztül nemzetközi szakértőket is bevon. Ez idő alatt változatlanul intenzív lesz a kapcsolattartás az Országos Atomenergia Hivatallal, a hatóság az értékelés során további adatokat, információt kérhet a projektcégtől - tette hozzá.

Az Európai Bizottság döntése alapján a létesítésiengedély-kérelem benyújtását követően három hónappal lehet kérelmezni a földmunkák elkezdését.

Süli elmondása szerint a bírálatra ez esetben három hónapja van az OAH-nak, így az engedélyek birtokában akár 2021 elején megkezdődhetnek a létesítést megelőző területelőkészítő földmunkák. A főépület építéséhez az engedélyt 2021 őszén kaphatja meg a társaság.

Süli emlékeztetett, hogy két, a Roszatom által kifejlesztett VVER-1200-as 3+ generációs blokk épül Pakson, a meglévő egységektől északra.

Kitért arra is, hogy már most folyamatos a munka a felvonulási területen: elkészült a transzformátorállomás, szerkezetkész a megrendelő és a fővállalkozó számára készülő két irodaház, illetve az üzemi konyha és étkező. Hamarosan kezdődik az Erőmű-beruházási Központ kivitelezése is az új blokkok helyszínének közvetlen szomszédságában. Mindemellett jól halad az a területelőkészítési munka, amelynek zárásaként az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. átadja az új blokkok területét a projektcég számára.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.