Inflációkövető „díjkorrekciót” jelentettek be a telefon- és internetszolgáltatók

  • narancs.hu
  • 2023. január 15.

Gazdaság

Egyes esetekben az áremelkedés ellenére sem mondhatják fel hűségnyilatkozatos előfizetéseiket az ügyfelek.

Mind a négy nagy szolgáltató inflációkövető díjemelésre készül – tudta meg a 24.hu. Egy 2018-as, egységes EU-s hírközlési kódex irányelve szerint ugyanis a szolgáltatók már egyoldalúan, indoklással is módosíthatják az ÁSZF-et. Az internetszolgáltatók az automatikus inflációkövető díjkorrekciót a fogyasztóvédelmi hatósággal egyeztetve emelték be a szerződési feltételek közé.

A 24.hu körbekérdezett a négy nagy szolgáltatónál, milyen emelések várhatók. A Vodafone ügyfelei a hónap végén megkapják a magasabb díjakat tartalmazó számlákat, miszerint például az internet havidíja 5490 forintról 6 ezer forintra emelkedik, a tv-előfizetése pedig 7100 forint helyett havi 7420 forintba kerül. A Telekom elmondása szerint az idei év első hónapjaiban kerülhet sor áremelésre, a hűségnyilatkozatos ügyfelek ezután 45 napon belül felmondhatják a szerződést. A Yettel a KSH éves átlagos fogyasztói árindexének megfelelően változtat, a KSH közleménye után 60 napon belül. A Diginél január 1-től szerepel az inflációkövető indexálás az ÁSZF-ben, de állítják, 2016 óta nem változtattak az áraikon.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szerint az inflációkövető áremelés nem jogellenes.

Sok esetben az áremelkedés ellenére sem mondhatják fel hűségnyilatkozatos előfizetéseiket az ügyfelek.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.